A Fradi és a Kecskemét hétfőn jelentette be, hogy Botka Endre a két alakulat megállapodásának értelmében a Gera Zoltán irányította lilákhoz kerül kölcsönbe – mivel Botka szerződése a nyáron egyébként is lejárna a Ferencvárossal, minden bizonnyal lejátszotta utolsó mérkőzését a magyar rekordbajnok színeiben.
A 30 éves védő a KTE hivatalos honlapjának nyilatkozott a váltás után.
„A legfontosabb az, hogy imádok focizni, imádom a meccseket. Ahhoz, hogy folyamatosan játékban legyek, muszáj volt váltanom. Nyolc évet töltöttem a Fradinál, rengeteg kellemes és jó nagyon jó emlékem van, karrierem túlnyomó részét ott töltöttem és élveztem is. Viszont az elmúlt egy évem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Nem kaptam meg azt a játéklehetőséget, amit reméltem, de ez már másodlagos. Azt mondhatom, hogy nagyobb a motivációm, mint bármikor a karrierem során, mert meg akarom mutatni azt, mi van még bennem. 30 éves vagyok, most érzem igazán mentálisan és fizikálisan is érettnek magam, és láthatjuk a nemzetközi példákból is, hogy vannak játékosok, akik idősebb korukban nyernek még trófeákat. A fő motiváció tehát számomra a játék volt.”
Kapcsolódó tartalom
Botka elmondta, szeretné meghálálni Marco Rossi szöetségi kapitánynak, hogy annak ellenére is meghívta őt a magyar válogatottba, hogy közben a klubcsapatában nem játszott folyamatosan.
„A válogatott egyértelműen fontos szempont volt, mert az, hogy az elmúlt fél évben ott tudtam lenni, az kizárólag Marco Rossinak volt köszönhető, mert nem volt miért behívjon. Ő viszont maximálisan bízott bennem, amit szeretnék is meghálálni. Ezzel eddig is mindig így voltam, amikor bizalmat szavazott nekem. Természetesen igaz ez Gera Zolira is, hiszen nagyon kedvelem, játszottunk is együtt, és biztos vagyok benne, hogy egymás hasznára leszünk.”
Botka Endre hozzászokott a nyomáshoz, s mint elmondta, nem szabad, hogy az esetleges kiesésen gondolkozzanak, egyszerűen minden meccsen a maximumot kell adniuk. Szerinte sok van a kecskeméti alakulatban.
„Elég sok játékost ismerek, sokakkal jóban is vagyok. Azt tudom, hogy ahányszor csak itt játszottunk a Fradival, az mindig nagyon nehéz történet volt. Ez a kulcs, hogy azt a fajta kemény, megalkuvást nem tűrő játékot kell hoznunk tavasszal is, akkor egy sikeres időszak elé nézünk. Sok van ebben a csapatban, az ősz végén már kezdett összeállni a dolog, kicsit több szerencsével még több pont is összejöhetett volna a hajrában. Bízom benne, hogy ez idén meglesz.”
A Kecskemét 17 forduló után, a téli szünetben az utolsó, 12. helyen áll az OTP Bank Ligában, Geráéknak öt pont a hátrányuk a még bentmaradást érő, tizedik helyen álló Zalaegerszeggel szemben.