Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Kilenc embert kellett volna cserélni, nem csak egyet” – Borbély Balázs az első félidei változtatásáról

„Kilenc embert kellett volna cserélni, nem csak egyet” – Borbély Balázs az első félidei változtatásáról

m4sport.hu | Szerző: V. T.
A Puskás Akadémia 2–0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában az OTP Bank Liga 5. fordulójából elhalasztott, szerda este pótolt mérkőzésén. A találkozót követően a két vezetőedző, a hazaiak részéről Tóth Rajmund, a vendégektől pedig Pécsi Ármin nyilatkozott.

Borbély Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője szerint csapata katasztrofális teljesítményt nyújtott az első félidőben.

Kilenc embert kellett volna cserélni, nem csak egyet

– mondta a 46 éves szakember arról, hogy már az első játékrészben beküldte Claudiu Bumbát Albion Marku helyére.

Változtatni akartam a felálláson, átmentünk a négyvédős rendszerbe. A második félidőben igyekeztünk, próbálkoztunk, de meglátszott a minőségbéli különbség” – értékelt.

A hazaiak vezetőedzője játékosai gyengébb szerepléséről is beszélt.

Nem mondok neveket, de elég komoly formahanyatlást látok néhány játékosnál, az egy hónappal ezelőtti teljesítményük összehasonlíthatatlan a maival. Nem tudom, hogy mi történt” – hangsúlyozta.

A szakember úgy véli, csapatának mindenben javulnia kell.

Ilyen teljesítménnyel nem mehetünk Felcsútra, mert akkor kár is elutaznunk” – tekintett ki a két csapat szombati mérkőzésére.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője elégedett volt csapata teljesítményével, de úgy véli, ha Jonathan Levi értékesíti ziccerét, korábban le tudták volna zárni a mérkőzést.

Érezhető volt rajtunk, hogy tudjuk, mit akarunk és mit szeretnénk elvégezni a pályán, ez nagyrészt sikerült is” – értékelt az 51 éves szakember.

A felcsúti tréner megosztotta, mit mondott Lamin Colley-nak a gambiai csatár lecserélése után.

Megölelgettem, mert kapott egy kis hidegzuhanyt a félidőben. Mondtam, hogy nem csak az a feladata, hogy gólt szerezzen fordulásból és egy az egyben a kapussal szemben. Megváltozott a játéka a második félidőben, sokkal veszélyesebbé vált. Az ember örül, ha a játékosai meghallgatják a szavait, és meglátásom szerint Colley jobban teljesített a második játékrészben

– mondta.

A győri Tóth Rajmund az első félidei gyenge kezdésben látta a vereség okát.

Így még nem játszottunk a bajnokságban, semmi nem jött össze” – fogalmazott a 20 éves középpályás, aki hozzátette: ki kell elemezni a mérkőzést és változtatniuk kell ahhoz, hogy a szombati, felcsúti mérkőzésen esélyük legyen a győzelemre.

Pécsi Ármin, a vendégek kapusa úgy fogalmazott, kedves emlék lesz a Győrbe való visszatérés.

Elég sokat jártam ide gyerekként, jó érzés volt itt pályára lépni” – mondta a 19 éves kapus, aki elárulta, családja is kilátogatott az ETO Stadionba.

Pécsi szerint feljavult a csapat játéka a szombati, MTK elleni mérkőzéshez képest.

Voltak kapufáink, az ellenfél kapusának is voltak védései. Aki nézte a mérkőzést, láthatta, hogy mindent megtettünk azért, hogy ne kapjunk gólt. Csatárok, védők, mindenki egyaránt védekezett, csúsztunk-másztunk, a mai is egy elég komoly csapatmunka volt” – értékelt.

A mérkőzés összefoglalója:

OTP Bank Liga, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 0–2 (0–1)
ETO Stadion, v.: Antal
gólszerző: Nagy Zs. (11.), Golla (64.)
sárga lap: Ouro (56.), Bitri (57.), Heitor (68.), Anton (83.), illetve Golla (60.)

A 16. forduló programja:
december 7., szombat:
Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK 13.30
Puskás Akadémia FC-ETO FC Győr 16.45
Paksi FC-MTK Budapest 19.45

december 8., vasárnap:
Fehérvár FC-Nyíregyháza Spartacus FC 14.45
Debreceni VSC-Újpest FC 17.00
Ferencvárosi TC-Zalaegerszegi TE FC 20.00

A tabella:

Borítókép: MTI/Tóth Zsombor

További tartalmak