Magyar útja Horváthig

2021 januárjában, azaz a kiesés előtt fél évvel jelentették be, hogy a Leisztinger Tamáshoz tartozó Arago Sport Kft. eladta a Diósgyőri VTK 100 százalékos tulajdonjogát a pár héttel korábban alapított Borsodsport Invest Kft.-nek. Utóbbi kulcsfigurája (hivatalosan ügyvezetője) az egészségügyi területről érkező Dr. Magyar Mátyás lett, aki egyébként a közel húsz évvel korábban alapított Fájdalom Ambulancia magánorvosi központ vezető szakorvosa is volt egyben.

Az első félév nyilván ment a kukába, legalábbis ami az eredményeket illeti, ugyan a DVTK fél Horvátország leigazolásával/kölcsönvételével megpróbálta kiharcolni a bennmaradást, a jobb tavaszi szezonnal sem sikerült. Jött hát az építkezés a másodosztályból, amelynek a nyilatkozatokban két kulcspontja volt:

• A DVTK jusson ki ismét a nemzetközi porondra, közben pedig épüljön körülötte regionális sportbirodalom (Kazincbarcika, Kassa és társai)!
• A fanatikus drukkereit egyfelől használja, másfelől tegye büszkévé!

Az út során jellemzővé vált, hogy a tulajdonos és a menedzsment annak ellenére döntött a váltás mellett valamelyik kulcsposzton, hogy a pillanatnyi eredményesség egyébként az elvártnak megfelelt. Aligha lehet felejteni az elmúlt évek talán legviharosabb edzőváltását: 2022 áprilisában az éppen feljutó helyen álló Diósgyőr megvált Kondás Elemértől, s erőből elhappolta Dragan Vukmirt az egyik legnagyobb riválisától, a Szegedtől. Az esetből végül ide-oda üzengetés, munkajogi per, amolyan szappanopera vált, a pályán pedig a miskolciak két szék között pad alá estek: Vukmirral elbukták a feljutást és a következő szezont is borzalmasan kezdték.

A helyére érkezett Kuznyecov Szergej, akivel nemcsak a pontrekordos feljutás lett meg, de kimondottan jól ment a DVTK az NB I-ben, újonchoz képest eredményesen és látványosan is focizott. Február elején azonban némileg váratlanul elküldték Kuznyecovot is, mondván „senki sem lehet fontosabb, mint a klub”. A zuhanyhíradó szerint a vezetőedző – pozíciójából adódóan talán érthető módon – a napi eredményességet a klubstratégiák megvalósítása elé helyezte, ami például a fiatal játékosok tendenciózus mellőzésében nyilvánult meg. Hiába a kiváló NB I-es ősz, Kuznyecovnak mennie kellett.

A fejlődésevolúció, illetve az elért eredmények mentén a kezdeti elvárások megnőttek, Magyar további célokat jelölt ki az úton, amelyek inkább folyamatokat, mintsem egy konkrét tetőpontot jelöltek meg. Egészen pontosan:

• Minél előrébb végezzen a csapat!
• A 2024/2025-ös szezon közepére a DVTK-nak legyen a legjobb fizikai és mentális kondíciója!
• A fiatalokat építsék be az első csapatba!
• Az akadémia és az első csapat között folyamatos szinergia alakuljon ki!

Az elsővel nem volt különösebb gond, a Diósgyőr kimondottan jól vette az OTP Bank Liga első harmadát, pillanatnyilag ötödik helyen áll, egy ponttal elmaradva a dobogótól, márpedig a szurkolók számára nyilván ez a legfontosabb szempont, minden stratégiai terv csak eztán következik. Ennek ellenére november 4-én a klub bejelentette: szerződést bontott Bajúsz Endre sportigazgatóval.

Az ok ugyanaz, mint a fent említett vezetőedzők esetében: a szűz eredményekkel nincs gond, de mégsem abba az irányba haladtak, amit a menedzsment elképzelt. Ez így látszólag megfoghatatlan, de valódi értelmet mégis Horváth Csenger érkezésénél nyert.

