Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ismét telt ház Nyíregyházán: már pénteken elkelt minden jegy a jövő heti, DVTK elleni bajnokira

Ismét telt ház Nyíregyházán: már pénteken elkelt minden jegy a jövő heti, DVTK elleni bajnokira

m4sport.hu
Sorozatban harmadszor játszhat majd telt ház előtt új stadionjában a Nyíregyháza Spartacus FC, mely következő hazai mérkőzésén – egy hét múlva – a Diósgyőrt fogadja az OTP Bank Liga 9. fordulójában.

Az NB I újonca a szezon rajtjához képest némi késéssel, augusztus 10-én avatta fel új otthonát, a több mint 8000 néző befogadására képes Nyíregyházi Városi Stadiont. Az 5. fordulóban rendezett avatómérkőzésen 3–3-as döntetlent játszottak a Fehérvár ellen, egy hete pedig 3–2-re győztek a Debrecen elleni keleti rangadón.

A következő hazai mérkőzésen szintén egy ősi rivális, a DVTK lesz majd az ellenfél, a jövő hét szombati mérkőzésre pedig már pénteken elkelt minden jegy, így a telt ház ismét garantált – közölte a klub hivatalos honlapján.

Tímár Krisztián vezetőedző már egy hete is arról beszélt, hogy „ritkán adatik meg Magyarországon, hogy egymás után többször is telt ház előtt futballozhat egy csapat” – így minden bizonnyal próbálnak profitálni ebből és a maguk javára fordítani a remek hangulatot, a szurkolók támogatását. És ha továbbra is ilyen gólgazdag meccseket játszanak hazai pályán és jönnek a pontok is, a nézők a folytatásban is ott lesznek majd a lelátón.

A bajnoki tabella 10. helyén álló Szparira a jövő heti meccsig még vár egy idegenbeli bajnoki, méghozzá Kecskeméten, a most szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport+-on közvetítjük élőben.

OTP Bank Liga,
a 8. forduló programja:

szeptember 27., péntek
20.00: Újpest FC–ETO FC Győr (M4 Sport)

szeptember 28., szombat
15.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport)
17.00: Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport+)
19.30: Debreceni VSC–MTK Budapest (M4 Sport)

szeptember 29., vasárnap
15.30: Fehérvár FC–Paksi FC (M4 Sport)
18.00: Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC (M4 Sport)

Borítókép: Nyíregyháza, 2024. szeptember 21. Nyíregyházi szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Spartacus FC - Debreceni VSC mérkõzésen a nyíregyházi városi stadionban 2024. szeptember 21-én. MTI/Derencsényi István

További tartalmak