OTP Bank Liga, 12. forduló, végeredmény:
Fehérvár FC–Kecskeméti TE 6–1 (1–1)
Sóstói Stadion, 2683 néző, v.: Rúsz
gólszerzők: Szabó B. (18.), Gradisar (68.), Stefanelli (71., 90+2.), Kalmár (80.), Csongvai (90+4.), illetve Pálinkás (11.)
sárga lap: Bedi (45.), illetve Szabó A. (20.), Pálinkás (44.), Rjaskó (57.)
piros lap: Varga B. (85.)
Fehérvár: Dala – Simut (Melnyik, 84.), Huszti, Serafimov, Spandler, Holender – Katona M. (Pető, 84.), Csongvai, Bedi (Stefanelli, 57.), Szabó B. (Kalmár, 65.) – Gradisar
Kecskemét: Varga B. – Nagy K. (Májer, 68.), Szabó A. (Rjaskó, a szünetben), Vágó, Belényesi, Zeke – Nikitscher, Kovács B. (Vattay, 76.) – Lukács D. (Berki, 82.), Pálinkás, Katona B. (Zsótér, 76.)
A Kecskemét kezdte jobban a találkozót és Pálinkás Gergő fejesével megszerezte a vezetést. Ezután feljebb kapcsolt a Fehérvár, így néhány perc elteltével egyenlíteni tudott. A folytatásban előbb a vendégek, majd a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, de egyik csapat sem tudott a kapuba találni.
A második félidő elején fölénybe került a Kecskemét, ám nem tudta feltörni a fehérváriak védekezését. Nem úgy a Vidi, amely a játékrész közepén három perc alatt kétszer is betalált, ezzel megnyugtató előnybe került. A vendégek mentek előre becsülettel, közben hátul nagyon kinyíltak, amit a Fehérvár Kalmár Zsolt révén megbüntetett. Nem volt vége a Kecskemét szenvedéseinek: előbb az utolsó emberként szabálytalankodó kapusukat veszítették el, aki helyett mezőnyjátékos, Vágó Levente állt a kapuba, majd újabb gólokat kaptak, így súlyos, ötgólos különbségű vereséget szenvedtek.
A székesfehérváriak győzelmükkel a tabella 7. helyére léptek fel, míg a kecskemétiek továbbra is sereghajtók, Gera Zoltán irányításával pedig még nem szereztek pontot.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
november 2., szombat:
MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC 1–1
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 1–1
ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC 1-1
november 3., vasárnap:
Paksi FC–Diósgyőri VTK 3–4
Ferencvárosi TC–Debreceni VSC 2–2
Fehérvár FC–Kecskeméti TE 6–1
A tabella:














