Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Farkas Balázs: Hívott a Fradi, de a szívemre hallgattam és Újpestre mentem

Farkas Balázs: Hívott a Fradi, de a szívemre hallgattam és Újpestre mentem

m4sport.hu | Kecskés István
Ha valaki, akkor Farkas Balázs sokat tapasztalt a magyar labdarúgásban. Az egykori védekező középpályás volt bajnok a Fehérvárral és esett ki a Vasassal. A győri nevelésű futballistát legtöbben mégis az Újpesttel kötik össze, hiszen a lila-fehéreknél is eltöltött három szezont. Jelenleg a szlovák élvonalban szereplő kassai klub stratégiai igazgatója. Mindezekről beszélt az m4sport.hu-nak adott interjúban.

„Lassan három éve vagyok Kassán, az első feladatom az akadémia fejlesztése volt, majd sportigazgató lettem – mondta Farkas Balázs. – Az akkor újonc csapatunk tíz vereségét követően kérte a többségi magyar tulajdonos, hogy vegyem át ezt a posztot. Szerencsére sikerült benntartani a csapatot. Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy ki játszik osztályozót, fontos volt, hogy meg tudjuk nyerni azt a meccset, mert féltem volna az osztályozótól.”

Hozzátette, hogy a munkája során nem olyan a mentalitása, mint a pályán volt, ahogy fogalmazott már korábban is tudott engedi és mindig csapatjátékos volt.

„Nagyon szerettem a futballista életet, de már nem kezdeném újra, a vezetői dolognak is megvan a maga szépsége. Kassán az volt az egyik probléma, hogy nem minden esetben tudtam az akaratom keresztülvinni, de összeségében jó irányba indult el a klub.”

Farkas Balázs korábban arról beszélt, hogy az NB I-ből nem tud Kassára játékost igazolni.

„A helyes út most az, ha a szlovák élvonalból jönnek futballisták a magyarba, amely jobb, a klubok gazdaságilag erősebbek.

Nagyságrendi különbség van a fizetések között, az NB I-ben az átlag két és félszer többet keres, mint a szlovák első osztályban.”

A kassai igazgatót elárulta, hogy a felvidéki magyar klubok között nagy a rivalizálás, de ő jónak látná, ha a három egyesület szorosabban össze tudna fogni. Farkas Balázs korábban, a Barca Futballakadémia vezetője volt és elmondta, hogy szerinte meghonosítható a sikeres katalán módszer hazánkban is.

„Spanyol edzők dolgoznak itt, de nem egyik napról a másikra működik ez a képzés. Teljesen más ez a rendszer, mint a magyar. A legkisebb korosztályokon láttam a legnagyobb fejlődést. A gyerekek ebben a korban nagyon könnyen tanulnak és ha ebben a rendszerben szocializálódnak, akkor ez igenis működhet itthon is. Azt tudtuk garantálni, hogy a magyar gyerekek ugyanazt a képzést kapják meg, amivel Yamalt és Messit felkészítették a felnőtt futballra. Az összes szakmai anyag Barcelonából jön, mindent ott határoznak meg.”

Farkas Balázs 16 évesen mutatkozott be az NB I-es Győrben, de nem sokkal később kölcsönadták őt a Sopronnak.

„Egy utánpótlás-válogatott meccsen, győri csapattársaimmal, Fehér Mikivel és Stark Petivel együtt léptünk pályára, én rúgtam három gólt, majd a következő bajnoki előtt, az akkori edzőnk Reszeli-Soós István mondta, hogy látta a korosztályos meccset, Miki és Peti kezdett, én meg mentem a második csapatba. Éreztem, hogy ott nem sok esélyem van… Aztán nem sokkal később azt is mondta, hogy nem leszek NB I-es futballista. Ez még akkor is fájt, ha akkor nagyon jó volt az ETO, őszi első volt.”

A csapatot később Garami József vette át, aki más pedagógia elvek mentén dolgozott, mint a néhai Reszeli-Soós István. A legendás magyar edző több alkalommal is megnézte Farkas Balázst a Mosonmagyaróvárban, majd amikor jött egy sérüléshullám, akkor ismét az NB I-ben adott lehetőséget a játékosnak. Aztán Garami József a Fradi vezetőedzője lett, ahova a játékost is vitte volna magával.

„Az egyetlen klubváltás a győri volt, amikor én döntöttem – a többi helyről kirúgtak. Akkor választottam az Újpestet, pedig Garami Józsi bácsi hívott a Fradiba. Elmondtam neki, hogy van, amikor az ember nem az észszerűség szerint dönt, hanem a szívére hallgat. Három évet voltam Újpesten, de nem nyertünk semmit egy Szuperkupán kívül. Nagyszerű csapat volt, nem is értem, hogy miért nem szereztünk trófeákat. Ha akkor a Ferencvárosba megyek, akkor lehet, hogy egyszeres bajnok vagyok, hanem négy, de ettől függetlenül is jó volt a döntésem és most is ezt lépném. Már gyerekként az Újpesttel szimpatizáltam és szerettem volna egy magával ragadó közegbe szerepelni. Szándékosan nem mondtam el ezt akkor, amikor szerződtettek, a pályán nyújtott teljesítményemmel próbáltak felhívni magamra a figyelmet.”

