A magyar labdarúgó-válogatott októberben újabb két Nemzetek Ligája-mérkőzésen lép pályára, 11-én, pénteken Hollandiát fogadja, majd három nappal később Boszniában lép pályára. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti. Marco Rossi október 1-én, kedden 13 órától hirdeti ki keretét a két találkozóra, ezt megelőzően adott hosszabb interjút az M4 Sportnak, Molnár Mátyással beszélgetett.
„Nem hinném, hogy bárki azt mondhatná, örültünk annak, hogy veszítettünk Németország ellen. De Németország ellen – és egyébként Hollandia ellen is – belefér egy vereség, fontosabb azonban, hogyan veszítünk. Azt hiszem, körülbelül egy órán keresztül, 2-0-ig meccsben voltunk. Megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre is, a második gól után viszont összezuhantunk, és ez viszont nem elfogadható” – utalt vissza a szakember a németek elleni szeptemberi NL-meccsre.
Kapcsolódó tartalom
Az olasz mester elmondta, különösen taktikai és hozzáállás szempontjából volt más a Bosznia-Hercegovina elleni hazai mérkőzés. Miután már többször visszanézte a mérkőzést, és mindent kiértékelt, úgy ítélte meg, akár több góllal is győzhetünk volna.
„Abszolút benne volt a mérkőzésben, hogy nyerünk. De hát tudjuk, ilyen a labdarúgás. Vannak olyan mérkőzések, hogy a befejezés is működik, és vannak olyanok, amikor nem. Ez a két mérkőzés jó okot adott arra, hogy megtanuljuk, két lábbal a földön kell maradnunk és amikor jól megy a szekér, akkor se bízzuk el magunkat. Amikor pedig rosszul megy, akkor ne keseredjünk el. Amikor olyanokat hallok, hogy gyenge a csapat, azt kell megnézni, kihez képest. Ha azt mondják, Németországhoz, Hollandiához vagy akár Svájchoz képest gyenge a magyar válogatott, igaz, elismerem. De úgy hiszem, már bizonyítottuk, a csapatszellem, a csapatjáték, a taktika hibamentes lehozása hozzájárulhat a jó eredményekhez, még akár úgy is, hogy balszerencsések vagyunk. Azért itt meg kell jegyeznem, az elmúlt időszakban nem állt mellénk a szerencse” – mondta Rossi.
Elárulta, Szoboszlai Dominikkal megvitatták a játékos azon megjegyzését, miszerint túl bátor taktikát választottak a németek elleni mérkőzésre.
„Én nem vagyok diktátor és elfogadom a vitát. Ha a srácok szerint valamit nem kéne megcsinálnunk, akkor megmondhatják nyugodtan. Én úgy hiszem, mindig a vita vezet a jobb megoldásokhoz.”
„Németország elleni mérkőzés után a srácok összezuhantak lelkileg is némi önbizalmat veszítettünk valamennyien. Ezt a meccs után alaposan megbeszéltük, mert egyébként sem dúskálunk annyira az önbizalomban” – mondta a kapitány.
Ennek a megbeszélésnek a hatására döntöttek úgy, a jövőben kevésbé támaszkodnak majd a rögzített játékhelyzetekre, igyekeznek akcióból helyzeteket kialakítani.
„Végső soron viszont az enyém a döntés és a felelősség. Elismerem, a Németország elleni mérkőzésen az egy az egy elleni párharcok felvállalása, a magas letámadás meredek döntés volt. De nem érzem azt, hogy a magyar válogatottnak sündisznóként kellene védekeznie. A labdarúgásban az erősebb diktálja a mérkőzést, neki van nagyobb esélye a győzelemre, és ez nem pusztán matematika. Ha azt gondoljuk, hogy Németország vagy akár Hollandia ellen támadó futballt játszhatunk, az eléggé optimista döntés lenne, még akkor is, ha Guardiola ülne a helyemen.”
Úgy véli,, amióta Magyarországon dolgozik, kicsit angolosabb, nyugodtabb lett a stílusa, de a németek elleni vereséget követően nagyon mérges volt és azonnal akart beszélni a csapattal, nem hagyta, hogy leülepedjenek az érzelmei, ezért érkezett a megszokottnál később a televíziós interjúra.
