Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Súlyosabb a sérülés, mint hitték – műteni kell és hónapokra kiesett a DVTK játékosa

Súlyosabb a sérülés, mint hitték – műteni kell és hónapokra kiesett a DVTK játékosa

m4sport.hu
A DVTK tájékoztatása szerint legkorábban februárban léphet ismét pályára Karlo Sentic, a csapat kapusa.

 

Carlo Sentic még a Nyíregyháza elleni bajnokin sérült meg: egy felugrást követő földetérés során részlegesen elszakadt az elülső keresztszalagja, illetve a térdében összeütődött két csont, aminek következtében csontödéma alakult ki.

A kapust először konzervatív kezeléssel, műtéti beavatkozás nélkül igyekeztek meggyógyítani, ám azóta kiderült, nagyobb a baj, mint előzetesen gondolták, így elkerülhetetlenné vált az operáció.

„Az első vizsgálatok optimizmusra adtak okot, így a mielőbbi felépülése érdekében, konzervatív kezeléssel, műtét nélkül próbáltuk segíteni a gyógyulását – árulta el Dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója. – A csontödéma felszívódását követően elvégzett újabb vizsgálatok eredményének ismeretében azonban arra a megállapításra jutottunk, hogy a kezdeti sérülés súlyosabb, mint az első vizsgálatok mutatták, és Karlo Sentic is megerősítette, hogy a korábban stabilnak érzett térde instabillá vált.”

A játékost speciális eljárással műtötték meg.

„Az Uros Drezgic esetében is alkalmazott új, Németországból származó, speciális eszközzel végzett műtéti eljárás során nem kicserélték a részlegesen szakadt keresztszalagot, hanem szalagerősítő módszerrel helyreállították azt” – olvasható a DVTK tájékoztatása, amely hozzáteszi, hogyha minden jól alakul, akkor Sentic három hónap múlva kezdheti meg az edzéseket, négy hónap múlva pedig újra csatlakozhat a társaihoz.

A 23 esztendős futballista jól teljesített a Diósgyőr, hisz augusztus és október között összesen hét NB I-es mérkőzésen védett, ezek közül az együttes négyet megnyert, Sentic pedig öt alkalommal gólt sem kapott.

A DVTK 12 forduló után 19 ponttal az ötödik helyen áll az OTP Bank Ligában.

 

Borítókép: dvtk.eu

További tartalmak