Farkas Balázs (UTE), a Labdarúgó Arany Ászok Liga Újpest FC – Győri ETO FC (4–1) mérkőzésen. MTI Fotó: Illyés Tibor

A beszélgetésben szóba került az az eset is, amikor 2002-ben egy Újpest-meccs előtt, az edző taktikai értekezlete után a játékosok letörölték a táblát, újrarajzoltak mindent és 5–2-re nyertek.

Farkas Balázs Újpesten és Székesfehérváron is dolgozott együtt Mezey Györggyel.

„Olyan profizmussal és hitelességgel találkoztam, amikor megismerkedtünk, amilyet a magyar labdarúgásban azóta sem láttam.”

Aztán Újpesten később jött a tulajdonosváltás és az akkori, hivatalos kommunikáció szerint Farkas Balázs azért távozott, mert csökkenteni akarták a fizetését. Ezzel kapcsolatban elárulta az egykori játékos, hogy hiába hosszabbított szerződést, olyan helyzetbe akarták hozni, hogy ő távozzon a Megyeri útról.

„Fájt, mert, aki egyszer megtapasztalja, hogy milyen Újpesten futballozni, az soha nem akar onnan eljönni. Én sem szerettem volna…”

Innen Székesfehérvárra szerződött és a piros-kékek 2006-ban – lényegében – elvettek egy bajnoki címet az Újpesttől, de ahogy Farkas Balázs fogalmazott, nem volt benne bosszúvágy, mert a tulajdonosokra haragudott, nem pedig a klubra.

A Vidinél sem volt egyszerű a helyzet: „Sokszor volt olyan fél órával a meccs előtt, hogy azon gondolkodtunk kimenjünk-e a pályára. A végén aztán azért mindig mentünk. A mai NB I-es játékosok – szerencsére – el sem tudják képzelni, hogy milyen világ volt akkor.”

Farkas Balázs (Videoton FC) harcol a labdáért Kabát Péterrel (UTE) a Szusza Ferenc Stadionban. (MTI Fotó: Beliczay László)

Mezey Györggyel aztán a Videotonnal csúcsra ért a középpályás, hiszen 2011-ben bajnoki címet nyert a gárda. A klub aztán a sikert követően elküldte az egykori szövetségi kapitányt.

„Akkor azt mondtam, hogy a Videoton ebből a szempontból is első, hiszen elküldik a bajnokcsapat edzőjét, mert még jobbat akarnak. Na ezt félre is értették… Korábban megegyeztem Mezey Györggyel, hogy hosszabbítok, aztán a téli szünet után szólt, hogy le kell ülnöm tárgyalni a tulajdonosokkal megbeszélni a jövőről. Belül már tudtam, hogy Mezey Györgyöt elküldik. A bajnoki cím megnyerése után, de még a Magyar Kupa-döntő előtt kiderült, hogy a szakvezető távozik. Ezen a ponton el is veszítette az öltözőt, de leginkább a légiósainkat, akik közül sok volt a dél-szláv. És azt se felejtsük el, hogy az ellenfél Kecskemét edzőjét úgy hívták, hogy Tomiszlav Szivics. Semmire nem akarok én ezzel utalni, csak arra, hogy nehéz helyzetbe kerültünk.”

Farkas Balázs elmondta, hogy ma már úgy látja, a székesfehérvári távozása után be kellett volna fejeznie a labdarúgást. Ezt nem tette meg, hanem elment a Vasashoz, amely kiesett az NB I-ből, de a volt játékos szerint ez garantálható volt.

„Szó szerint a vezetők ejtették ki a csapatot… Totál amatőrizmus volt ahhoz képest, mint ami Fehérváron volt. Megérkeztem a Vasashoz és jött a szokásos:

minimálbéres megállapodás és egy hongkongi céggel kellett szerződést kötni, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek.

Jöttek a tartozások, de jött Marijan Vlak és a kieső helyről a nyolcadikra mentünk fel, majd elküldték és kinevezték Urbán Flóriánt, engem meg átettek a második csapatba. Aztán ő ment, Vlak visszajött és megint elléptünk a kieső helyről, majd jött a hír, hogy az egyik játékosunk jogosulatlanul szerepelt, megbüntettek minket és újra a vonal alatt voltunk és mentünk is az NB II-be.”

A válogatottal kapcsolatban Farkas Balázs elmondta, hogy szerepelhetett volna több alkalommal is. Ugyanakkor klubvezetői nyomásra olykor sérülésre hivatkozott és lemondta a szereplést. Ezt még akkor is bánja, ha akkor cudar körülmények között dolgoztak a válogatottnál.

További tartalmak