Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Debrecen védője a Bundesliga 2-ben folytatja – hivatalos

A Debrecen védője a Bundesliga 2-ben folytatja – hivatalos

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Az OTP Bank Liga 11. helyén álló Debrecen a hivatalos oldalán jelentette be, hogy montenegrói válogatott védője, Meldin Dreskovic a német másodosztályú Darmstadt csapatánál folytatja pályafutását.

A 26 éves hátvéd 2022 nyarán igazolt a Lokihoz, ahol összesen 73 találkozón lépett pályára, első idényében pedig bajnoki bronzérmet ünnepelhetett a csapattal. Az őszi szezonban 16 mérkőzésen játszott, legutóbb decemberben, a ZTE elleni kiesési rangadón, ahol gólt is szerzett.

A téli átigazolási időszakban jelentősen átalakult a DVSC védelme: hazatért a magyar válogatott Lang Ádám a ciprusi Omoniától, de érkezett az osztrák Maximilian Hoffmann a Rapid Wientől, hétfőn pedig a svéd Henrik Rönnlöf Castegren érkezését is bejelentette a klub. A Dreskovichoz hasonlóan szintén montenegrói válogatott Dusan Lagator még január közepén hagyta el Debrecent, és Indiába szerződött. Rá is fért az erősítés a Loki hátsó sorára, mert 18 forduló alatt 38 gólt kapott a DVSC, ami a legrosszabb mutató az NB I jelenlegi kiírásában.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak