Sziasztok!
Szeretném megköszönni azt a sok kedves üzenetet, biztatást, szeretetet, amit tőletek kaptam! Tudom, hogy sokan gondoltatok rám és aggódtatok értem, küldtétek a gyógyító energiát, amiért nagyon hálás vagyok.
Szerencsére végig jó kezekben voltam, minden segítséget megkaptam, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a magyar és a holland orvosi stábnak, a holland és a magyar szövetségnek, illetve az amszterdami kórházban dolgozóknak. A német szövetségnek pedig köszönöm a támogatást és jókívánságokat.
Minden kedves érdeklődés nagyon jól esik, de a megértéseteket kérném, hogy a továbbiakban az egészségi állapotomról nem szeretnék nyilatkozni. Jól vagyok és ez a jövőben is így lesz.
Gratulálok a fiúknak és a stábnak a helytálláshoz és a tegnapi pontszerzéshez, nem volt könnyű, de tudom, hogy értem is küzdöttek. Nagyon köszönöm!
Hálás vagyok a szurkolók támogatásáért, ismét bebizonyították, hogy Ti vagytok a Csapat 12., és egyben egyik legfontosabb láncszeme.
Jövőre folytatjuk! Hajrá, magyarok!🇭🇺💪❤️
Hogy pontosan mi történt Szalai Ádámmal szombat este a magyar válogatott kispadján, hivatalosan nem derült ki és nyilatkozatot sem tett ezzel kapcsolatban senki. Bár a mérkőzést közvetítő holland televízió kommentátorától és egyéb forrásokból elkezdett terjedni a hír, hogy újra kellett éleszteni Szalait, de ez nem igaz. Holland játékosok a meccs után úgy nyilatkoztak, epilepsziás rohamról értesültek.
Szalai vasárnap már a magyar csapattal utazott haza Amszterdamból, azóta családja környezetében pihen.
A magyar válogatott játékosai, főként Nagy Ádám hétfőn azt mondta, tiszteletben tartják a korábbi csapatkapitány kérését, ezért nem beszélnek az állapotáról.
Marco Rossi együttese kedden egy Németország elleni 1–1-es döntetlennel zárta a Nemzetek Ligája csoportkörét és a harmadik helyen végzett az A divízió 3. csoportjában, ami azt jelenti, hogy márciusban ligaosztályozót játszik a B divízió egyik csoportmásodikjával. A párosításokat pénteken, 12 órától sorsolják.
Kapcsolódó tartalom
A magyar válogatott Nemzetek Ligája-eredményei:
09.07., 20.45: Németország–Magyarország 5–0
09.10., 20.45: Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0–0
10.11., 20.45: Magyarország–Hollandia 1–1
10.14., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország 0–2
11.16., 20.45: Hollandia–Magyarország 4–0
11.19., 20.45: Magyarország–Németország 1–1
