Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A német szövetségi kapitánynál is Szalai Ádám volt a téma a bosnyákok kiütése után

A német szövetségi kapitánynál is Szalai Ádám volt a téma a bosnyákok kiütése után

m4sport.hu
A német válogatott szövetségi kapitányát, Julian Nagelsmannt is megérintette Szalai Ádám rosszulléte, korábbi edzőjeként aggódva nyilatkozott a 86-szoros magyar válogatott csatárról, akivel Hoffenheimben dolgozott együtt.

Az október eleje óta Marco Rossi stábjának tagjaként dolgozó Szalai a holland–magyar NL-csoportmeccs elején lett rosszul a magyar kispadnál.

A körülötte lévők és az egészségügyi személyzet rögtön a segítségére sietett, végül feszült várakozás követte hosszú percek után stabil állapotban, eszméleténél szállították kórházba, ahonnan később maga jelezte, hogy már jobban van, miközben a meccs a magyar játékosok áldásával ment tovább.

A történtek nyilvánvaló hatással voltak mindkét csapatra és a folytatásra, de még Freiburgban, a csoport másik meccsén, a német–bosnyák találkozón is éreztették hatásukat, ami nem meglepő annak fényében, hogy Szalai pályafutása javarészét Németországban töltötte, sokan ismerik őt.

Julian Nagelsmannhoz a hazai kiütéssel (7-0) végződő meccs lefújása után jutottak el a hírek, amelyek sokkolták a szövetségi kapitányt.

„Sajnos eljutottak hozzám az információk Szalai Ádámról. Először is: nagyon remélem, hogy jól van! Ádám korábbi játékosom, akivel a mai napig nagyon jó a kapcsolatom. Bízom benne, hogy mihamarabb talpra áll, és találkozunk a kispadon vagy legalább telefonon beszélhetünk” – nyilatkozta korábbi edzője az RTL-nek.

Nagelsmann és Szalai három éven át – 2016 és 2019 között – dolgozott együtt a Hoffenheimnél, a 2017/18-as idényben bronzérmet ünnepelhettek közösen a Bundesligában, a következő szezonban pedig a Bajnokok Ligája csoportkörében bizonyíthattak, mielőtt Szalai a Mainzhoz, Nagelsmann a Leipzighez igazolt.

A történtek után minden bizonnyal várni kell a találkozásra, pedig kedden biztosan összefutottak volna a Puskás Arénában, ahol 20 óra 45 perctől Magyarország–Németország meccset rendeznek az NL-csoportkör utolsó fordulójában.

Borítókép: EPA/ANNA SZILAGYI

További tartalmak