Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A DVSC végleg megszerezte Szűcs Tamás játékjogát a Köbenhavntől

A DVSC végleg megszerezte Szűcs Tamás játékjogát a Köbenhavntől

m4sport.hu
Teljesült a megállapodás minden pontja, így a Debrecen leigazolta a klubnál nyár óta kölcsönben szereplő Szűcs Tamást a dán Köbenhavn csapatától – jelentette be a Loki hivatalos honlapján.

A Debrecen által kiadott közlemény szerint a 4-szeres U21-es válogatott játékos 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá a csapattal.

Szűcs 2022 júliusában, a Honvéd második csapatától igazolt a Köbenhavnbe, a dán klub korosztályos együttesében 4-szer pályára léphetett az UEFA Ifjúsági Ligában is. A 20. születésnapját épp csütörtökön ünneplő középpályás nyáron érkezett a DVSC-hez és mind a 17 eddigi bajnoki mérkőzésen pályára lépett – 15 alkalommal kezdőként, míg 2-szer csereként –, az MTK ellen 2–3-ra elveszített találkozón pedig be is talált.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak