A 23 éves francia középpályás úgy véli, a téli felkészülés során még inkább összeért a társaság, a pályán és azon kívül is.
„Fegyelmezett, hatékony munka volt jellemző a csapatra télen, sikerült csiszolni rengeteg játékelemen. Nem utolsó sorban a hangulat is remek volt, főleg Spanyolországban az edzőtábor alatt, még inkább összeért a társaság – a pályán kívül is” – idézi az ujpestfc.hu Tom Lacoux-t, aki a Diósgyőr elleni OTP Bank Liga-mérkőzés (1–1) kapcsán hozzátette, Kaczvinszki Dominik 66. perces kiállítását figyelembe véve nagyon értékes pontot szereztek.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelte, Bartosz Grzelak mostmár fontosabb szerepkörben számol vele, négyvédős rendszerben ugyanis gyakran visszalép a két középhátvéd közé a labdáért, a kihozatalnál így tulajdonképpen ő szabja meg a csapat ritmusát.
„Ez az, amiben igazán magam vagyok a pályán. A többi középpályással már ismerjük a másik stílusát, erősségeit, és szerintem jól ki is egészítjük egymást, mint legutóbb Miskolcon Damian Rasakkal. Ebben a szerepkörben meg kell találnod az egyensúlyt, mikor kell lassítanod egy kicsit azzal, hogy a lábadon van a labda, esetleg egy oldalpasszal, és mikor van lehetőség gyorsítani a játékot. Nem titok, hogy az őszi félszezonhoz képest direktebb focira törekszünk, ebben pedig nagy szerep hárul rám, de élvezem, szeretek hosszabb passzokkal is operálni, a vezetőedző pedig többet szeretne látni ezekből.”
Kapcsolódó tartalom
Ami a nehéz szezonkezdetet illeti – 12 bajnokin mindössze 562 perc –, Lacoux elmondta, számára különösen döcögősen indult az újpesti korszak, ám Grzelak rengeteget segített neki a beilleszkedésben, mostanra pedig jobb játékossá vált.
„Először is mindig nehéz klubot, országot váltani. Ilyenkor van egy természetes adaptációs időszak, amikor az adott játékos felveszi az új liga és klub stílusát, és kitapasztalja, hogyan tud beilleszkedni a játékával, ez az én esetemben különösen döcögősen alakult. Ebben a nehezebb időszakban próbáltam magamra koncentrálni, nem a körülményeket okolni, hanem megismerni egyrészt a játékrendszert, másrészt pedig törekedtem arra, hogy a munkamorálomon ez csak javítson. Persze sokat számít, hogy az ember milyen segítséget kap kívülről, Bartosz Grzelak sokat beszélt velem, éreztem, hogy mellettem áll és türelmes. Rengeteget tanultam ebből a periódusból, jobb játékos lettem és mostanra azt mondhatom, hogy egy jó formában lévő Tom Lacoux kezdte a szezon második felét.”
Az Újpest a DVTK elleni döntetlen után, immár a 19. fordulóban, szombaton az újonc ETO FC Győrhöz látogat az NB I-ben.
Az OTP Bank Liga mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
OTP Bank Liga, 19. forduló:
február 7., péntek:
MTK Budapest–DVSC 20.00 (M4 Sport)
február 8., szombat:
Nyíregyháza Spartacus FC–Kecskeméti TE 14.30 (M4 Sport)
Paksi FC–Fehérvár FC 17.00 (M4 Sport)
ETO FC Győr–Újpest FC 19.30 (M4 Sport)
február 9., vasárnap:
ZTE FC–DVTK 15.30 (M4 Sport)
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 18.00 (M4 Sport)