„Elrepült az idő. Tizenkét éve vagyok a nemzeti csapat kerettagja, több mint tíz éve mutatkoztam be Feröer ellen. Most 61-szeres válogatott vagyok, lehetett volna több is, kevesebb is, de összességében elégedett vagyok, főleg, hogy öt-hat műtéten vagyok túl. Arccsonttörésem is volt, de mindig vissza tudtam jönni. Mindent a mentalitásomnak, az akaratomnak köszönhetek, ez sokkal többet ér a tehetségnél” – kezdte Fiola Attila, aki legemlékezetesebb pillanataiként a debütálását, az Európa-bajnokságokon való szereplést, és a franciák ellen szerzett gólját említette.

A nyáron az Újpesthez igazoló labdarúgó hangsúlyozta, hogy a játékát kritizáló kívülállók nem tudják, hányszor játszott injekciókkal, műtét közeli állapotban.

„Sokan csak azt látják, ami a pályán történik. Volt, amikor »fél« térddel játszottam bajnokikon, vagy Európa-liga-meccseken.”   

A győzni akarásról ezt mondta: „Utálok veszíteni, mindig győzni szeretnék, még akkor is, ha otthon társasozunk a családdal. Néha a kisfiamat azért hagyom nyerni, de nem szívesen. Tanulja meg ő is, mi az a küzdelem.”     

Megjegyezte, sokan nem szeretik, mert „túl agresszív, vehemens” a játéka, és olykor a bíróknak is odaszól, de ez mind a habitusából, győzni akarásából fakad.

„Azért az évek során lenyugodtam, de sokan még mindig mondják, hogy »na, már megint sárga lapot kapott, durva volt«, de ez az én játékomban benne van, ilyen típusú futballista vagyok. Sokszor alárendelem magam a csapat érdekének, és faultolok, esetleg csinálok egy kis cirkuszt, ezeket nem muszájból csinálom, hanem mert a csapatnak szüksége van rá.”   

Szóba került, hogy meddig szeretné folytatni a labdarúgást:

„Addig szeretnék játszani, amíg élvezem a futballt. Szeretek focizni, nem azért csinálom, hogy pénzt keressek. Az Újpestnél másfél éves szerződésem van, próbálok arra fókuszálni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam.”