A Ferencváros meglepetésre csak a második helyen fordult rá a téli szünetre az NB I-ben, a Puskás Akadémia ugyanis egy ponttal többet gyűjtött a magyar bajnokság első tizenhét fordulójában (igaz, a Fradi eggyel kevesebb bajnokit játszott), mint riválisa.
A zöld-fehérek a hazai hullámzás ellenére a nemzetközi hadszíntéren viszont nagyszerűen teljesítettek, s az Európa-liga főtábláján az eddigi hat mérkőzésükből hármat is megnyertek – noha legutóbb a görög PAOK-tól kaptak egy ötöst, Dibusz Dénesék a pofon ellenére is szinte biztosan bejutnak a legjobb 24 közé, ami azt jelenti, hogy a nyolcaddöntőért küzdhetnek a rájátszásban.
A 34 esztendős játékos mindemellett a válogatottban is ott van a pályán, szeptember óta ugyanis folyamatosan az ő nevével kezdődik a mieink névsora – ebben szerepet játszott Gulácsi Péter októberi bejelentése is, miszerint arra kérte Marco Rossit, hogy a Nemzetek Ligája-sorozatot illetően tekintsen el a meghívásától.
Dibusz a Ferencváros hivatalos honlapjának az év vége, s az ünnepek alkalmából elmondta, megterhelő hónapokon van túl, így örül, hogy most egy kicsit kiengedheti a gőzt.
„Tavaly is nagyjából hasonló terhelésben volt részem, így nem újdonság a sok mérkőzés, ami amúgy is kellemes teher, hiszen a válogatott találkozók és az európai megmérettetések mindig komoly kihívást jelentenek. Természetesen fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt az őszi időszak, így kifejezetten örülök annak, hogy most egy kicsit kiengedhetem a gőzt.”
Kapcsolódó tartalom
A kapus elárulta, hogyan telik náluk ez az időszak.
„Az utolsó bajnoki után külföldre utaztunk a családdal, de az ünnepeket már itthon töltjük. Karácsonykor a szeretteinké és a barátainké a főszerep, velük év közben kevesebbet tudunk találkozni, így örömmel tölt el, hogy ebben a pár napban több időt szánhatunk rájuk. A kikapcsolódás után pedig jöhet a folytatás, ami reményeink szerint eredményes lesz” – mondta Dibusz Dénes.