Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője az M4 Sportnak adott interjúban nagy tisztelettel beszélt a tiszafürediekről, akik óriási szeretettel fogadták őket. A holland edző azt is kiemelte, a pálya teljesen rendben volt, saját csapatával kapcsolatban viszont csak és kizárólag a továbbjutásnak tud örülni a látottak után.
„A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy megvan a továbbjutás. Az első 15-20 perc rendben volt, megfelelő energiával játszottunk, volt egy kapufánk, aztán egyre több hibát követtünk el, így egy olyan mérkőzés lett, amikor magunkkal kellett megküzdenünk. De a lényeg, hogy ott leszünk a következő körben” – mondta Jansen.
„Talán egy kicsit nehezebb dolgunk volt, mint azt előzetesen reméltük – mondta Kristoffer Zachariassen, aki a duplájával a legjobb 16 közé lőtte a Ferencvárost. – Nagyon jól küzdött az ellenfelünk, és ez is megmutatja, hogy minden mérkőzésen, még az alacsonyabb osztályban szereplő csapatok ellen is nagyon keményen meg kell dolgozni a győzelemért. Reménykedtünk benne, hogy könnyebb lesz és nagyobb győzelmet aratunk, de a lényeg, hogy megvan a továbbjutás.”
Kapcsolódó tartalom
Dorcsák Zoltán, a Tiszafüred edzője elárulta, felhőtlen boldogságot érzett a vezetés megszerzése után.
„Elégedettek lehetünk, ennél jobb csak az lett volna, ha nem kapunk ki. Természetesen alkalmazkodtunk a Fradihoz, de megtartottuk az identitásunkat, amit én és a csapat képvisel. Remélem, hogy ez a nézőknek is így jött le. Ha a Fradi ellen így tudtunk játszani, akkor bárki más ellen is menni fog” – értékelt a harmadosztályú csapat vezetőedzője.
„Sajnálom, hogy a bajnokságban nem megy a góllövés, és ezt sokszor szóvá is teszik nekem, de hátha most ezzel a góllal a gát átszakad – kezdte az értékelését Kalmár Ferenc, a Tiszafüred gólszerzője, aki azt is elárulta, hogy a gólöröm közben a feleségét kereste a lelátón, de a nagy tömegben mivel nem találta, így inkább elsütötte Bellingham gólörömét. – Ha eredményben nem is, hangulatban és hozzáállásban biztosan történelmet írtunk.”
MOL Magyar Kupa, 4. forduló
Facultas Tiszafüredi VSE (NB III)–Ferencvárosi TC 1–2 (0–0)
Gólszerző: Kalmár (48.), ill. Zachariassen (51., 55.)
Később játsszák:
Budapest Honvéd FC (NB II)–Paksi FC 20.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
További eredmények:
ESMTK (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 1-3 – hosszabbítás után
Szerdán játszották:
FC Sopron (NB III)-Soroksár SC (NB II) 2-2 (1-1, 1-1, 1-2) – 11-esekkel 4-3
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 2-1 (0-1)
FC Ajka (NB II)-Nyíregyháza Spartacus FC 3-3 (1-1, 3-3, 3-3) – 11-esekkel 2-4
Opus Tigáz Tatabánya (NB II)-Puskás Akadémia FC 2-3 (1-2)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) – MTK Budapest 0-3 (0-3)
BVSC-Zugló (NB II) – Újpest FC 0-1 (0-0)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)-ETO FC Győr 0-3 (0-0)
Gödöllői SK (vármegyei I.)-Dorogi FC (NB III) 1-2 (1-1)
Tarpa SC (vármegyei I.)-Iváncsa KSE (NB III) 0-5 (0-3)
Karcagi SE (NB III)-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
Balatonalmádi SE (vármegyei I.)-Kisvárda Master Good (NB II) 0-4 (0-1)
Szentlőrinc SE (NB II)-Zalaegerszegi TE FC 1-2 (1-0)
Kedden játszották:
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)-Debreceni VSC 1-0 (0-0)
A nyolcaddöntő párosításait a csütörtök esti Honvéd-Paks mérkőzés előtt az M4 Sport stúdiójában sorsolják.