A prezentáció és a tartalma

Két nappal Bajúsz távozása után a DVTK sajtótájékoztató keretein belül bemutatta új sportigazgatóját: Horváth Csengert. A szakemberrel kapcsolatban első blikkre mindenki az életkorát emelte ki – nem mindennapos, hogy egy élvonalbeli klub szakmai munkáját egy 27 éves férfi (srác?) vezesse. Horváth mégsem nyeretlen kétéves a fociban: sportigazgatóként dolgozott már Szentlőrincen, játékosmegfigyelőként Debrecenben, az MTK-nál és Győrben, illetve a Stars and Friends menedzseriroda játékoskiválasztásában is tevékenykedett. De ilyen hatalommal, felelősséggel nyilván még soha nem bírt, ez egy egészen más dimenzió a karrierjében.

Horváth Csenger (b) és Magyar Mátyás (fotó: dvtk.eu).

Diósgyőri szerepvállalása egy igen rendhagyó powerpointos prezentációval kezdődött, amit láthatóan nem amolyan koleszos módon, előző éjjel rántott össze. Ez egyben rá is mutat egy ilyen váltás jelentőségére: a papíron aznap kinevezett Horváth nemcsak a ppt-t pakolta össze, de úgy ült le a sajtótájékoztatóra, hogy előtte már kielemezte a klub helyzetét, kérdőívet küldött ki az akadémiai dolgozóknak, összeállított egy futballstratégiai osztályt. Nem november 6-a volt tehát az in medias res, ehhez az átkattanáshoz komoly megelőző munka kellett – Magyar Mátyásék és a leendő sportigazgató részéről is.

A mutatós prezentáción túl miben kínál mást Horváth víziója bármelyik másiknál? Hiszen a magyar futball legfelkapottabb paneljeit ő is elsütötte: futball- és klubfilozófia, saját nevelésű fiatalok, támaszkodás a helyi hagyományokra és társai. Van azonban egy mindent felülíró innováció, ami Magyarországon igen különleges:

Horváth egy klubszintű stílus megvalósítását határozta meg. Tehát nem a vezetőedző rajzolja meg a pályára kirakott futball képét, hanem a sportigazgató, vagy ha úgy tetszik, maga a klub.

Ha körbenézünk a magyar csapatoknál, a futballstílust rendre a vezetőedzőkhöz kötjük, legkirívóbb példa mondjuk Bognár Györgyé, de példaként citálhatjuk a Blagojevics-féle Lokit vagy a ZTE gyökeres eltérését Moniz és Márton irányításával. Klubszintű stílus törekvéséről beszélhetünk a Kisvárda esetében, de egy másfajta megvalósítással; illetve kétévtizedes távlatban kiemelendő az MTK-stílus (Henk ten Cate mesterműve), ám ezt az aktuális eredményesség féltése mostanság felülírta: láttunk tavaly egy teljesen defenzív felnőtt csapatot – ami amúgy idén kezd visszaemtékásodni – és egy ifi BL-ben területet átadó, reaktívan játszó U19-et.

Horváth víziója szerint a DVTK játékstílusa nem Vladimir Radenkovics (és a mindenkori vezetőedző), hanem egy kidolgozott stratégia mentén az ő felelősségével valósulna meg, s nemcsak a felnőtt, de a második csapatra, akadémiára, pre-akadémiára ugyanúgy vonatkozna, megjelenne a képzésben, nevelésben, az egész klubkultúra kialakításában. Bár a modell Magyarországon nem divat, Nyugat-Európában elég sok példát találunk rá, legkézenfekvőbb a Red Bull-iskola vagy a Barcelona elmúlt évtizedei, amelyben mondjuk Pep Guardiola csak megtölttette tartalommal az adott vázat, utóbbi pedig a La Masia legkisebb korosztályaiban is pontosan ugyanaz volt. Miskolcon magát a törekvést felfedte, a milyen kérdésre viszont még nem adott választ a sportigazgató, aki a prezentációja szerint felmérte a pillanatnyi erőforrásokat, további célokat és csak ezt követően jelölte (jelöli) ki azokat a sarokpontokat, amelyek a borsodi focit képezik majd. 

Nyilván ennek a kialakítása nem megy egyről a kettőre: nem közvetlenül Horváth Csenger és az új kurzus érdeme, hogy a Diósgyőr hármat lőtt a Groupama Arénában, az sem az ő hibája, hogy ennek ellenére nem nyert. Dr. Magyar Mátyás korábbi döntései álljanak élő példaként, hogy az aktuális eredmény csak a kirakat, a jelenlegi fázisban sokkal fontosabb az „üzlethelyiség” belseje.

