OTP Bank Liga, 14. forduló
MTK Budapest–ETO FC Győr 2–2 (1–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionV: Derdák Marcell
Gólszerző: Jurina (27.), Varju (73.), ill. Bitri (63.), Bumba (68.)
Sárga lap: Kata (23.), Varju (66.), Bognár (93.), ill. Ouro (81.)MTK: Demjén – Hei, Varju, Kádár, Kovács P. (Nagy Zs., 60.) – Kata – Molnár Á. (Antonov, 69.), Bognár, Kosznovszky, Molnár R. (Polievka, 86.) – Jurina (Németh K., 69.)
ETO: Petrás – Albion, Bitri, Szépe, Heitor, Stefulj – Ouro (Kapic, 97.), Tóth R. (Anton, 79.) – Sahli (Benbouali, 58.), Bumba, Gavrics
Szűk fél óra elteltével került előnybe az MTK, amely gyakorlatilag az első komoly helyzetét gólra váltotta: Molnár Rajmund pontos bal oldali beadására Jurina érkezett jó ütemben és az ötösről középről a kapuba fejelt. Veszélyeztette ellenfele kapuját a Győr is, de Demjén mindannyiszor jól védett, illetve volt, hogy a kapufán csattant a labda. A helyzetek és az aktivitás alapján a vendégcsapat „rászolgált volna” egy, de akár több gólra is.
Az egyenlítés a fordulás után bő negyed óra elteltével jött össze az ETO-nak, jobbról érkezett a beadás, Bitri pedig szépen felugorva csúsztatott öt méterről a hosszú alsó sarokba. Az intenzíven letámadó győri csapat öt perccel később fordított, jobb oldali szögletnél Bumba futott a laposan érkező labda felé, és kapásból a rövid alsó sarokba lőtt. A mozgalmas mérkőzésen egy kapu előtti kavarodásból csakhamar egyenlített az aktivizálódó MTK, Varju révén.
A hajrában Bitri kezezése miatt elsőre büntetőt ítélt Derdák Marcell, de a VAR jelzésére újra megnézte az esetet és vétlennek ítélve a helyzetet visszavonta korábbi döntését. Így maradt a döntetlen és ezzel együtt a pontosztozkodás. Az ETO ezzel sorozatban kilencedik bajnokiján is veretlen maradt.
A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Farkas Mártonnak értékeltek:
OTP Bank Liga, 14. forduló:
november 23., szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia FC 0–2
Fehérvár FC–Újpest FC 0–1
november 24., vasárnap:
13.00 – Paksi FC–-ZTE FC (M4 Sport)
15.30 – Ferencvárosi TC–DVTK (M4 Sport)
17.45 – DVSC–Kecskeméti TE (M4 Sport+)