A Sportal és a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a 22 éves Nejc Gradisar iránt a belga és portugál élvonalból, illetve az angol másodosztályból is volt „puhatolózás”, de a legvalószínűbb forgatókönyv szerint nem Európában, hanem Afrikában, egy egyiptomi csapatnál köthet ki.
Állítólag az érintett klub vezetői a szombati, a szerb Teksztilac elleni horvátországi felkészülési mérkőzést a helyszínen tekintették meg, és minden bizonnyal elégedettek is voltak azzal, amit Gradisartól láttak, a csatár ugyanis góllal és gólpasszal vette ki a részét az 5–1-es sikerből. A Sportal szerint azon nyomban fel is vették a kapcsolatot a Vidivel, jó esély van arra, hogy az üzlet hamarosan létrejön. Hozzáteszik, amennyiben megszületik a megállapodás, a Fehérvár klubrekordnak számító összegért, akár kétmillió euróért, vagy annál is többért adhatja el a támadót.
Ugyan a transzferhírről beszámoló két említett magyar sportoldal egyike sem nevezte meg a szóban forgó egyiptomi csapatot, de a helyi média szerint az az Al-Ahly keres lázasan csatárt, amelyet korábban a Ferencváros középpályásával, Mohamed Romdánnal is szóba hoztak. A 44-szeres rekordbajnokot Afrika legsikeresebb klubjának tartják – eddig 12-szer nyerte meg az afrikai (CAF) Bajnokok Ligáját, melynek címvédője is –, így nem elképzelhetetlen, hogy kifizetik a Vidi által kért összeget.
Az NB I góllövőlistájának harmadik helyén álló Gradisar tavaly február óta erősíti a székesfehérváriakat, azóta 36 tétmeccsen kilenc találatot és négy gólpasszt hozott össze. Az egyszeres szlovén válogatott futballista klubváltásáról egyelőre még nem egyeztek meg, így a játékos továbbra is az umagi edzőtáborban készül a társaival.