Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dárdai Pál nem szól bele, miként dönt harmadik gyermeke a válogatottságról

Dárdai Pál nem szól bele, miként dönt harmadik gyermeke a válogatottságról

m4sport.hu
Valamennyi hazai válogatott meccsen jelen van a korábbi szövetségi kapitány, aki még izgulni is szokott.

A korábbi magyar labdarúgó szövetségi kapitány, Dárdai Pál is vendége volt a Puskás Arénában megrendezett Sport Fórum Hungary sportkonferenciának. A közmédiának nyilatkozva elmondta, nem szokatlan számára a helyszín, sokszor jár haza, minden válogatott meccsen itthon van. Mivel két fia, Marci és Palkó is szerepelt már a nemzeti együttesben, így szerencsére sokszor tud találkozni a régi ismerősökkel is.

Örül annak, hogy a gyerekei már egy ilyen stadionban játszhatnak válogatott meccseket, de véleménye szerint ez a szurkolóknak is nagy öröm. „Apaként is egy szép dolog, de mi amúgy is egy ilyen sportcsalád vagyunk. Legutóbb a Marci meg a Palkó lejött elköszönni, és eszembe jutott, amikor még én jöttem és engem várt az édesanyám és az édesapám. Ez kicsit meghatott” – mondta a korábbi 61-szeres válogatott játékos.

Elárulta, a meccseken szokott izgulni, hiszen fia sokszor utolsó embert játszik, és ha hibázik, az nem olyan, mint amikor egy csatár kihagy egy helyzetet. „Örülök, hogy itt van, jól érzi magát, sokat fejlődött, nagy segítség, hogy az Orbán mellett játszik, az ő karrierjében ez egy nagyszerű dolog. Én csak szurkolok, örülök neki, ha játszik. Nyomást nem teszek senkire, se az edzőre, se a játékosokra és a saját gyerekemre se. Örülünk neki, hogy sikeresek„.

Harmadik gyermekéről Bencéről elmondta, ugyanúgy mint a két testvére esetében, ő dönti el, melyik válogatottban akar játszani. „Egy apának ebbe nincs beleszólási joga. Tudom a történetet terelgetni, manipulálni, de a végső döntés az övé lesz. A Marcinak is jót tett, hogy legyen a lábába 60-70 profi mérkőzés, így nem tudták a hibák után kikezdeni. A Bence még nagyon fiatal, most kezdődik neki a karrierje. Tisztelik, szeretik, legyen egészséges, a többit majd meglátjuk„.

A legidősebb Dárdai jelenleg a Hertha játékosmegfigyelője, elsősorban Kelet-Európában keres utánpótlás játékosokat , akikben benne van a fantázia, akikben ott van a potenciál, hogy komoly futballista lehet belőlük. Van már magyar név is a jelöltek között, de erről nem kívánt beszélni.

Borítókép: Dárdai Pál (Fotó: Getty)

További tartalmak