Kulcs, kezdő, projekt, rotációs

Tomislav Mazalovic, Yannick Ndzoumou, Jose Cortes, Diego Zivulic – néhány név a DVTK elmúlt hat-hét évéből, mintegy érzékeltetni az elmúlt időszak játékospolitikáját, amelyben sajnos tömegével kaptak teret az említettekhez hasonló arcok: légiósként, azaz nagy elvárásokkal érkeztek, értékelhető momentum és bármilyen kiváltott érzelem nélkül távoztak. Persze, lehet örök hivatkozási alap José Luque a bevált külföldi kategóriájában, de Miskolcon az utóbbi évtized megfelelt rátája kimondottan gyenge, konkrétan a Goran Milovic-jellegű féléves átutazókat lehet a felső hányadába sorolni.

Bár az NB I-be pontrekorddal jutott a csapat, a másodosztályú bajnokot tavaly igencsak felhigították. A projekt felemásan sikerült, voltak/vannak egészen rendben lévő légiósok (Vallejo, Pozeg Vancas, Edomwonyi, Stephen) és persze ebbe bőven beleestek az olyan arcok, akik már vagy itt sincsenek vagy – az új sportigazgató takarítása révén – a közeljövőben elhagyják a várost.

Horváth Csenger két tényezőt nevezett meg a keretkialakítás kapcsán, amellett, hogy hozott anyagból dolgozik, és a keret korfáján, légiósmennyiségén és létszámán sürgősen változtat:

• Elvárások a játékosok felé, amelyek konkrét fizikai mutatókon alapulnak, tehát egyértelműen számonkérhetőek. A részletekbe nem ment bele a sportigazgató, de azonnali hivatkozási alapot nyert a tisztogatási projekt.
• A keret létszáma 25 fő lesz. Négy kulcs-, tíz kezdő-, négy rotációs és hét projektjátékos.

A kategóriákat egyesével aligha kell magyarázni, legfeljebb utóbbit, amelyet a sportigazgató így definiált: „Ha egy projektjátékost elkezdünk építeni az első csapatban, akkor rövid távon, tehát nem az első meccsen, de gyorsan felveszi a ritmust, és az első csapat céljainak megfelelő teljesítményt tud nyújtani, azaz nem rontja le a csapat teljesítményét. Középtávon pedig rendelkezik továbbértékesítési potenciállal.”

Nagyon tömören: a fiatalok.

A játékosok kategorizálása és a légiósstop (külföldi legfeljebb kulcs- vagy kezdőjátékos legyen, esetleg projekt, ha nincs az akadémián és a piacon elég magyar) a klubfilozófia megvalósításának része, Horváth pedig meg is kezdte a takarítást: a kimondottan Radenkovics kérésére érkezett Mohamed Rharsallának és az NB III-ban is csak epizódszerepig jutó Herbák Máténak már ajtót is mutatott. Az első fecskéken túli átalakulás megintcsak nem jövő hétre esedékes, valószínűleg beletelik a szezonba, hogy kialakuljon a sportigazgató által felvázolt humánerőforrás. Van viszont ezzel kapcsolatban égetőbb kötelesség: az MLSZ „fiatalszabályában” rögzített 325 millió, illetve az Nemzeti Sportügynökséggel kötött megállapodást követő támogatás is eleme a költségvetésnek, azaz annak már a mostani szezonban is kötelező megfelelni. Horváth úgy fogalmazott, „a fiatalokat nem elrejteni, hanem megmutatni szeretnék”, piacképesség pedig értelemszerűen játékpercekből lesz, vagyis a fiatalok pályán tartása egybeesik a miskolci szándékkal is. Ugyanakkor az első bajnokikat követően a Diósgyőr visszaesett ebben a mutatóban, a 4-10. fordulóban rendre csak egy fiatalt szerepeltetett, a keletkezett deficitet pedig értelemszerűen az idény hátralevő részében kell pótolni. Az NSÜ részéről ráadásul meccsenként két csikó folyamatos játszatása az elvárás, mondjuk könnyít a DVTK dolgán, hogy a 2003-as születésűek is itt még támogatott korosztálynak számítanak, azaz Jurek Gábor vagy a Fradinak bombagólt lövő Bényei Ágoston is pörgeti az egyenleget a játékával.

A légiósok tömeges áramoltatása is jelzi, hogy az utánpótlásnevelés terén jókora lemaradásai vannak a DVTK-nak, amelyet feltett szándékuk most behozni: a kurzus kiemelkedő célja a fiatalok mielőbbi értékesítése.

