Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni” – Dibusz szerint ez Fradi-szinten megbocsáthatatlan

„Egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni” – Dibusz szerint ez Fradi-szinten megbocsáthatatlan

m4sport.hu
A Ferencváros jelentős pofonba szaladt bele: 5–0-ra kikapott a PAOK Szaloniki otthonában az UEFA Európa-liga hatodik fordulójában. A mérkőzést követően a magyar csapat két játékosa – Dibusz Dénes és Gruber Zsombor –, valamint Pascal Jansen vezetőedző értékelt az M4 Sport helyszíni riporterének, Péter Ágostonnak.

„Egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni. Többször is lejátszottak minket, jó helyzetből tudták leadni a lövéseket, a végén egyértelműen látszott, hogy szétestünk. A második félidőben nem volt benne, hogy ez lesz belőle. Nagyon sok hibával játszottunk, sok labdát veszítettünk a saját térfélen. Lehet, hogy hülyén hangzik, de amit akartunk, azt az első tíz percben megvalósítottuk, sajnos az első gól után viszont nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe” – értékelt a rá jellemző precizitással Dibusz Dénes, aki szerint elöl sem volt meg a hatékonyság.

„Nehezen magyarázható, hogy egy hét alatt kétszer ötöt kapunk. Magunknak kreáltuk ezt a helyzetet. Saldanha más típusú csatár, mint Varga Barni, nem tudtuk rá felrugdosni a labdát. A szurkolóktól elnézést kérek, ez Fradi-szinten megbocsáthatatlan” – hangsúlyozta a csapatkapitány.

„Természetes, hogy mindenki meg van lepődve, hiszen nem így jöttünk ide, hogy ez legyen a vége. Az előző három meccsen nem így teljesítettünk, ez most nem ilyen volt, sajnáljuk. Tisztában voltunk, hogyha az elején gólt szerereznek, a szurkolóik mellettük lesznek. Az elején két gólt kaptunk, onnan nagyon nehéz volt, a végén pedig már sajnos lefociztak minket” – mondta Gruber Zsombor, aki saját teljesítényét nem érezte még nagyon jónak, de szeretne még játékperceket gyűjteni.

„Megérdemelt győzelmet aratott a PAOK. Az első 15 perc jobban sikerült, sokat birtokoltuk a labdát, de két könnyű gólt kaptunk, utána pedig olyasmi történt, amit nem vártam. Az Európa-ligában szükség van érettségre, az előző meccseken már ezt mutattuk, de most gyökeresen az ellenkezője történt, amit meg is büntettek. Korábban megmutattuk, mire vagyunk képesek, ehhez kell visszatérnünk. Tudtuk, hogy minőségi játékosok vannak a túloldalon, hiszen elvégeztük a házi feladatunkat, ám a bal oldalon rendre megbontottak minket, s összességében a teljesítményünk messze elmaradt a várakozásoktól” – összegzett Pascal Jansen vezetőedző.

A zöld-fehérek a harmadik kudarcukkal ugyan visszacsúsznak a tabella 11. helyéről, de az eddig megszerzett kilenc pontjuk valószínűleg így is elég lesz a továbbjutáshoz, mert az UEFA szimulációja szerint átlagosan 7,6 pontra lehet szükség a februári folytatáshoz. A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut – erre már kevés esélye maradt az FTC-nek –, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé jutásért. A Ferencváros a január 23-án sorra kerülő hetedik körben a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.


Összefoglaló:

UEFA Európa-liga, alapszakasz, 6. forduló
PAOK Szaloniki (görög)–Ferencvárosi TC 5–0 (2–0)
Szaloniki, Toumba Stadion

V: Cuadra (spanyol)

Gólszerző: Taison (10.), Brandon (29.), Chalov (76.), Zivkovic (80. – tizenegyesből), Despodov (89.)
Sárga lap: 
Taison (47.), Camara (50.), ill. Saldanha (13.), Abu Fani (31.), Ramírez (37.), Gruber (47.)

PAOK: Kotarski – Jonny Otto, Kedziora, Michailidis, Baba – Camara (Schwab, 84.), Ozdoev – Zivkovic (Shola (83.), Konsztanteliasz, Taison (Despodov, 74.) – Brandon (Chalov, 62.)
FTC: Dibusz – Makreckis, Cissé (Raul Gustavo, 77.), Gartenmann, Ramírez – Rommens (Zachariassen, a szünetben), Maiga (Tóth A., 77.) – Gruber (Misidjan, 66.), Abu Fani, Traoré (Kady, 66.) – Saldanha

Borítókép: Thesszaloniki, 2024. december 12. Kristoffer Zachariassen, Tóth Alex, Dibusz Dénes és Mohammad Abu Fani (b-j) a Ferencváros játékosai a férfi labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 6. fordulójában játszott PAOK FC - Ferencváros TC mérkõzés végén a Thesszaloniki Tumba Stadionban 2024. december 12-én. PAOK FC - Ferencváros 5-0. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak