A válogatott oldaláról

Hat Magyarországon játszó labdarúgóval győzte le Boszniát múlt héten a magyar válogatott, a hetedik te magad Gera Dániel lett, aki csereként beállva járult hozzá a sikerhez. Magát a tényt már több fórumon is rögzítették, a média egyik fő funkciója egy adatot az adott szereplő narratívájának megfelelően felhangosítani, sokszor releváns érvek és eredmények nélkül. Szóval a tény rögzítése után inkább nézzünk mögé, mennyire különleges alkalom, és mit árul el az OTP Bank Liga színvonaláról, fejlődéséről?

Dibusz Dénes (Ferencváros) – Botka Endre (Ferencváros), Willi Orbán (Leipzig), Fiola Attila (Újpest) – Bolla Bendegúz (Austria Wien), Nikitscher Tamás (Kecskemét), Schäfer András (Union Berlin), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia) – Sallai Roland (Galatasaray), Szoboszlai Dominik (Liverpool) – Varga Barnabás (Ferencváros)

Eleve elég abszurd látni a 15,6 milliós népességű Isztambulban futballozó játékost az alig kétezer fős Felcsút labdarúgója mellett, de egyrészt ez a válogatott foci szépsége (pláne, ha nem a világ legjobb csapatairól beszélünk), másrészt a puskásos Nagy Zsolt a két Nemzetek Ligája-meccs konszenzuális legjobbja lett, meg egyébként sem a település adja a gólpasszokat.

A válogatott legutóbb tavaly szeptemberben, a csehek elleni felkészülési meccsen szerepeltetett hét NB I-es játékost, akkor a kezdőben hárman voltak (Dibusz, Kalmár, Varga) és négyen álltak be csereként (Kata, Fiola, Horváth, Csoboth), sőt még az ellenfélnél is volt képviselete a ligánknak, a Puskás Akadémia védője, Patrizio Stronati révén. Tétmeccsen hat NB I-es játékos 2021 márciusában alkotta a magyar kezdőcsapatot, a San Marino elleni vb-selejtezőn ezt a csapatot küldte pályára Marco Rossi:

Dibusz Dénes (Ferencváros) – Botka Endre (Ferencváros), Willi Orbán (Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce) – Loic Nego (Fehérvár), Sigér Dávid (Ferencváros), Gazdag Dániel (Honvéd), Cseri Tamás (Mezőkövesd), Varga Kevin (Kasimpasa) – Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz)

S akkor még csereként pályára lépett Varga Roland (MTK), Nikolics Nemanja (Fehérvár) és Géresi Krisztián (Puskás Akadémia) is, a csapat pedig 3–0-ra nyert a miniállam ellen.

Mindenesetre látható, hogy a válogatott nem az itthon játszókra épül, rendkívül ritkán fordul elő, hogy a csapat felét NB I-esek adják, az egyes posztok kulcsjátékosai pedig kivétel nélkül légiósok (Orbán, Schäfer, Szoboszlai, Sallai), s közülük is csak Sallai Roland az, aki veretes NB I-es múlttal a háta mögött kezdte volna külföldi karrierjét. Márpedig valódi következtetéseket csak tendenciákból, időszakokból és nem egy-egy mérkőzésből kell levonni: az aktuális Nemzetek Ligája-körben hiányzott a kapuból Gulácsi, hátulról Balogh és Dárdai, a szélekről Nego és Kerkez, nem beszélve arról, hogy az eddig kirobbanthatatlannak gondolt Lang, Szalai Attila páros perifériára, vagy még azon is kívülre került – az ő pályafutásuk alakulása, sérüléseik, játéklehetőségük nyilván semmilyen összefüggésben nincs az OTP Bank Ligával, mégis jól néz ki, hogyha helyettük egy fradista és egy újpesti játszik éppen. Nikitscher szerepe jelenleg kulcsfontosságú: az alapokhoz való visszatérésben Marco Rossinak egy olyan középpályás kellett, aki az izgága Schäfer mellett fegyelmezett, ritkán hagyja ott a hatos pozíciót, párharcerős és végtelenül egyszerűen játszik – odaadja a labdát a hozzá legközelebb eső társnak, jellemzően Szoboszlainak. Hiába utolsó a Kecskemét, Nikitscher ezt a feladatot a válogatottban szinte tökéletesen meg tudja oldani.

Pontosan ez az NB I funkciója a válogatottnál: a stábnak ad egy merítési lehetőséget, a hazai játékosoknak pedig plusz egy platformot, ahol megmutathatják magukat, kiteljesedhetnek. Vélhetően volt szerepe a nemzeti csapatnak Ádám Martin vagy Csoboth Kevin külföldre igazolásában, ahogyan az is látszik, a középpályás hiányposztot is honnan próbálja feltölteni a Mister – behívta már Katát, Szuhodovszkit, korábban Sigért, Cserit, Vécseit és Kalmárt, most éppen Nikitscher Tamás tűnik befutónak. Miközben a légiós belső középpályások közül az új ember csak Schäfer és Styles volt a Rossi-érában. Az pedig egy ilyen szintű futballnemzetnél értelemszerű, hogy a szövetségi kapitány – miután a topligákat hamar kimaxolta – a saját bajnokságban néz körül utánpótlásért, ezért sem értem, miért kezeli a magyar média sokszor szenzációnak, ha Marco Rossi feltűnik egy élvonalbeli vagy akár NB II-es meccsen. Hát ez a dolga!

