Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szégyellte származását, ezért változtatta meg nevét a DVSC új vezetőedzője, Nestor El Maestro

Szégyellte származását, ezért változtatta meg nevét a DVSC új vezetőedzője, Nestor El Maestro

m4sport.hu | Szerző: Kerényi Ervin
A DVSC hétfő délelőtt bemutatta új vezetőedzőjét, a szerbiai születésű, de brit állampolgár Nestor El Maestrót. Nézzük, mit érdemes tudni a 41 éves szakemberről!

Belgrádban született 1983-ban, Nestor Jevtic néven. 8 éves volt, amikor szülei Angliába költöztek a délszláv háború elől menekülve. Fiatalon beleszeretett a labdarúgásba, de játékosként nem volt elég tehetséges, ezért korán az edzői pályát választotta.

Tinédzserként döntött úgy, hogy megváltoztatja a nevét, erről egy 2018-as interjúban beszélt:

„Igazából kétszer is nevet változtattam, először 16-17 évesen, elsősorban az ’ic’ végződéstől akartam megszabadulni. Egyrészt, annyi év után elég britnek éreztem magam, és szégyelltem a szerbiai származásomat, a délszláv háborúban betöltött agresszor szerep miatt és mert ugyanaz volt a nevem végződése, mint Slobodan Milosevicé.”

Először a tipikusan angolosan hangzó John Smith-re változtatta a nevét, de később ezt műnek érezte, ezért ismét megváltoztatta: visszatért eredti keresztnevéhez és felvette mellé az El Maestro vezetéknevet.

„Egy hajmeresztő dolgokra képes tinédzser voltam és egyszerűen menő hangzása volt, ezért választottam ezt” – mesélte.
(2019-ben azt mondta, nem bánja döntését, de ma már nem tenné meg.)

Vele ellentétben öccse, a 10 évvel fiatalabb Nikon El Maestro (született: Nikon Jevtic) rendkívül tehetséges futballistának indult, 13 évesen igazi csodagyereknek tartották, végül nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

A West Ham, az Austria Wien, a Valencia és a Schalke akadémiáján nevelkedett – 2012-ben szerepelt Újpesten, majd Nyíregyházán is, de profi karrierje nagyjából itt be is fejeződött.


2012-ben, Újpestre igazolásakor Nikon így nyilatkozott a névváltoztatásról a Nemzeti Sportnak:

„El Maestro”. Nem hangzik éppenséggel szerényen… 
Csakhogy nem én akasztottam magamra a valóban hízelgő becenevet, hanem az angol média, amikor úgy nyolc-tíz éves lehettem. Aztán a bátyám, aki ma a Bundesligában szereplő Hannover egyik edzője, kitalálta, hogy használjuk ezt a nevet.

Szereti?
Egyre kevésbé… Akkoriban persze tetszett, de miután mindenki állandóan erről kérdez, kezd frusztrálni. Ugyanakkor semmi bajom nincs azzal, ha valaki az eredeti családnevemen, Jevticnek szólít.


Ami érdekes, hogy Nestor El Maestro pont azoknál a kluboknál kezdte edzői pályafutását, melyeknél öccse fiatalon játszott: Austria Wien, Valencia, Schalke.

Nikonnal ellentétben Nestro edzői pályája itt nem állt meg, 2010 és 2014 között dolgozott a Hannover és a Hamburg edzői stábjában is, majd 2016-ban visszatért az Austria Wienhez, Thorsten Fink segítője lett.

Első vezetőedzői megbízatását 2017-ben, a szlovák élvonalban kapta: a Spartak Trnava élére nevezték ki és rögtön – 1973 óta nem látott – bajnoki címre vezette a nagyszombati csapatot és a szezon legjobb edzőjének is megválasztották.

A bajnoki aranyat két fordulóval a szezon vége előtt, a DAC 2–0-s legyőzésével biztosították be, egy botrányoktól sem mentes mérkőzésen: a 10. percben már csak kilenc dunaszerdahelyi játékos volt a pályán. A DAC edzője akkor nem más volt, mint Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Nestor El Maestro még a bajnoki cím megnyerése előtt komoly ambíciókkal beszélt terveiről: „Mindenki, aki szenvedélyes a munkája iránt, nagy dolgokról álmodik. Nem tudom, hol leszek tíz év múlva, de bízom benne, hogy egy nagy klubnál fogok dolgozni egy a szlováknál magasabban jegyzett bajnokságban.”

A történelmi bajnoki cím után elhagyta Nagyszombatot, mert úgy érezte, karrierjében eljött a váltás ideje.

Ezt követően sűrűn váltotta a csapatokat és a bajnokságokat, a bolgár CSKA Szófiától 27, az osztrák Sturm Graztól 31 mérkőzés után távozott, majd jött a szaúdi Al-Tavun FC, de csak 12 mérkőzésen irányított.

Kinevezésekor arról beszélt, leginkább világpolgárnak tartja magát:

„Nehéz megmondanom, melyik nemzethez érzem magam a legközelebb vagy hol érzem a leginkább otthon magam, emiatt persze sok kritika zúdult rám Szerbiából, de nem szeretem magam egyetlen országgal sem azonosítani. Európai ember vagyok, brit állampolgár. Szeretem Szerbiát, sok rokonom és barátom él ott, imádom az országot és a feleségem is szerb, otthon szerbül beszélünk a gyerekeinkkel. Mindig szurkolok a szerb válogatottnak, kivéve, ha Anglia ellen játszanak, akkor nem tudok dönteni.”

2021-ben kipróbálta magát Törökországban a Göztepe együttesénél volt vezetőedző a 2021/22-es szezonban, majd szintén még egy évre visszatért a CSKA Szófiához, ahonnan 2024 áprilisában távozott. Így érkezett meg az NB I 11. helyén álló Debrecenhez, ahol Srdjan Balgojevic, Máté Csaba és Dombi Tibor után ő lesz a negyedik vezetőedző a szezonban.

Nestor El Maestro és Makray Balázs (dvsc.hu)

Makray Balázs, a DVSC cégvezetője El Maestro hétfői bemutatásán pozitívumként mondta el az új szakemberről, – aki egyébként a DAC kispadjára is jelölt volt –, hogy erős karakter, amire most szükség is van a debreceni öltözőben, anyanyelvi szinten tud kommunikálni a legtöbb külföldi játékossal, és tudja, hogyan kell szezon közben átvenni egy csapatot.

„Impresszív pályafutás van mögötte, végigjárta az edzői ranglétrát, komoly kluboknál volt másodedző, vezetőedzői tevékenységét pedig a sikerek és a győzelmek jellemezték”mondta el róla Makray.

Stábjának egyébként tagja egykori csodagyerek testvére, Nikon, akivel 2016-os visszavonulása óta dolgoznak együtt.

Debrecenben 2026-ig szóló szerződést írt alá, de úgy tűnik, személyében egy tipikusan egyszezonos edzőre leltek. A klub legfontosabb célja most a bennmaradás kiharcolása. Eredményei alapján erre simán képes lehet El Maestro, de az nagy kérdés, hogy valóban ő lehet-e a jövő embere a DVSC-nél.

A novemberi válogatott szünetet követően a DVSC legközelebb az OTP Bank Ligában utolsó helyen álló Kecskeméttel találkozik, november 24-én.

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2024/25-ös idényében:
2024. augusztus 26. – DVSC: Srdjan Blagojevic helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1. – DVSC: Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15-16. – Kecskemét: Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27. – DVSC: Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11. – DVSC: Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro

Borítókép: Nestor El Maestro (fotó: BSR Agency/Getty Images)

További tartalmak