Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

BL-győztes, de március óta nem játszott klubszinten – mit kell tudni a Fradi igazolásáról, Naby Keitáról?

BL-győztes, de március óta nem játszott klubszinten – mit kell tudni a Fradi igazolásáról, Naby Keitáról?

m4sport.hu | Cseh Benjámin
A Ferencváros által kiszemelt Naby Keita gyermekkorában az autók, később az ellenfél védői között vezetgette a labdát, 2018-ban nagy reményekkel igazolt a Liverpoolhoz, amellyel ugyan Bajnokok Ligája- és Premier League-győztes lett, de a sérülései miatt sosem vált alapemberré.

Naby Keita 1995. február 10-én, Koleyában, a guineai főváros, Conakry egyik városrészében született. Afrikában nem ritka, hogy a nyomorból való kitörés lehetőségét a futballban látják, de Keita sorsa már csecsemőként megpecsételődött.

„Apukám azt mondta, már kisbabaként is imádtam a labdát – nézni, megérinteni. Mindig azt akartam, hogy körülöttem legyen. Ahogy megtanultam járni, édesanyámnak el kellett pakolnia előlem a tárgyakat. Ha leesett valami az asztalról, legyen az egy üveg víz vagy egy narancs, azt elkezdtem rugdosni. Gyerekkoromban gyakran az utcán fociztunk, és közben az autókat kellett kerülgetnünk. Volt, hogy nekik ütköztem, de folytattam, mert soha nem akartam elveszíteni a labdát, semmi sem tudott elválasztani tőle. Elég kicsi voltam, ezért mindenért meg kellett küzdenem: a játéklehetőségért, a labdáért, a tiszteletért, ezért sem tudtak még az autók sem megállítani. Innen ered az agresszió a játékomban, ami annyira fontos a pozíciómban” – vallotta meg a goal.com-nak adott korábbi interjújában Naby Keita, aki gyakran mezítláb vagy szakadt cipőben játszott.

Szülei eleinte nem akarták, hogy futballista váljék belőle, próbálták a tanulás felé terelgetni, de hajthatatlan volt – nemcsak a játék iránti szenvedélye, hanem amiatt is, hogy jobb életet biztosítson a családjának.

„A közösségünkben mindenki azt mondta nekik, hogy én vagyok a legjobb játékos Conakryban, és végül beismerték, hogy különleges adottságaim vannak, ezért teljes mértékben támogatták az álmaimat.”

A helyi Horoya AC neveltjének már 12 évesen azt tanácsolták a játékosmegfigyelők, hogy menjen Európába, de még túlságosan fiatal volt. Négy évvel később viszont Franciaországba utazott, hogy kipróbálja magát. Nehezen ment a beilleszkedése, a nyelven kívül minden ismeretlen volt számára, tovább nehezítette a dolgát, hogy nem egy akadémián, hanem az utcán tanulta meg a futball alapjait, így nem is igazán tudta értelmezni az edzők taktikai utasításait.

Csak hogy egyet említsünk, a Lorient is visszautasította a jelentkezését, közben Conakry és Nyugat-Európa között ingázott, már kezdte feladni az álmait, amikor beajánlották az Istres akkori sportigazgatójának, Frederic Arpinonnak. A „csiszolatlan gyémánt” olyan jó benyomást keltett a próbajátékon, hogy rögtön ajánlottak neki egy hároméves szerződést, amit 2013 novemberében, a Nimes elleni fényes debütálása alkalmával góllal és assziszttal köszönt meg.

A dél-francia kiscsapatnál gyorsan rájöttek, hogy hosszútávon képtelenek lesznek megtartani a kiváló képességekkel megáldott középpályást, s amíg a Ligue 1-ben szereplő együttesek nem mertek kockáztatni, addig a Red Bull Salzburg akkori sportigazgatóját Ralf Rangnickot nem kellett sokáig győzködni: 2014 nyarán Keita ötéves szerződést írt alá az energiaitalosoknál.

A szintén Afrikából Európába költöző Sadio Mané értékes tanácsokkal segítette: „A Salzburgnál sokat fejlődtem, rengeteget tanultam ott, igazi taktikai képzést kaptam. Sadio fontos volt számomra, mintha a nagy testvérem lett volna.”

Két év alatt 81 meccsen 20 gólt és 11 gólpasszt ért el, a második idényében, mindössze 20 évesen az osztrák liga legjobb játékosának választották. Nem csoda, hogy „feltolták” a Red Bull hálózat jóval magasabbra taksált, Bundesligában szereplő csapatához, a Leipzighez, ahol szintén két évet töltött el, a második idényében (2016/2017) egészen elképesztő teljesítményt nyújtva 31 bajnokin nyolc gólt szerzett és nyolc asszisztot adott középső középpályásként.

A Bayern München és a Barcelona is érdeklődött iránta, de a Liverpool akkoriban klubrekordnak számító 60 millió eurót ajánlott érte, amit el is fogadtak a lipcseiek azzal a feltétellel, hogy 12 hónapig még Németországban marad. A borsos átigazolási díjon felül mutatja, mennyire komoly szerepet szántak Keitának, hogy rögtön megkapta a klublegenda Steven Gerrard három éve  árválkodó nyolcas mezét (amelyet most nem más visel, mint Szoboszlai Dominik).

Ki hitte volna, hogy a Jürgen Klopp rendszerébe minden szempontból tökéletesen illő transzfer minden idők egyik legnagyobb melléfogása lesz?

Sérülés, sérülés hátán

Hiába nyert meg a Bajnokok Ligájától a klubvilágbajnokságon át a Premier League-ig szinte mindent a Liverpoollal, a box-to-box középpályásként (azok, akik fáradhatatlanul robotolnak a saját és az ellenfél tizenhatosa között) aposztrofált Naby Keita valószínűleg nem tekint hatalmas elégedettséggel az érmeire, hiszen sosem tudott alapemberré válni a sérülései miatt – öt idény alatt 125 meccset és 800 napot hagyott ki.

Alig három hónappal a Liverpoolba költözése után, a Bajnokok Ligája-debütálásakor egy ütközés után hordágyon vitték le, és félő volt, hogy gerincsérülést szenvedett. Egy sor vizsgálat után kiderült, hogy minden rendben, három nappal később már a Manchester City ellen futott ki, de kellemetlen meglepetést okozott a szívósságának hiánya. Főleg, hogy a Lipcsében töltött két szezonja alatt 68 Bundesliga-mérkőzésből 58-on szerepelt, de hatot eltiltás miatt hagyott ki.

A liverpooli stáb – akik annak tudták be az előbb említett problémát, hogy alacsonyabb intenzitáshoz és fizikalitáshoz kellett alkalmazkodnia Németországban – mindent kipróbált: a jóga, a diéta megváltoztatása és az edzésterv finomítása sem segített a játékos izomproblémáin, ráadásul a kudarcok az önbizalmát is rombolták.

A 2018/2019-es idényben 1819, a 2019/2020-asban 1426, a 2020/2021-esben csupán 714, a 2021/2022-esben 2087 percet játszott, míg utolsó, 2022/2023-as liverpooli szezonjában –már abszolút perememberként – 488 percet kapott. Keita érkezésétől távozásáig a „vörösök” összesen 277 bajnoki mérkőzést játszottak, ebből mindössze 129-en szerepelt (47 százalék), ezeken 11 gólt és hét gólpasszt hozott össze. Sérüléseinek típusait felsorolni is nehéz: az ágyéksérülés és combhajlító visszatérő probléma volt, de izomszakadás, combközelítő-izom sérülés, koszorúérgörcs és betegségek (koronavírus, malária, influenza) is hátráltatták.

„Mentálisan kemény volt. Én voltam a leginkább frusztrált. Minden meccsen játszani akartam, de sajnos sok sérülésem volt, ami miatt nem tudtam többet nyújtani. De ilyen egy futballista élete. Mindent megtettem, hogy mindig ott legyek a csapat mellett, de sajnos a sérülések a munkánk részei” – beszélt az angliai időszakáról a The Guardiannek.

Öltözői népszerűségét nem befolyásolták a kimaradások, a The Athletic cikke szerint a liverpooli csapattársai szeretettel emlékeznek vissza a mókamesterre, aki gyakran perdült táncra és dugta el a társak holmijait. A szaklap megjegyzi, sokáig tarthatott, amíg a félénk, nyugodt természetű Keita feloldódott, a nyelvi akadály pedig visszatérő probléma volt: egy alkalommal az orvosi személyzet a vizsgálatinak eredményeit kereste, de kiderült, hogy nem is volt vizsgálat, mivel a játékos félreértette a kapott utasításokat. A liverpooli drukkerek körében kevésbé volt népszerű, a Pool-barátok nevű oldal elevenítette fel, hogy a regenerációja nagy részét az edzőközpont medencéjében töltötte, ezért a szurkolóknak inkább a medence jut róla eszébe, mint a fantasztikus meccsei.

Naby Keita sérülései szezonokra bontva (az első oszlopban az adott idény, a másodikban a kihagyott napok száma, a harmadikban a sérüléseinek számai, a negyedikben pedig a kihagyott meccsek száma láthatóak, forrás: Transfermarkt)

Ami a stílusjegyeit illeti: a képességeit Liverpoolban sem kérdőjelezték meg soha, de nagyon kétarcú játékot mutatott. Atletikussága és a hibák kikényszerítésére való képessége lenyűgözte a stábot, de időnként a labda nélküli játéka, azon belül is az embere lekövetése, illetve a passzsávok blokkolása a gyenge pontja volt. A 2021/2022-es fbrefen publikált statisztikái azonban azt sugallják, hogy a legtöbb mérőszámban konzisztensen átlagon felüli volt. Amikor formában volt, úgy vezette a labdát, úgy passzolt, mint kevesen. Ugyanakkor problémája volt a tempóval és a fizikalitással, Klopp valószínűleg ezért sem számított rá tartósan.

