Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az Újpest hamarosan bejelentheti első téli szerzeményét – sajtóhír

Az Újpest hamarosan bejelentheti első téli szerzeményét – sajtóhír

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Úgy tűnik, az Újpest révbe ért a lengyel piacon: a goal.pl szerint az Ekstraklasában szereplő Górnik Zabrze egyik legjobb játékosa, Damian Rasak szerdán orvosi vizsgálaton vesz részt a lila-fehéreknél.

Múlt csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az Újpest érdeklődik a lengyel élvonalban hatodik helyen álló Górnik Zabrze középső középpályása, Damian Rasak iránt. A helyi sajtó szerint azóta felpörögtek az események, és az érdeklődésből hamarosan tényleges átigazolás lehet.

Sőt, ami azt illeti, a goal.pl kedd este azt írta, hogy Rasak már el is hagyta a Zabrze törökországi edzőtáborát – a Paks elleni felkészülési mérkőzésen sem volt keretben –, és szerdán Magyarországra repül, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon és aláírja szerződését a IV. kerületieknél. A cikk írója szerint ezzel a Górnik Zabrze elveszíti egyik legjobbját, viszont ez volt az utolsó lehetőség a csapat számára, hogy pénzt kapjon a játékosért. A 28 éves futballistának ugyanis a nyáron lejárna a kontraktusa, de szerepel benne egy 600 ezer eurós kivásárlási záradék, amit valószínűleg az újpestiek kifizettek.

A cikk írója, a helyi átigazolási hírekben jól értesült Piotr Kozminski emlékeztet, hogy a lila-fehérek a mostani átigazolási időszakban nagyon aktívak a lengyel piacon, több játékos iránt is érdeklődtek, de úgy néz ki, hogy Damian Rasak lehet idei első szerzeményük. Korábban jeleztük, hogy információink szerint az Újpest elsősorban középső középpályást és középcsatárt vásárolna, mivel előbbit úgy tűnik, kipipálta, feltehetőleg egy támadót is megpróbálnak magukhoz csábítani.

A hazájában, majd olasz kluboknál (Bari, Chievo) nevelkedő Rasak 2023 februárjában a Wisla Plocktól igazolt a Górnikhoz. A lengyel élvonalban 215 meccsen 14-14 gólt és gólpasszt szerzett, a mostani idényben 17 meccsen négy gólt szerzett és két gólpasszt adott a ligában.

Borítókép: Fotó: Marcin Golba/Getty Images

További tartalmak