Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A francia másodosztályból igazolt támadót a Ferencváros – hivatalos

A francia másodosztályból igazolt támadót a Ferencváros – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, az OTP Bank Liga címvédője, a Ferencváros a hivatalos oldalán közölte, hogy átigazolta a támadóként is bevethető Lenny Josephet a francia másodosztályú Grenoble-tól.

A francia-haiti kettős állampolgárságú, csatárként is bevethető, de elsősorban jobbszélső 2000. október 12-én született Párizsban. Pályafutását a Le Puy Foot együttesénél kezdte, majd játszott a Boulogne tartalékcsapatában. A Francia Kupa 2020/2021-es szezonjában a Le Puy-vel egészen a legjobb 16-ig jutott, köszönhetően az ő extra teljesítményének. Ez felkeltette az akkor élvonalbeli Metz figyelmét, amely 2021 nyarán leigazolta – mutatta be új játékosát a Ferencváros.

A lotaringiai csapatban eltöltött két év alatt összesen 40 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken négy gólt szerzett. Az említett 40 meccsből mindössze nyolc volt első osztályú bajnoki, Lenny Joseph azokon is többnyire csereként lépett pályára (összesen 146 percet kapott) – 2022 májusában például részese volt a Paris Saint-Germaintől elszenvedett 5–0-s vereségnek, az azóta Real Madridhoz igazolt Kylian Mbappé mesterhármasig, míg Neymar és Ángel Di María egy-egy gólig jutott a találkozón.

A támadó 2023 nyarán a másodosztályú Grenoble Foot 38-hoz szerződött. Az elmúlt másfél évben 56 meccsen játszott, ezeken nyolc-nyolc gólt és gólpasszt jegyzett. A támadó a mostani idényben 15 másodosztályú bajnokin és két Francia Kupa-mérkőzésen szerepelt, négy gólt és két gólpasszt ért el a jelenleg a Ligue 2 nyolcadik helyén álló együttesben.

A már korábban, tavaly decemberben bejelentett Naby Keita után a 24 éves Joseph a Fradi második téli igazolása, de ha igazak a sajtóhírek, hamarosan a Topolya balszélsőjét, Alekszandar Csirkovicsot is bejelentheti a klub.

Borítókép: Fotó: fradi.hu

További tartalmak