A másik rendkívül fontos szempont a válogatott karaktere, erős identitása, amellyel lényegében önálló intézményként működik a magyar labdarúgáson belül. A rendelkezésre álló szűk idő ellenére is a nemzeti csapat az, amely szakmai oldalról a legtöbbet nyújt egy játékosnak, amely a legéletszerűbben tartja a lépést a modern futballal, s amelynek szükség esetén reakciója is van a trendekre vagy éppen saját igényeire (lásd: eredmény kell, add oda a labdát az ellenfélnek!). Bizonyára mindenki emlékszik, hogy Fiola Attila alig egy évvel a franciáknak lőtt Eb-gólja után az angyalföldi kispadoknál szurkolta ki csapata bennmaradását, mégis hiába szenvedtek végig egy borzalmas évet a Vidiben Loic Negóval karöltve, mindketten stabil válogatottak maradtak, s jó teljesítményt is nyújtottak. Hasonló a helyzet – ha nem is ennyire drasztikusan – jelenleg Botka Endrével, aki a jobb oldali védő pozícióban nem nyújt mostanában kiemelkedőt a Fradiban, a válogatott három védőjében viszont továbbra is magas szintet hoz.

A magyar válogatott októberi NL-meccseken elért négy pontja feltétlenül örömteli, ahogyan az sem baj, hogy az itthon játszók bizonyítottak. De a kulcs sokkal inkább a válogatott csapatjátékának, csapatszellemének, közösségének a helyreállítása volt, mintsem az egyes kerettagok CV-je.

Az OTP Bank Liga oldaláról

Ezzel együtt nem lehet elvenni, hogy ezek a játékosok fizikailag kapnak egy olyan alapot, amellyel be tudnak illeszkedni Marco Rossi csapatába. Az OTP Bank Liga az elmúlt években jókora átalakuláson ment keresztül, a legpozitívabb, amit el lehet mondani róla, hogy a futball ipari és taktikai forradalmával úgy, ahogy tartotta a lépést, fizikailag és infrastrukturális szempontból pedig kimondottan erős lett.

Bajnokságunkról ugyanakkor nem állíthat ki részletes bizonyítványt, hogy egy meccsen hány válogatott játékost szerepeltet, a minta rendkívül kicsi, s ebben a hatot néggyel meg nyolccal összehasonlítani felesleges – ha pedig nemcsak egy találkozót, hanem mondjuk egy egész évet vizsgálunk, egyből csak átlagosan három játékost találunk Marco Rossi kezdőcsapataiban. Az persze örömteli, hogy az itthonról behívottak jelentős része megállja a helyét, és úgy nyújt nemzetközi teljesítményt címeres mezben, hogy világéletében Magyarországon futballozott, ugyanakkor a játékosok dimenziójában sokkal inkább az a mérvadó, hogy az OTP Bank Liga, mint sportközeg hány futballistát (és/vagy edzőt) tudott kitermelni nála erősebb bajnokságoknak, úgy, hogy az illetők ott ne csak epizodisták, de meghatározó tényezők legyenek. Márpedig ez a szám rettentően alacsony.

A másik összehasonlítási alap a klubcsapatok nemzetközi eredménysora, ehhez azonban látni kell, miként viselkednek a számukra komfortos környezetben: defenzíven. A 12 csapatos túlélőhadjárat és a Ferencváros kiemelkedése okozta beletörődés együttesen váltja ki ezt a reakciót, ami valamilyen szinten természetes, de a fejlődésnek mégis gátja, a csapatok a bennmaradáson túl csak nagy ritkán gondolkodnak koncepcióban, küldetésekben, ha pedig az NB I-es szereplés váratlanul veszélybe kerül, ezt is képesek egyik pillanatról a másikra sutba dobni. Tekintve, hogy valódi nemzetközi ambíciókkal csak a Ferencváros rendelkezik, ő maga meg ezt többnyire légiósokkal valósítja meg, a magyar játékosok meglehetősen alacsony százaléka játszik igazi tétmeccset európai porondon.

A Ferencváros mögött sorozatban öt különböző csapat lett második helyezett, miközben kupasorozat főtáblájára senki más nem jutott ki, még úgy sem, hogy időközben berángatták harmadiknak a Konferencia-ligát. Utóbbira mondjuk most volt esély, és talán a Puskás Akadémia hosszú idő óta az első olyan teljesítményt nyújtotta a selejtezőben, amire a Fradin túl is felkaptuk a fejünket. De ameddig a csapatok nem elég ambíciózusak, és az FTC számára ujjgyakorlat az újabb címvédés, addig nemzetközi szinten sem lehet egyről a kettőre jutni. A szakmai, taktikai előrelépés, forradalom pedig – teljesen szürreális módon – előbb valósult meg a nemzeti csapatnál, mint a klubjainkban. Pedig a valóság szövete most ott is felsejlett: a napi eredmény mindenen felül áll.

A magyar válogatott hátországa tehát továbbra sem egy organikusan működő rendszer, hanem javarészt ad hoc működik, ebben pedig csak pillanatnyi kérdés, hogy éppen hány itthoni játékost küld pályára Marco Rossi. Bár pozitív példák léteznek, és a futball jellegénél fogva mindig is lesznek, sajnos közel olyan erős válogatási elv egy külföldi játékos magyar nagymamája, mint kiemelkedő teljesítmény a hazai bajnokságban. Ez pedig nem egyik pillanatról a másikra, hat kezdőjátékossal fog megoldódni.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Debreceni VSC–Paksi FC 0–5
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 0–2
Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC 1–0
Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 0–3
Zalaegerszegi TE FC–ETO FC Győr 1–2
Ferencvárosi TC–Fehérvár FC 2–0

A 11. forduló programja:

október 26., szombat:
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 14.45
Fehérvár FC-Debreceni VSC 17.15
MTK Budapest-Újpest FC 20.45

október 27., vasárnap:
Nyíregyháza Spartacus FC-Zalaegerszegi TE FC 13.00
Paksi FC-Kecskeméti TE 15.15
ETO FC Győr-Ferencvárosi TC 17.45