A lehetséges banánhéjak

Nagyon igényes a ppt, tök ígéretes a mögöttes tartalom is, de óriási talány, megvalósítható-e a Horváth és Magyar által megálmodott út ebben a közegben.

Nyilván a legégetőbb kérdés az eredményességé: lehet-e játékosokat termelni a piacra úgy, hogy közben a heti eredmények ne érezzenek semmilyen visszaesést, sőt a csapat 45 év után ismét térjen vissza a dobogóra? Az aktuális elvárás továbbra is az első hat, ami egyelőre adott, de úgy kell ezt az építkezést végrehajtani, hogy a csapat ne érezze látványosan ennek az ingatag mivoltát, a tabella egy elég labilis dolog, ebben a 12 csapatos NB I-ben pedig nincs sok idő kísérletezni. Horváth is kiemelte, hogy a szurkolókat nem kimondottan hozza lázba, ha unos-untalan „klubfilozófiát” kapnak válaszként egy vereségsorozatra, napjaink értékrendjében az eredményjelzőre írt két szám az elsőszámú mérvadó. A DVTK pedig pláne nem az a klub, ahol a csendes és békés szurkolótábor egykedvűen vesz tudomásul rossz eredményeket, nagyon fontos lesz az új menedzsmentnek, hogy az átmeneti időszak és pláne az azt követő évek legalább az OTP Bank Liga első felét hozzák, mert az ne feledjük, itt állt a Diósgyőr, amikor Horváth érkezett, s célként is ezt jelölte meg minimumként. Tartós visszaesésnél a klubvezető hiába mutogat klubfilozófiára, a türelem pedig idehaza ismeretlen fogalom.

Szintén kérdőjeles, miként ültethető át a valóságba Horváth Csenger keretkialakítási modellje. A diasoron a szűz számok még elmennek, de végtére is, emberekről, közösségekről beszélünk, amelyeknek a belső dinamikája meglehetősen érzékeny. Nyilván minden öltözőnek megvan a maga hierarchiája, de mi van akkor, ha ezt a klub intézményesíti? Mekkora feszültséget szül egy játékosban a belső kasztrendszer, tudja-e ezt kezelni vezetőedző, aki ráadásul nem is felelős érte? Ne feledjük, a futballisták nem sakkbábuk, nem úgy működnek, hogy az ember felrak két huszárt (bár Diósgyőrben csak egy van) és akkor azok jusztis L-alakban lépkednek. 

Vajon elegendő-e 25 játékos, ha abból hét eleve a „projekt” kategóriába esik? Megbomlaszthatja-e a rendszert egy-egy sérüléshullám vagy egy szimpla negatív széria? Ha a fiatalszabályhoz projektjátékosoknak kell játszania, nem vesznek-e el túl sok játékpercet az alapemberektől? Bár igazából az összes kérdés ugyanoda vezethető vissza: egy klub milyen mértékben skatulyázhatja saját játékosait? S hogy tud reagálni arra, ha az általa megálmodott rendszerben rések, anomáliak keletkeznek?

Az a jó, hogy ezekre a felvetésekre rövidesen választ kapunk. Vannak azonban Horváthéknak sokkal aktuálisabb problémáik is: az átállás adminisztratív része. Mint már jeleztem, nem a nulláról épít várat az ifjú sportigazgató, ott van egy keret, egy szakmai stáb, körülöttük pedig egy egész klub, különböző szerződésekkel, attitűddel, történettel. Vegyük csak Radenkovics példáját: egyik pillanatról a másikra kell teljesen más elvárásnak megfelelnie, mintha az új igazgató közölte volna: innentől ének helyett matekot tanít, egy teljesen más tanterv alapján. Az átállás emberi oldala és lepapírozása az első nagyobb akadály, amit a Horváth-féle kurzusnak meg kell ugrani, minden további csak ezután következik.

Bár elsőre az ember csak a közhelyeket láthatja bele, valójában igen izgalmas a projekt, amit Magyar Mátyás és Horváth Csenger megvalósítani próbál. A küldetés nemes, a cél és a módszerek idehaza talán nem megszokottak, ebből pedig valami nagyon jó is kisülhet. Meg egy bukás is – mert Horváthék is akkor járnak jól, ha mindennel is kalkulálnak. Ahogy Magyar Mátyás mondta: 

„A tervek azért vannak, hogy eltérjünk tőlük.”