„Természetesen a mai napig tartom a kapcsolatot néhány játékossal, az évek során nagyon jó barátokat szereztem a Ferencvárosnál, sok szép emlékem van” – mondta a Frankfurtnak a 19 éves Lisztes.
A Ferencváros korábbi játékosa a csütörtöki egymás elleni nemzetközi mérkőzésről is szót ejtett.
„Nehéz mérkőzés lesz. Ismerve a szurkolókat, nagyon várják a frankfurti meccset.”
Kapcsolódó tartalom
Lisztes Krisztián jelenleg a Frankfurt első csapatával készül, azonban játékperceket csak a német klub második együttesében kap. A klub sportigazgatója, Timmo Hardung elmondta, hogy a szezon második felében is negyedosztályban játszhat a magyar támadó.
„Továbbra is velünk fog edzeni, hogy alkalmazkodjon és beilleszkedjen. Természetesen a cél az lenne, hogy még ebben a szezonban megkapja első profi játékperceit. Keményen dolgozik, ez az, amire szükségünk van tőle. Tudtuk, hogy viszonylag nagy lépés számára a Bundesliga, minden időt és maximális támogatást megkap tőlünk, amire szüksége van” – árulta el a sportigazgató Lisztes jelenlegi helyzetéről.
Lisztes továbbá elmondta, hogy sérülések miatt nem volt könnyű számára az első hat hónap Németországban.
„Itt más a tempó, és nehéz volt megszokni. De azt hiszem, most már jó úton haladok.”
A Frankfurt vezetőedzője, Dino Toppmöller ígéretes csatártehetségnek nevezte Lisztest. Szerinte megvan a tehetség a 19 éves játékosban, de még időre van szüksége, hogy megszokja az új országot és a Bundesliga szintjét.
Kapcsolódó tartalom
A Frankfurt csütörtökön, 21:00-kor játszik a Ferencváros ellen, a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.