Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Virgil van Dijk: Nagy tiszteletem a magyar játékosok felé, hogy a folytatás mellett döntöttek

Virgil van Dijk: Nagy tiszteletem a magyar játékosok felé, hogy a folytatás mellett döntöttek

m4sport.hu
Virgil van Dijk, a holland válogatott és a Liverpool sztárja a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-találkozó után elmondta, tiszteli Szoboszlai Dominikékat, amiért Szalai Ádám rosszulléte után úgy döntöttek, folytatják a játékot.

 

Hollandia 4–0-ra legyőzte a magyar válogatottat a Nemzetek Ligája 5., utolsó előtti körében, szombat este, ezzel biztossá vált, hogy a mieink a csoport harmadik helyén zárnak, s osztályozót játszanak az A divízióban maradásért.

Összefoglaló

A mérkőzés hetedik percében rémisztő jelentek játszódtak le, amikor Szalai Ádám rosszul lett a a magyar kispadnál – a 36 éves egykori válogatott támadót mintegy negyed órán át ápolták, s hordágyon vitték le a pályáról, majd mentőautóval kórházba szállították.

A történtek a hollandokat is sokkolták, az Oranje csapatkapitánya, Virgil van Dijk tiszteletét fejezte ki a magyar együttesnek, hogy a folytatás mellett döntött.

„Ijesztő jelenet volt, sokan felálltak, mi is néztük, mi történik. Ijesztő pillanatok voltak, láttuk, hogy valaki rázkódik az oldalvonal mellett. Ilyenkor nyilván felfüggesztjük a mérkőzést. Nagy tiszteletem a magyar játékosoknak, hogy úgy döntöttek, folytatják a mérkőzést egy ilyen jelenet után is. Nagyon nagy tisztelet illeti őket.”

A védő elárulta, miről beszélt liverpooli csapattársával, Szoboszlai Dominikkal.

„Dominiknak is a tiszteletem fejeztem ki, nagyon rémisztő lehetett, mégis úgy döntöttek, folytatják a játékot. Remélhetőleg stabil marad (Szalai Ádám) az állapota, most ez a legfontosabb és mielőbbi jobbulást kívánunk! Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, bezárkózik a magyar csapat és kontrákra fog játszani, mi is arra számítottunk, hogy a védelmünket, a figyelmünk maximálisan fent kell tartani. Még egy összecsapásunk van hátra, most megyünk Boszniába, arra összpontosítunk.”


Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 5. forduló:
Hollandia-Magyarország 4-0 (2-0)
Amszterdam, Johan Cruyff ArenA, v.: Jesús Gil Manzano (spanyol)
gólszerzők: Weghorst (21., 11-esből), Gakpo (45+12., 11-esből), Dumfries (64.), Koopmeiners (86.)
sárga lap: Timber (61.), illetve Orbán (6.), Dárdai M. (55.)
Hollandia: Verbruggen – Dumfries, van Hecke, van Dijk, Timber (Hato, 68.) – Gravenberch (Wieffer, 79.), Reijnders, de Jong (Koopmeiners, 68.) – Malen (Frimpong, 84.), Weghorst, Gakpo (Lang, 79.)
Magyarország: Dibusz – Balogh, Orbán, Dárdai M. – Nego (Gera D., 75.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 75.), Nagy Zs. – Sallai (Csoboth, 80.), Szoboszlai – Varga B. (Szabó L., 60.)

 

Borítókép: Dortmund, 2024. július 10. A holland Virgil van Dijk, miután a csapata 2-1-re kikapott a németországi labdarúgó Európa-bajnokság elõdöntõjének Hollandia-Anglia mérkõzésén a dortmundi Westfalen Stadionban 2024. július 10-én. MTI/EPA/Szilágyi Anna

További tartalmak