„Mindenki a terv szerint játszott és intenzív tempót diktáltunk. Voltak kihagyott helyzeteink, de ennek ellenére elégedett vagyok” – összegzett a vezetőedző, Pascal Jansen.
A holland szakember kiemelte, azért is értékes ez a győzelem, mert egy teljesen más típusú ellenféllel játszottak, mint a hazai bajnokságban.
Varga Barnabás annak bár nem örül, hogy nem sikerült betalálnia annak ellenére, hogy voltak helyzetei, a legfontosabb szerinte a három megszerzett pont, hisz komoly céljaik vannak a sorozatban.
„Azt gondolom, mondhatjuk, hogy ez volt a szezonban az egyik legjobb teljesítményünk, jól kezdtük a mérkőzést, 4-5 lehetőséget is kidolgoztunk, igaz, csak egyszer sikerült betalálnunk, de azt gondolom, hogy nagyon jól játszott a csapat” – dicsérte a társakat Varga.
„Sajnos nekem nem sikerült gólt szereznem, de fontosabb, hogy megvannak az első pontjaink, szeretnénk majd bent lenni a továbbjutó csapatok között, úgyhogy örülünk neki” – mondta a támadó.
„Nagyjából egy ilyen találkozóra számítottunk, azért okoztak problémákat bizonyos időszakokban, a középpályáról fellépő játékosokat nehezebben reagáltuk le, de tudtuk rendezni a sorokat és onnantól kevesebb veszélyt jelentettek” – mondta már Dibusz Dénes, aki hozzátette, szerencsére az a része is összejött tervüknek, hogy győztek.
„Én is azt gondolom, hogy egyáltalán nem érződött, hogy egy olyan csapattal találkoztunk, amely a francia élvonalban bárkinek méltó ellenfele és nemrég pontot tudott rabolni a PSG-től is, szerintem nagyon pozitív meccs volt” – tette hozzá a Fradi csapatkapitánya.
Eredmények, alapszakasz, 3. forduló:
Tottenham Hotspur (angol)-AZ Alkmaar (holland) 1-0 (0-0)
RSC Anderlecht (belga)-PFC Ludogorec (bolgár) 2-0 (0-0)
FC Porto (portugál)-TSG 1899 Hoffenheim (német) 2-0 (1-0)
Rangers FC (skót)-FCSB (román) 4-0 (2-0)
Olympique Lyon (francia)-Besiktas (török) 0-1 (0-0)
Fenerbahce (török)-Manchester United (angol) 1-1 (0-1)
Malmö FF (svéd)-Olimpiakosz (görög) 0-1 (0-1)
Athletic Bilbao (spanyol)-Slavia Praha (cseh) 1-0 (1-0)
Twente FC (holland)-SS Lazio (olasz) 0-2 (0-1)
FERENCVÁROSI TC-OGC Nice (francia) 1-0 (1-0)
Qarabag FK (azeri)-AFC Ajax (holland) 0-3 (0-1)
AS Roma (olasz)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-0 (1-0)
Eintracht Frankfurt (német)-FK Riga FS (lett) 1-0 (0-0)
PAOK (görög)-Viktoria Plzen (cseh) 2-2 (0-2)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – Real Sociedad (spanyol) 1-2 (0-1)
FC Midtjylland (dán) – Royal Union Saint-Gilloise (belga) 1-0 (1-0)














