Az ötvenes években Magyarország vezetése és a sportirányítása sem tulajdonított túl nagy jelentőséget a keresztények egyik legnagyobb ünnepének. 1950-ben például olyannyira nem, hogy december 24-én is zajlott az élet a pályákon.

A Népsport sem ünnepi számmal jelent meg ezen a napon, bár vélhetően sokan örültek annak a cikknek, amely „A szovjet sport útja” című kiállítás megnyitójáról szólt, de talán akadtak olyanok is, akik az „Éljen a szovjet és a magyar repülők örök barátsága!” hangzatos cím alatti cikk elolvasása után elmorzsoltak néhány könnycseppet. Talán azért a legtöbben a Textiles–Honvéd bajnoki mérkőzés beharangozóját figyelték.

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk, melyik csapat volt a Textiles. Az MTK 1950-ben a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének csapata lett és ebben az évben a február 26-i közgyűlésen úgy döntöttek a küldöttek, hogy a klub Budapesti Textiles SE néven szerepel a jövőben. Nem elhanyagolható mellékszál, hogy ez csak egy évig volt így, mert 1951. február 23-án ismét új nevet kapott az egyesület, ekkor került ugyanis az Államvédelmi Hatóság felügyelete alá és lett Bástya SE.

Az sem mindennapi, ahogy az 1950-es ősz rangadója december 24-re került. Eredetileg október 8-án csapott volna össze a két együttes, de a kispestieknek halaszthatatlan feladata volt. A csapatnak részt kellett vennie a Csehszlovák Hadsereg Napja alkalmából rendezett labdarúgó-tornán. A történelmi hűség kedvéért: a prágai ATK, a varsói CWKS és a szófiai CDVN előtt a magyar csapat megnyerte a tornát.

No, de vissza 1950. december 24-re, vagyis az év utolsó hivatalos játéknapjára – 1951-től tavaszi-őszi rendszerre állították át az NB I-et. Azt lehetett tudni már a kezdés előtt, hogy a Textiles–Honvéd találkozó győztese lesz a bajnok, a döntetlen is a kispestiek végső sikerét is eredményezte volna. Az erőviszonyokról mindent elmond a Népsport beharangozójának egy mondata:

„Tulajdonképpen a teljes magyar válogatott játszik a két csapatban, a közönség tehát a legjobb magyar játékosokat láthatja egymás ellen játszani.”

Ami azért nagy szó, mert ez a labdarúgásunkban már az Aranycsapat korszaka volt, hiszen a legendás együttes veretlenségi sorozata éppen ennek az évnek a májusában kezdődött.

A lap ezzel együtt jósolt is a találkozó kapcsán: „A Honvéd csak akkor nyerheti meg ezt a mérkőzést, ha nem hagyja magára kényszeríteni a Textiles rövidpasszos játékmodorát, hanem saját játékmodorában küzd végig. Sok függ Kocsis és Puskás játékától. Ha ők nem hagyják magukat semlegesíteni, akkor a Honvéd győzelme nem lehet vitás.”

A meccsre alaposan fel kellett készülnie a Dózsa-stadion munkatársainak is alaposan fel kellett készülniük, ám a beszámoló szerint jó munkát végeztek, hiszen egyenletes gyep és csak néhány sárfolt várta a csapatokat, hó pedig csak az oldalvonalon kívül volt. A 25 ezer néző nagy csatára készülhetett, a sportlap egyenesen így fogalmazott:

„A mérkőzés mindenesetre a legérdekesebbek közé tartozik, amelyet valaha is lejátszottak a magyar labdarúgás történetében.”

Az összeállítások alátámasztották a fenti mondatot. A Honvéd így kezdett: Grosits (a Népsportban hosszú éveken át így jelent meg az Aranycsapat kapusának a neve, majd 1952-től írták „cs”-vel a neévt – a szerz.) – Rákóczi, Patyi, Bányai – Bozsik, Városi – Budai, Kocsis, Horváth, Puskás, Babolcsay. A Textiles összeállítása pedig ez volt: Gellér – Kovács II, Börzsei, Lantos – Kovács I., Bosánszky – Sándor, Hidegkuti, Palotás, Szolnok, Kovács IV.

Elnézve a huszonkét nevet garantálható volt, hogy nagy meccs lesz és nem is csalódtak a nézők, hiszen az első félidő végén 3:3 volt az állás. A Honvéd gyorsan vezetést szerzett, Puskás Ferenc már a harmadik percben betalált, de Hidegkuti Nándor, Palotás Péter és Kovács István góljaival fordított a Textiles. És aztán elkezdődött Puskás és Kocsis Sándor parádéja. Kocsis mesterhármast fejelt, majd Puskás is eredményes volt kétszer, így 1:3-ról fordítva 6:3-ra nyert a Honvéd, ezzel megnyerte a bajnokságot.

A Honvédnak ez a második bajnoki címe volt – ráadásul egy éven belül, hiszen először 1950 tavaszán ünnepelhettek, majd jött az egy évados kiírás –, Puskásnak pedig a harmadik gólkirályi címe. Érdekesség, hogy ez a cím is az utolsó meccsen kelt el, sőt egészen a 65. percig Kocsisé volt ez a cím, ám aztán a magyar labdarúgás legnagyobb alakja duplázott és ezt is megnyerte.

Puskás Ferenc mindent megnyert 1950 karácsonyára (Fotó: MTI/ Bojár Sándor

A Népsport karácsonyi száma, többek között az alábbiakat írta a találkozóról.

„A mérkőzés, annak ellenére, hogy nagy volt a küzdelem, a labdarúgás sok szépségét mutatta be. Voltak igen szépen elgondolt, formás támadások, és ami a legfontosabb , nagyszerű gólok. Néhány kisebb sportszerűtlenségen kívül a mérkőzés légköre jó volt, s elmondható az is, hogy a Honvéd győzelmének ez az aránya megfelelt a játék képének. Néphadseregünk élegyesülete tehát megérdemelten nyerte meg ezt a fontos mérkőzést, s ezzel a bajnokságot.”

Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a Honvéd vezetőedzője idősebb Puskás Ferenc volt, vagyis az garantálható, hogy Puskáséknál jó hangulatban telt a meccs utáni Szenteste.

1950 karácsonyán akadt még meccs

A magyar futball vezetői valamiért úgy érezték, hogy 1950 karácsonya a legalkalmasabb időpont arra, hogy meccseket rendezzenek. Ehhez partnerre is találtak és a Népszavával karöltve megrendezték a négy nagy szakszervezet – vasas, bányász, textiles, élelmezési dolgozók – labdarúgó tornáját. A nagyszabásúnak tartott tornát december 25-én és 26-án rendezték az Üllői úton. A bajnokságot végül a bányászok nyerték – a csapatban többek között Buzánszky Jenővel és Aspirány Gusztávval – a vasas szakszervezet előtt. A textiles szakszervezet harmadik helyezett csapata – Hidegkuti Nándorral és Sándor Károllyal – a bronzmeccsen az élelmiszeripari dolgozókat győzte le, pedig az együttesben ott volt Czibor Zoltán és Dalnoki Jenő is.