Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A BL-győztes Naby Keita elmondta, miért a Ferencvárost választotta

A BL-győztes Naby Keita elmondta, miért a Ferencvárost választotta

m4sport.hu
A Ferencváros kedden hivatalosan is bejelentette, amit már napok óta tudni lehetett: egy évre kölcsönvette a Werder Bremen Bajnokok Ligája-győztes labdarúgóját, Naby Keitát. A guineai válogatott játékos szerződése aláírását követően elsőként az M4 Sportnak adott interjút, melyben többek között arról beszélt, milyen tervekkel érkezett a magyar bajnokhoz, miért és hogyan választotta a zöld-fehéreket, illetve mi a legfontosabb célja a Ferencvárosban – egyéni és csapatszinten.

A 29 éves középpályás a Red Bull Salzburgban lett ismert, onnan az RB Leipzighez igazolt, majd 2018-ban a Liverpool vette meg.

Az angol csapattal Premier League-t és Bajnokok Ligáját is nyert, de karrierjét ebben az időszakban számos sérülés nehezítette. 2023 nyarán visszatért Németországba, a Werder Bremen szerezte meg a szabadon igazolható játékost. A sérülések azonban továbbra is hátráltatták, 2023 őszén öt tétmeccsen összesen 107 perc jutott neki, tavasszal pedig fegyelmi problémák miatt került ki a keretből.

Klubszinten március óta nem lépett pályára, a guineai válogatottat csapatkapitányként vezette a nyári olimpián Párizsban, a csoportkörben búcsúztak, ősszel viszont már a nemzeti csapatban sem szerepelt. Így összességében elmondható, magyar szinten egyértelmű sztárjátékos csatlakozott a Ferencvároshoz, de teljesítményével kapcsolatosan sok a kérdőjel.

Naby Keita az M4 Sportnak adott interjúban Székely Dáviddal beszélgetett.

Mint elmondta, boldog, hogy a Ferencvároshoz igazolt és egy olyan bajnokságba, amely folyamatosan fejlődik. Számára most az a legfontosabb, hogy ismét tétmérkőzéseken lépjen pályára és azért igazolt ide, hogy kiharcolja a BL-szereplést.

Már egy éve nem bajlódott sérüléssel, azóta folyamatosan edzésben van, egyedül a meccshiány, amivel meg kell küzdenie, régen játszott tétmérkőzést. Ennek érdekében a januárban kezdődő téli felkészülést a Ferencvárossal kezdi meg.

Arról is részletesen beszélt, hogyan és miért döntött a Ferencváros mellett, illetve döntésében milyen szerepet játszott Hajnal Tamás sportigazgató, Kubatov Gábor klubelnök és Pascal Jansen vezetőedző.

Elmesélte, 2023-ban miért tért vissza Németországba és miért nem a Szaúd-Arábiát, egy jóval jövedelmezőbb ajánlatot választott: „futballozni akartam”.

„Nem mentem el pénzért Szaúd-Arábiába, ennek a részleteibe most nem kezdhetek bele, de én futballozni akartam. Nagyon szeretem a labdarúgást, ezért választottam a Werdert, ahol aztán nem úgy alakult, ahogyan reméltem, de a mi foglalkozásunk ilyen. Ezt magunk mögött kell hagyni, csak előre szabad tekinteni, és abban mindenki biztos lehet, mindent megteszek annak érdekében, hogy ez az egész működjön.”

Borítókép: Naby Keita (Fotó: fradi.hu)

További tartalmak