Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nikitscher Tamás a Valladolidhoz igazolt – hivatalos

Nikitscher Tamás a Valladolidhoz igazolt – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Nikitscher Tamást bejelentették a Real Valladolidnál, így hivatalossá vált, hogy a hatszoros magyar válogatott középpályás a Kecskeméti TE-t elhagyva a spanyol élvonalba igazol.

Gyakorlatilag már hetek óta köztudott, hogy Nikitscher a La Liga utolsó, 20. helyén álló csapatnál folytatja pályafutását. A KTE és a játékos is mindenben megállapodott már a spanyol együttessel, de az üzletre nem bólintott rá a liga, míg a Valladolid nem szabadított fel helyet a klub „bértömegében”.

Ez az akadály végül kedden Juma Bah távozásával elhárult, így a középpályás – aki azóta a Kecskeméttel Törökországban készült, és ott várta a spanyolok hívását – aláírhatta szerződését, szerdán pedig bejelentette a Valladolid, amellyel 2028. június 30-ig írt alá.

A hírek szerint a spanyolok 1 millió euró körüli összeget fizetnek a KTE-nek a középpályás játékjogáért.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Real Valladolid C.F. (@realvalladolid) által megosztott bejegyzés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több külföldi (köztük a német Hannover és az angol másodosztályú Middlesbrough), illetve hazai klub (Újpest, Puskás Akadémia) is érdeklődött Nikitscher Tamás iránt. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy kirobbanthatatlan volt a Kecskemétből – a csapat mind a 19 idénybeli tétmeccsén játszott, csak háromszor fordult elő, hogy nem kilencven percet –, tavaly szeptemberben, a Németország elleni vesztes Nemzetek Ligája-találkozón (0–5) bemutatkozott a válogatottban, és a legutóbbi öt nemzetközi meccsen kezdőként szerepelt Marco Rossi együttesében.

Megérett tehát a szintlépésre a 25 éves középpályás, a legjobb ajánlatot pedig az a Valladolid tette le érte, amelynek ugyanúgy lila-fehér a színe, mint a Kecskemété és szintén utolsó helyen áll az élvonalban – a KTE 12. az OTP Bank Ligában, míg a spanyol csapat 20. a La Ligában.

Érdekesség, hogy a Valladolid részvényeinek 82 százaléka Ronaldo tulajdona, igaz, a korábbi brazil kiválóság december közepén elismerte, hogy készen áll eladni a klubot. A Pucela becenévre hallgató együttes éléről tavaly december 1-én távolították el Paulo Pezzolanót, december 14-e óta Diego Cocca vezetőedző irányít. Vele sem indult túl jól a szekér, a bajnokságban a Gironától elszenvedett 3–0-s vereséggel debütált, majd a harmadosztályú Ourense búcsúztatta őket a spanyol Király-kupából.

Az NB I tavaszi folytatását utolsó helyről váró kecskemétieknek persze nagy szükségük lenne a kiesés elleni harcban a pályafutása során először légiósnak álló Nikitscherre, ám a Transfermarkt által 900 ezer euróra taksált játékos eladása jelentős bevételt hozhatott a klub konyhájára.

A Haladásnál, a Zalaegerszegnél és a Debrecennél nevelkedő Nikitscher Tamás jó ideig radar alatt volt. 2018-ban a Debrecen második csapatánál kezdte felnőttpályafutását, majd 2020-ban kölcsönbe a Debreceni EAC-hoz került. 2021 szeptemberében a Makóhoz, egy évvel később pedig a Pécshez szerződött. 2023 januárjában aztán lecsapott rá a KTE, amellyel rögtön ezüstérmes lett az NB I-ben. A 2023/2024-es kiírás nagy részét elülső keresztszalag szakadás miatt kihagyta, csupán hat bajnokin jutott szóhoz, de mint írtuk, a mostani évadban kulcsjátékosa volt a Bács-Kiskun vármegyeieknek.

Borítókép: realvalladolid.es

További tartalmak