A gól nélküli döntetlennel véget érő derbi után Bartosz Grzelak egyetértett abban, hogy csapata a második félidőben játszott jobban és bátrabban. Míg az elsőben nem nagyon tudtak mit kezdeni a Ferencváros agresszív középpályájával, a fordulás után viszont felszívták magukat támadásban és ennek meglett az eredménye a helyzeteket tekintve.
Az Újpest vezetőedzője dicsérte több fontos védést bemutató kapusát, Riccardo Piscitellit, hozzátéve, ez volt a nyolcadik kapott gól nélküli mérkőzésük a szezonban.
Grzelak leszögezte, bár az Újpest közel hat év után szerzett ismét pontot az ősi rivális ellen, a döntetlennel egyáltalán nem elégedett:
„Nem tesz elégedetté a döntetlen, mert győzni akartunk, és nyerhettünk is volna. Büszke vagyok a srácokra, mert küzdöttek és remek hozzáállással léptek pályára, fantasztikus csapatom van, de az eredmény miatt csalódott vagyok, győzni akartunk.”
Kapcsolódó tartalom
Az élete első derbijén pályára lépő Horváth Krisztofer azt mondta, csapatának az első félidőben nem sok helyzete volt, de „a másodikban próbáltunk úgy kijönni, hogy mindent feláldozva próbáljunk gólt rúgni és megnyerni a meccset. Voltak lehetőségeink, sajnos nem ment be, örülünk az iksznek is”.
„A szurkolóink mindig fantasztikus hangulatot csinálnak, köszönjük nekik a támogatást” – tette hozzá a kétszeres magyar válogatott támadó.
OTP Bank Liga, 15. forduló
november 29., péntek
Nyíregyháza Spartacus FC-Paksi FC 4-2 (3-1)
november 30., szombat
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 0–1 (0–0)
ETO FC Győr–Kecskeméti TE 1–2
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 3–1
december 1., vasárnap:
Zalaegerszegi TE FC–Fehérvár FC 0–1
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–0