Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: Gróf Dávid visszatér a Ferencvárosba

Hivatalos: Gróf Dávid visszatér a Ferencvárosba

m4sport.hu
A csapat korábbi kapusa, a 35 éves Gróf Dávid visszatért a Ferencvároshoz, jelentette be azt a klub hivatalos felületein.

Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, melyeket az m4sport.hu is megerősített: Gróf Dávid pár nappal azután, hogy szerződést bontott görög csapatával, a Levadiakosszal, hazatér Magyarországra, és a következő fél évben a Ferencváros csapatát erősíti.

A 35 éves kapus korábban a 2019-2020-as idényben már szerepelt a fővárosi zöld-fehéreknél, 7 bajnokin és három kupameccsen lépett pályára, majd egy idényre kölcsönbe, az akkor másodosztályú Debrecenbe igazolt – a kölcsönszezon után pedig végleg a Loihoz került. Gróf a Fradinál bajnoki címet is ünnepelhetett.

A Ferencvárosnál Dibusz Dénes frankfurti sérülése óta Varga Ádám az elsőszámú opció, és bár a válogatott kapusa már újra edzésbe állt, a Ferencvárosnál így is többhetes kihagyásra számítanak az ő esetében – Hajnal Tamás is ezzel indokolta a transzfert.

„Amikor Dénes megsérült, természetesen azonnal elkezdtünk gondolkodni a megoldáson, hogy a kapusaink helyzetét miként tudnánk ideálissá tenni. Nemcsak Dénest érte sérülés, Radnóti Dániel sem tud teljes értékű munkát végezni. Varga Ádám szinte egyedül maradt ebben a helyzetben. Mindenképpen gondolkoznunk kellett egy ideális megoldáson. Dáviddal beszéltem, ő volt az első opciónk. Nagyon jól ismerjük őt a Fradinál eltöltött első időszakából. Felvázoltuk neki a kapusaink jelenlegi szituációját és számára a perspektívát. Nagyon motivált. Örülünk neki, hogy egy ilyen pozitív személyiségű, jó kapus csatlakozik hozzánk” nyilatkozta a klub honlapjának a Ferencváros sportigazgatója, Hajna Tamás az átigazolás kapcsán.

„Az egész nagyon gyorsan történt, tudtuk, hogy van egy szituáció kint Görögországban, amit szerettem volna minél hamarabb megoldani. Dolgoztunk az ügyön, aztán jött a telefon a Fraditól, feleségem meglátta az arcomat és azt mondta, hogy akkor ez eldőlt. Sokszor hangoztattam, miután elhagytam a klubot, hogy nagyon jól éreztem itt magam, és nagyon nagy büszkeség volt itt lenni, úgyhogy amikor jött ez a megkeresés, akkor igazából rgtön eldőlt, hogy ezt kell választani és ez a helyes megoldás. Tudom, hogy van két nagyon jó kapus, mellette meg a két fiatal, akik nagyon tehetségesek, én próbálom segíteni a csapatot, akármilyen szerepkörben lesz rám szükség, én mindig a maximumot fogom nyújtani, nagyon várom ezt a feladatot. Biztos, hogy más lesz, de a személyiségem nem változott, ugyanlyan motivált, ha nem motiváltabb vagyok, ahogy telik az idő, úgyhogy mindent meg fogok tenni a Fradi sikeréért” – mondta ezt már a Ferencváros legújabb igazolása, Gróf Dávid.

Borítókép: Hajnal Tamás, Gróf Dávid és Orosz Pál (fotó: fradi.hu)

További tartalmak