Arra azért számítani lehetett, hogy Ronald Koeman csapata még idegenben is jóval többet fogja birtokolni a labdát, a 26–74%-os arány azonban még a várakozásokhoz képest is jóval nagyobb mezőnyfölényt mutat a hollandok javára. Ez persze egyáltalán nem érte váratlanul Marco Rossi mestert, aki a szokásosnak mondható 5–2–3-as labda nélküli formációt alkalmazta annak érdekében, hogy minél kompaktabb és szervezettebb struktúrában nehezítse meg Hollandia dolgát.
A fenti jelenet tökéletes példa a magyarok szervezett labda elleni játékára. A pálya tengelyét kiválóan zárta le a Schäfer–Nikitscher duó, nem igazán tudták a holland támadók felvenni a labdákat a vonalak között. A mérkőzés túlnyomó többségében nem csak az elképzelés működött, hanem a megvalósítás is, hiszen bár 16 lövésig jutottak a hollandok, ezek közül csupán 4 talált kaput és összesen 1,23-as xG-t tudtak csak kidolgozni, ami nem mondható túlságosan acélosnak.
Ami Ronald Koeman gárdáját illeti, ők a rájuk jellemző 3–2-es formációban hozták ki a labdát: a de Vrij–van Dijk–van de Ven trió építette a játékot hátulról, előttük pedig a Timber–Gravenberch duplaszűrő segítette a labdajáratást. Főként utóbbi megindulásaiban rejlett veszély, hiszen a Liverpool 6-osa hihetetlenül dinamikus és eszméletlenül jól forog ki a nyomásból, ha pedig terület adódik előtte, akkor szinte lehetetlen elvenni tőle a labdát. Hogy Gravenberch mennyire fontos szerepet játszott a hollandok támadásépítésében, azt 105 labdaérintése, illetve a 15 támadóharmadba adott passza elég jól alátámasztja. Ahogy az a képen is látszódik, az ellenfél térfelén nem helyeztünk túl nagy nyomást a hollandokra, és akkor nagyon finoman fogalmaztunk. 20,6-os PPDA mutatót produkált a magyar együttes – csak a kontextus végett: a németek ellen 14,4-, a bosnyákokkal szemben pedig 7,6 volt ez a metrika, amely a letámadás intenzitását mutatja (minél alacsonyabb a szám, annál intenzívebb presszinget jelez).
A hollandok xT hőtérképe kitűnően szemlélteti, hogy javarészt a bal félterületből teremtettek veszélyt és onnan próbálták meg feltörni a magyarok masszív védekezését. Ezenkívül az is látszik, hogy a tizenhatos előtti centrális területekből is próbálkoztak, ami főként Tijjani Reijnders játékát dicséri. A vizualizáció ugyanakkor arra is egyértelműen rávilágít, hogy a büntetőterületet rendkívül hatékonyan zárta le Rossi együttese, mivel a boxon belülről alig-alig veszélyeztettek a hollandok.
Magyarország bátran felvállalta a fizikális játékot, viszont a hatékonysággal akadtak gondok: a párharcok sikerességi rátája ugyanis 64-36% volt Hollandia javára, ami óriási differencia ezen a szinten. Schäfer például 8 földön vívott párharcából pusztán kettőt nyert meg, de ebben a tekintetben Varga Barnabás (5/1) és Sallai Roland (13/5) sem muzsikált túl jól. A jobb oldalunk látványosan aktívabb volt Fiola és Bolla révén, érdemes megnézni, hogy mennyivel több szerelés történt azon az oldalon. A pálya tengelyében található rengeteg megelőző szerelés arra világít rá, hogy kifejezetten jól zártuk le a belső területeket.
A védekezésből Bolla és Sallai is kivette a részét, mindkét játékos 20 feletti védekező akcióval abszolválta a meccset, ezen megmozdulások túlnyomó többsége szerelés volt. Nikitscher, Fiola és Schäfer a megelőző szerelésekkel járult hozzá a csapat védekezéséhez, míg Varga Barnabás a fejpárbajok mennyiségében lógott ki felfelé. Érdekes, hogy Dárdai csupán 3 védekező akciót számlált 45 perc alatt, innen nézve nem feltétlenül meglepő, hogy Rossi őt cserélte le a szünetben.
Minden kétséget kizáróan Hollandia dominálta a meccset, legyen szó labdabirtoklásról (26–74%), lövések számáról (5–16), kaput találó kísérletekről (1-4), xG-ről (0,4–1,2), nagy helyzetek mennyiségéről (1–3) vagy akár a tizenhatoson belüli labdaérintések volumenéről (7–30). A hősies védekezés és a jól működő labda nélküli játék viszont nagyon nem tetszett a hollandoknak, akik támadásban ezúttal messze nem tudták legjobbjukat nyújtani. Magyar oldalon csapat és egyéni szinten is kiemeltük azokat az elemeket, amelyek védekezés szempontjából kulcsfontosságúak voltak, de mindenképpen érdemes néhány szót ejteni arról is, hogy miként alakítottunk ki helyzeteket a támadóharmadban.
Bár nem lett belőle gól, zseniális egyéni megoldásnak és összjátéknak lehettünk tanúi a 17. percben: Szoboszlai szögletből a tizenegyespont környékére érkező Sallai elé tálalt, aki egy lapos lövéssel a rövid kapufát találta el. Egyértelműen meglepetésként érte a hollandokat ez a variáció, akik a fenti jeleneten jól látható módon szinte csak az öt és feles területére koncentráltak, órási szabad területet hagyva ezáltal a tizenhatoson belül.
Való igaz, hogy nem sikerült túl sok helyzetet kialakítani, amikor viszont a holland védelem mögé kerültünk, abból komoly veszélyt teremtettünk. A fenti jelenet a 32. percből ismét egy ragyogó összjáték volt, amely Nikitscher felezővonalnál történő labdaszerzéséből indult, néhány másodperccel később már a tizenhatos sarkánál járt Nagy Zsolt, aki kiváló ütemben és fantasztikus érzékkel találta meg a hosszún berobbanó Sallait. A Galatasaray támadója lepattanás nélkül, kapásból lőtte el a labdát, Verbruggen-nek nem sok esélye volt a hárításra.
Mindent egybevéve elmondható, hogy a Németországgal szembeni súlyos vereséget (0–5) és a bosnyákok elleni csalódást keltő döntetlent (0–0) követően egy igencsak értékes döntetlent sikerült elérni az Eb-elődöntős Hollandiával szemben. Az elemzésben bemutatott adatok és vizualizációk alapján kijelenthető, hogy támadásban bizony még van hová fejlődni, védekezésben viszont abszolút jár a kalaplengetés Marco Rossi csapatának. Ki tudja, ez az egy pont a végelszámolásnál még rengeteget számíthat!