A 20 éves utánpótlás-válogatott védő a Puskás Akadémia játékosa, ám a 2024–2025-ös szezont Nyíregyházán tölti kölcsönben – Farkas Bendegúz az idényben eddig nyolc bajnokin lépett pályára (ebből hatot végig is játszott), ezeken egy gólpasszig jutott.
A Szpari tájékoztatása szerint a szélsőnek heteket kell kihagynia, miután csontödéma alakult ki a lábában, ami miatt infúziós kezelést kap.
„Már ősszel is éreztem fájdalmat a lábamban, a szerdai viszont nagyon ijesztő volt. Attól tartottam, hogy meg kell majd műteni a bokámat, de szerencsére operációra nincs szükség, ám az orvosok szerint így is több hetet vesz majd igénybe a teljes felépülés. Most egy ötnapos infúziós kezelés következik, melynek során gyógyszereket kapok, utána pedig öt hétig pihentetnem kell a lábam, ezt követően edzhetek újra – mondta Farkas a Nyíregyháza hivatalos honlapjának.
A Szpari vasárnap egy DVSC elleni, 3–1-es vereséggel indította az NB I tavaszi szezonját, s 18 pontjával a kilencedik helyen áll az OTP Bank Ligában.
OTP Bank Liga, 18. forduló:
február 1., szombat:
Paksi FC–ETO FC Győr 1–1 (0–0)
Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC 1–0 (1–0)
DVTK–Újpest FC 1–1 (0–1)
február 2., vasárnap:
DVSC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–1 (1–1)
Kecskeméti TE–ZTE FC 1–0 (0–0)
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 0–0