Dibusz Dénes elsőként a Sellyén töltött gyerekkoráról mesélt.
„A labdán kívül nem nagyon érdekelt más, igaz, vidéki gyerekként nem is nagyon volt más lehetőségem a szórakozásra. A cég, amelynél apukám dolgozott közgazdászként, mindig is támogatta a helyi sportot, volt, hogy ő volt a klub elnöke, ezért kiskoromtól kezdve jártam a Sellye mérkőzéseire. Egyesületi szinten hétéves koromban kezdtem a Pécsi Mecsek Góliátban. Onnantól, hogy megkaptam az első kapuskesztyűmet, nem volt kérdés, milyen poszton játszom majd.”
Mint elmondta, édesapja és nagyapja is Ferencváros-szurkoló volt, a 90-es évek közepétől pedig őt is beszippantotta a klub.
„Egyszer egy Siófok–Fradi mérkőzéssel leptek meg. Emlékszem, jó nagy eső volt, kaptam néhány relikviát, sokáig őriztem ezeket. A Ferencváros is nyert, így maradandó élmény volt. Akkoriban Szeiler Józsi volt a Fradi kapusa, neki öltöztem be az egyik ovis farsangon, még kép is van róla.”
Kapcsolódó tartalom
Ezt követően a PMFC-nél töltött időszakáról mesélt: emlékezetes, hogy a csapat Dibusszal a soraiban jutott fel az NB II-ből, és 2011-ben az élvonalban is bemutatkozott.
A 34 éves Dibusz szerint egyre több labdarúgó van, aki egyetemet végez, ez alól ő sem kivétel, Pécsen végzett kereskedelem és marketing szakon.
„Pont jó volt az időzítés, mert decemberben záróvizsgáztam, majd 2014 januárjában igazoltam a Fradihoz.”
Játékfelfogásáról elmondta, a téttel bíró helyzetek nem nyomják össze, sokkal inkább motiválják.
„Az elmúlt években megmutatkozott, hogy nyugodtan be lehet engem állítani a kapuba komoly meccseken is, mert nem fogok szégyent vallani. Tizenegy éve a Fradi kapujában állni elég komoly teher, korábban nem sokan csinálták ezt meg. Az elején engem is féltettek, de szerencsére az én történetem jól alakult.
Kapcsolódó tartalom
Az interjú végén elmondta, nincs olyan távol a 2026-os világbajnokság, így addig biztosan nem vonul vissza.
„Jó lenne, ha sikerülne részt venni a vb-n, ez a legfőbb célja mindenkinek a válogatottnál. A Fradinál szeretném kitölteni a szerződésem, remélhetőleg ott is várnak még rám sikerek.”
Az MLSZ TV videójában egyébként Dibusz Dénes gyermekei is szerepet kapnak: