Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Böde Dániel a Paks történetének legidősebb gólszerzője lenne – interjú

Böde Dániel a Paks történetének legidősebb gólszerzője lenne – interjú

m4sport.hu | Szerző: Stángli Dominik
Böde Dániel az M4 Sportnak adott interjújában beszélt az egyéni, valamint a Paks céljairól – szót ejtett újdonsült csapattársairól és beszélt arról is, hogy még ebben az idényben pályára léphet az 500. NB I-es mérkőzésén.

A 38 éves csatár elmondta, nagyon fáradtan kezdte meg a felkészülési szezont.

„Ahogy öregszik az ember, úgy a kispályás foci is egyre nehezebb. 10-15 évvel ezelőtt jóval több szünetünk volt, a foci csak azért van, hogy szórakoztassam magam. Tizenhat napot hagytunk ki, ez idő alatt nem nagyon lehet leépülni, de azért oda kellett figyelni.”

Az őszi szezonról korábban azt mondta, hogy kicsit elkényelmesedett a csapat.

„Jó lenne, ha lehetne mérni a mentális fáradtságot. Kíváncsi lennék, a nyári kupaszereplés mennyit vett ki mentálisan a csapatból… Volt egy-két mérkőzés, ahol azt éreztem, nem tettük oda magunkat. Ez viszont majd kinövi magát, jönnek új impulzusok és mindenki kipihente magát.”

MTI/Kovács Tamás

Böde Dániel szót ejtett a Paks két új igazolásáról, Ádám Martinról és Könyves Norbertről is.

„Mindig örülök, ha olyan játékosok jönnek, akikkel már játszottam együtt. A beilleszkedés így jóval gördülékenyebb és könnyebben összecsiszolódunk a pályán.”

„Az én játékomra szerintem ez nem lesz nagy hatással, azokat a fél órákat az edzőtől meg fogom kapni, és talán még jobban is fogok kijönni belőle, mert ilyen csatárok még jobban le tudják fárasztani az ellenfél védelmét.” 

Jelenleg 490 NB I-es összecsapáson lépett pályára a rutinos támadó, aki ebben a szezonban elérheti az 500. élvonalbeli mérkőzését. Ennek ellenére egy nagyobb célért fog játszani a szünet után.

„Természetesen jó lenne elérni minél hamarabb ezt a számot, de jelenleg egy olyan cél lebeg előttem, hogy a masszőrünk, Varga László rekordját megdöntsem, aki a Paks legidősebb gólszerzője.”

Hozzátette, ezt a rekordot akár már az ETO elleni meccsen is megdöntheti.

A Paks a MOL Magyar Kupában címvédőként léphet pályára, míg az OTP Bank Ligában jelenleg az ötödik helyet foglalja el. Böde Dániel megjegyezte: a kupában minél tovább szeretnének jutni, a bajnokságban pedig reálisnak látja a dobogó elérését, amennyiben nem kerül hullámvölgybe az együttes.

Borítókép: Böde Dániel (Fotó: paksifc.hu)

További tartalmak