„Elfogadom a vereséget, sok-sok mérkőzést elveszítettem a pályafutásom során, de 5-0-ra még soha. Az eredmény mindig az ellenféltől függ, de nagyon kihozott a sodromból, hogy hogyan alakult ki az eredmény. A csapat szétesett, összezuhantunk, emiatt tényleg elgurult a gyógyszerem és ezt el is mondtam nekik, hogy mindjárt kirobbanok, mint egy vulkán. Gyorsan kellett reagálni, mert három nappal később már Bosznia ellen játszottunk. A reakciót megtettük, sajnos az eredményben ez nem mutatkozott, a hozzáállás és a minőség viszont megvolt” – mondta Rossi.
Tisztában van vele, a játékosok hallgatnak rá, megbecsülik őt, ennek köszönhetően semmi kétely nem volt benne. Ha a máltai vagy a kazahsztáni válogatottat irányítaná, az egészen más lenne, de tisztában van vele, hogy a magyar válogatott edzője. Úgy érzi, amikor a csapata a pályára vonul, tudniuk kell, hogy egy olyan futball nemzetet képviselnek, amely igenis formálta az európai futball történelmét.
Véleménye szerint a jövőben gránit szilárdságú csapatmunkát kell bemutatniuk, amely a közelmúltban eredményekhez vezetett. A válogatott hosszú ideig volt veretlen és a kapitány szerint az év végéig még négy olyan meccs vár rájuk, melyek közül három találkozón nem nekünk áll a zászló, Bosznia ellen pedig muszáj győzni.
„Fontos, hogy a csapat kompaktsága és az egységes győzni akarás legyen meg, ebben a közelmúltban visszaesést tapasztaltunk. Indokolt volt a kritika a részemről a srácok felé, egyébként is igyekszem mindig igazat mondani. Nekem az a hitvallásom, hogy a problémákat nem megkerülni kell, hanem szembe kell nézni velük, hogy megtaláljuk a megoldást. Én nem igyekszem szépíteni azt a helyzetet, szemtől szembe egyeztetek a srácokkal. Gyakran azt hallom, hogy a válogatott gyenge, visszaesett a teljesítménye. Hadd mondjam erre azt, hogy összességében kell látni a dolgokat, globális összefüggésben.”
„Azt kell látni, hogy Németország és Svájc ellen tapasztaltuk meg azokat a jelenségeket, amelyek tükrében most azt mondjuk, visszaesés van, nem papíron alattunk rangsorolt csapatok ellen„.
A vereségek és az Eb-búcsú után levonta a megfelelő tanulságokat, ezeket azonban csak a játékosoknak mondta el, és ez köztük is marad.
„Azt várom, hogy bátor legyen a hozzáállásuk. Nyilván ehhez az is kell, hogy bízzanak egymásban. Egyszerűbbre lefordítva ez azt jelenti, ha én ügyesebb vagyok, nálad, akkor mindent meg kell tennem, hogy segítsek neked. Nem kell éreztetni az értékbeli különbséget, hanem támogatnom kell téged. Abban bízom, hogy a következő mérkőzéseken ez kézzelfogható lesz”.
Mindenki részéről elvárja a maximális hozzáállást minden egyes edzésen. Bosznia ellen sem lesz egyszerű dolga a válogatottnak, hiszen nem tudják, hogy milyen a milyen pálya fogadja majd őket, ez mindig egy kérdőjel Boszniában vagy Montenegróban.
„Én most nem alibit keresek már előre, igyekszem a realitásokra rávilágítani. Meg kell tennünk mindent a győzelemért, de, ha ne adj isten, nem sikerül, egy döntetlen is abszolút elfogadható eredmény lehet. Hasonló történt Montenegró ellen is, amikor 0-0-t játszottunk . Emlékszem, sokan depresszióba estek és én voltam azon kevesek egyike, aki pozitívan értékelte, hogy ez a döntetlen segíteni fog bennünket. És csoportelsők lettünk. Nem, nem tudom a jövőt megjósolni a kristálygömbből, csak igyekszek racionálisan megközelíteni az összes paramétert az összes tényezőt” – mondta az elvárásairól Rossi.
„Sohasem emeltem magam valami szédületes piedesztálra, sose mondtam, hogy én egyenértékű lennék Guardiolával vagy Klopp-pal, nem is fogadtam el, ha valaki megpróbált bókolni, de most már próbálnak leírni, mintha hülyegyerek lennék. Az igazság a futballban mindig középen van, Edzőként is nem szabad, nagyon felfújnod magad, de nem is szabad nagyon kárhoztatni magad. Igazából próbálj meg mindig egyensúlyban maradni önmagaddal. Tudom, hogy ez Magyarországon nem annyira egyszerű, de szeretem a magyarokat. Tehát ezek a kilengések az egyik vagy másik irányba feleslegesek, de megértem az ilyen érzelmi kilengéseket” – összegzett.