„A mérkőzés előtt még pozitív voltam. Azt mondtam a játékosoknak, hogy próbálják meg elfelejteni az eddigi öt meccset, és csak élvezzék a futballt, segítsenek egymáson és saját magukon, és jöjjünk ki ebből a gödörből – kezdte az értékelést Dombi Tibor, a DVSC megbízott vezetőedzője. – Tíz-tizenöt percig nem volt gond a játékkal, de ahogy nem jött semmi pozitív momentum, elindultunk lefelé.”
Dombi elmondta, tudta hogy nagyon kemény lesz ez a hét, de a debreceni játékosoknak „a béka feneke alatt van az önbizalma”, és ami a nagyobb probléma, hogy „sehova nem indultak el” a címvédő Ferencváros elleni bajnoki előtt.
Bárány Donát edzőjénél jóval keményebben fogalmazott, szerinte szégyen, amit hétről hétre produkálnak.
„Szégyen, amit hétről hétre csinálunk. Minden játékos, velem kezdve. Ha tudnánk mi a baj, akkor nem kapnánk ki folyamatosan. Szégyen, amit csinálunk, sajnáljuk!” – mondta a DVSC támadója, aki azt is hozzátette, jelenleg nem tudja, mi jelentheti a kiutat ebből a helyzetből.
Kapcsolódó tartalom
Érthető módon az NB II-es Mezőkövesd részéről jóval boldogabban értékeltek a felek.
„Izgalmas mérkőzés volt, a Debrecennek és nekünk is voltak lehetőségeink, de azt gondolom, hogy teljesen megérdemelten jutottunk tovább. Le a kalappal a srácok előtt! Azt hittem, hogy nincsenek csodák, de vannak” – értékelt Csertői Aurél, a Mezőkövesd vezetőedzője, aki azt is elmondta, abban bízik, hogy a bajnokságra is át tudják menteni a DVSC ellen mutatott játékot, „mert akkor nem lesz baj”.
A mérkőzést és így a továbbjutást egy tizenegyesből szerzett góllal eldöntő Bartusz Dániel nem izgult a büntetőnél, egyébként pedig végig érezte, hogy nyerni fognak.
„Nem akarok álszerény lenni, nem sokszor hagytam ki karrierem során tizenegyest. Csak koncecntráltam, és tudtam, hogy hova akarom rúgni. Végig tudtam, hogy meg fogjuk nyerni a mérkőzést, mert nem volt gól a Debrecenben” – mondta a csatár.
Eredmény, 4. forduló (a 16 közé jutásért):
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)-Debreceni VSC 1-0 (0-0)
szerdán játsszák:
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)-ETO FC Győr 12.30 (m4sport.hu)
BVSC-Zugló (NB II) – Újpest FC, Hévízi út 12.30 (m4sport.hu)
Gödöllői SK (vármegyei I.)-Dorogi FC (NB III), Sándor Károly Akadémia, Salgótarjáni út 12.30
Tarpa SC (vármegyei I.)-Iváncsa KSE (NB III) 12.30
Karcagi SE (NB III)-Kecskeméti TE 12.30 (m4sport.hu)
Balatonalmádi SE (vármegyei I.)-Kisvárda Master Good (NB II) 12.30
Szentlőrinc SE (NB II)-Zalaegerszegi TE FC 12.30 (m4sport.hu)
FC Ajka (NB II)-Nyíregyháza Spartacus FC 17.00 (m4sport.hu)
Opus Tigáz Tatabánya (NB II)-Puskás Akadémia FC 18.00 (m4sport.hu)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) – MTK Budapest 18.00 (m4sport.hu)
FC Sopron (NB III)-Soroksár SC (NB II) 18.30
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 20.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
csütörtökön játsszák:
ESMTK (NB III)-Gyirmót FC Győr (NB II) 12.30
Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III)-Ferencvárosi TC 12.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Budapest Honvéd FC (NB II)-Paksi FC 20.00 (M4 Sport és m4sport.hu)













