„Annyit tudok, hogy eszméleténél van, beszédképes, azt hallottam, hogy nem áll fent semmilyen veszélyhelyzet vele kapcsolatban. A legjobbakat kívánjuk neki” – mondta a szövetségi kapitány a lefújás után.
Rossi azt nem tudta elmondani, mi történt pontosan Szalaival, azt elárulta, hogy a történteknek semmi előjele nem volt.
Holland források szerint a hazaiak első gólját szerző Wout Weghorst az ESPN-nek azt nyilatkozta, tudomása szerint Szalai epilepsziás roham miatt szorult azonnali orvosi ellátásra.
Kapcsolódó tartalom
„A játékvezetők megkérdezték, hogy szeretnénk-e folytatni, én mondtam a játékosoknak, hogy ez az ő döntésük. Egy kupaktanácsot tartottak és úgy döntöttek, hogy folytatjuk. Ezt követően rögtön jött a büntető és sokkal nehezebbre fordult a sorsunk.”
Kapcsolódó tartalom
Rossi hangsúlyozta, nem akar kifogásokat keresni a körülményekben, mert a nyáron Eb-elődöntős Hollandia megmutatta minőségét és erősségét taktikai és technikai szempontból is.
„Csináltuk, amit tudtunk. Ilyen csapat ellen csak akkor lehet jó eredményt elérni, ha kihasználjuk a lehetőségeinket, mert ha nem szerzünk gólt, amikor esélyünk nyílik rá, ahogy nekünk az első percekben, akkor azt biztosan megbünteti egy ilyen kiváló ellenfél. El kell fogadni az eredményt, de a játékosok hozzáállásában nem volt kivetnivaló” – értékelt a kapitány.