Van helye a Ferencvárosban?

Miután 2023-ban lejárt a szerződése Angliában, a Werder Bremen abban bízva, hogy újra magára talál, mentőövet dobott Keitának. Ugyanakkor izom- és combhajlító sérülések, valamint influenza miatt november végéig nem állt rendelkezésre, öt tétmeccsen összesen 107 perc (!) jutott neki. Ha mindez nem lenne elég, idén áprilisban, mikor megtudta, hogy nem kerül a kezdőbe a Bayer Leverkusen elleni idegenbeli találkozón, nem volt hajlandó felszállni a csapatbuszra. Nem meglepő, hogy e húzás után száműzték az U23-asokhoz, s noha többször kérte, hogy vegyék vissza, azóta is csak a fiatalokkal edzhetett.

„Az utolsó évemben nem sokat játszottam a Liverpoolban, és amikor a Werderhez érkeztem, motivált voltam. Ha csak a pénzre vágytam volna, másik csapatot választok. Egyszer majd beszélek a buszos incidensről, de aki ismer, tudja, hogy profi vagyok, és nem vagyok fegyelmezetlen. Mindezek ellenére még a tavalyi szezon vége előtt bocsánatot kértem a csapattól, mert mindannyian emberek vagyunk, és senki sem tökéletes. Bárhol is voltam, Salzburgtól Lipcsén át Liverpoolig, mindig igyekeztem példamutató lenni.”

Klubszinten közel kilenc hónapja, a VfL Wolfsburg elleni március 30-i bajnokin lépett pályára legutóbb tétmeccsen 20 perc erejéig, s Guineát ugyan csapatkapitányként vezette a nyári olimpián Párizsban, ahol kiestek a csoportkörben, de az ősszel már a nemzeti csapatban sem szerepelt.

Pénteken pedig elérkeztünk a magyar szálhoz: a Bild robbantotta a bombát, miszerint a Ferencváros a hosszú kihagyás ellenére kölcsönvenné Keitát, aki a német hírek szerint már Magyarországon van, szombaton átesett az orvosin, és ha minden a terv szerint halad, jövő héten alá is írhat a IX. kerületiekhez. Az ulloi129.hu azt írja, hogy a középpályása a brémaiak egyik legjobban kereső játékosa 1.5-2 millió eurós keresettel, a német értesülések szerint ennek nagy részét továbbra is a német klub fogja fizetni, ha létrejön az egyezség.

A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy milyen fizikális állapotban lehet egy olyan játékos, aki kilenc hónapja nem lépett pályára klubmeccsen? S ha alkalmas is a játékra, mennyi idő, amíg felveszi az NB I, hovatovább az Európa-liga ritmusát? Mi a garancia, hogy nem jön a menetrendszerű sérülése?

Tovább nehezíti a képletet, hogy Pascal Jansen a 4–2–3–1-es rendszert preferálja, ebben Keitának főleg szűrőként lehetne helye, de a játékos inkább a nyolcas pozícióban érzi jól magát. No meg kit helyezne partvonalon kívülre a holland szakember? Mohammed Abu Fanit feltehetőleg nem, így marad Habib Maiga (illetve Philippe Rommens, de ő mostanában kevesebbet szerepel), aki jóval több védekező feladatot lát el, mint Keita és Abu Fani. Persze utóbbival akár jó párost is alkothatna a guineai, amennyiben Abu Fani a téli szünet után is az FTC játékosa marad.

A kölcsönszerződés mellett szólhat, hogy amennyiben a Werder valóban továbbra is finanszírozza fizetésének nagy hányadát – pontosan nem tudni ez mekkora összeget jelent –, és Keita magára talál, akkor a zöld-fehérek kis kockázattal nyerhetnek egy technikailag nagyon magas szinten álló futballistát, aki egy-egy meccsen akár a különbséget jelentheti.

„Most 29 éves vagyok, remekül érzem magam. Edzek és várom, mit hoz a jövő. Azon a napon, amikor úgy érzem, hogy a testem már nem bírja, abbahagyom, de egyelőre jól érzem magam. Van még néhány évem, amit a futballnak adhatok. Az országom álma, hogy egy nap világbajnokságon játszhassak, remélem, hogy egy nap ezt valóra válthatjuk” – jelentette ki motiváltan még októberben.

PONTOSÍTÁS, 2024. december 10., 10.46: 

Tévesek voltak az információink, Naby Keita nem az első, hanem a második Bajnokok Ligája-győztes játékosa az NB I történetének: a 2012 októbere és 2013 májusa között Újpesten futballozó Bruno Moraes 2004-ben a Portóval nyert BL-t. Hozzátartozik, hogy abban a BL-kiírásban összesen hét percet töltött a pályán, a Real Madrid elleni csoportmeccsen egy, míg a Manchester Uniteddel vívott nyolcaddöntőben hat percet szerepelt csereként.

Borítókép: Naby Keitát száműzték az U23-asokhoz Brémában (Fotó: Max Ellerbrake/Getty Images)

További tartalmak