Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dibusz sérülése miatt szerződteti korábbi kapusát a Ferencváros – sajtóhír

Dibusz sérülése miatt szerződteti korábbi kapusát a Ferencváros – sajtóhír

m4sport.hu | Szerző: Miklós Patrik
Hazai sajtóértesülések szerint Gróf Dávid visszatér a Ferencvároshoz, miután a magyar rekordbajnoknál úgy számolnak, Dibusz Dénes még hetekig nem lesz bevethető.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencvárossal készül a csapat korábbi kapusa, Gróf Dávid, aki nem rég távozott a görög Levadiakosztól, így jelenleg klub nélküli, Dibusz Dénes sérülése miatt azonban hamarosan hivatalos bejelentés jöhet arról, hogy szerződést kap a Fraditól – az információt forrásai alapján az m4sport.hu is megerősíti.

A 35 éves Gróf 2019 és 2021 között már a Ferencváros játékosának mondhatta magát, 7 meccsen bizonyított a klubnál, ahonnan először kölcsön, majd végleg Debrecenbe szerződött, később innen állt tovább görög csapatához.

A Ferencvárosnál Dibusz frankfurti sérülése óta Varga Ádámra számítanak elsőszámú kapusként, mellé érkezhet most Gróf azokra a hetekre, melyeken a már ismét edzésben lévő válogatott kapus még nem lesz bevethető.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak