A 9., 10., 11. fordulót magába foglaló októberi hónapban tarolt az MTK, négy díjból hármat is elvitt: a hónap legjobb edzőjének, legjobb játékosának és a legszebb gólért járó elismerés is a kék-fehérekhez került.
Az MTK mindhárom októberi bajnoki mérkőzését megnyerte, a Kecskemétet 3–1-re, a DVTK-t 2–0-ra, az Újpestet 4–1-re győzték le és egy pontra közelítették meg az éllovas Ferencvárost. (Azóta már 4 pontra nőtt a hátrány.)
Kilenc szerzett gól mellett mindössze kettőt kaptak, miközben két közvetlen riválist is legyőztek.

Ezek után választották Horváth Dávidot október legjobb vezetőedzőjének. Az NB I-es mezőny legfiatalabb edzőjének munkáját klubja is elismerte, hiszen a múlt héten plusz két évvel meghosszabbították nyáron lejáró szerződését.
Az MTK kiemelkedő teljesítményével az m4sport.hu külön elemzésben foglalkozott.
Kapcsolódó tartalom
Az október legjobb játékosának járó díjat az MTK 22 éves játékosának, Kosznovszky Márknak ítélte oda az MLSZ.
Az U21-es válogatott középpályás mindhárom bajnoki gólját októberben szerezte, fordulónkét egyet-egyet.
A három gólt 5 kaput eltaláló lövésből hozta össze (2. legtöbb), emellett kiosztott 7 kulcspasszt (6. legtöbb) és bemutatott 7 szerelést (4. legtöbb) – szóval a játék minden elemében kiemelkedett és tökéletesen megtestesítette a mai modern, univerzális középpályást.
Nem véletlen, hogy Bozsik Péter, az M4 Sport állandó szakértője szerint Kosznovszky már az A válogatott ajtaján is kopogtat.
Kapcsolódó tartalom
Az MTK saját nevelésű játékosa nemcsak a hatékonyságra, de a szépségre is odafigyelt, a háromból két gólja az adott forduló legszebbje lett, végül az m4sport.hu szavazásán a DVTK ellen lőtt felső sarkos bombagólját választották a hónap legszebb találatának.
Október hónap legszebb védését az m4sport.hu-n közzétett szavazása eredménye alapján a DVTK kapusa, Artem Odincov mutatta be, a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen (11. forduló).
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest 2–0
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia FC 4–2
Debreceni VSC–ETO FC Győr 2–2
Újpest FC–Paksi FC 0–0
Diósgyőri VTK–Fehérvár FC 1–0
Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC 0–1
A 14. forduló programja:
november 23., szombat
13.30 Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia FC
16.00 MTK Budapest–ETO FC Győr
18.30 Fehérvár FC–Újpest FC
november 24., vasárnap
13.00 Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC
15.30 Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK
17.45 Debreceni VSC–Kecskeméti TE