Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fiatal utánpótlás-válogatott szélsőt igazolt a Budapest Honvéd a Pakstól

m4sport.hu
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte Földi Dominikot a Pakstól.

 

A 20 éves utánpótlás-válogatott támadó a Ferencvárosnál és a Vasasnál nevelkedett, 2021 nyarán pedig Spanyolországba szerződött, ahol volt az Alavés, majd az UD De La Cruz játékosa is.

Földi Dominik 2023 júliusában aztán hazatért Paksra, Bognár Györgyék azonban nem sokkal később kölcsönadták a másodosztályú Szegednek. A fiatal futballista tavaly nyáron visszatért Paksra, melynek színeiben a jelenleg is zajló szezonban két mérkőzésen lépett pályára, ám az ETO FC Győr ellen nyolc, míg az MTK ellen mindössze egy perc jutott neki.

A Budapest Honvéd szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Földi személyében megvan a hatodik téli érkezője is.

Nagyon boldog vagyok és hálás, hogy itt lehetek. Bízom benne, hogy a játékommal nagy segítségére leszek a csapatnak és elérjük a kitűzött célokat. Az eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak, a srácok nagyon befogadóak voltak. Keresztes Noelt és Pekár Istvánt már korábban is ismertem az utánpótlás-válogatottakból, velük a mai napig nagyon jó kapcsolatom van” – mondta el Földi Dominik, aki a klubváltás kapcsán elárulta, fontos volt számára, hogy a Honvéd nagy múlttal rendelkező egyesület, ahol minden adott a fejlődéséhez.

„Mindemellett fontos szempont volt a döntésem meghozatalakor a szurkolói bázis is, mert szeretek sok ember előtt futballozni. Gyerekkoromban mindig azon az oldalon szerettem játszani, ahol a szülők álltak, mert – ha jó, ha nem – tetszett a reakciójuk. Magyarországon kevés klub rendelkezik ilyen patinás szurkolótáborral, ez azonban nagy felelősséggel is jár.”

A Honvéd 15 forduló után 13 ponttal az utolsó, 16. helyen áll a Merkantil Bank Ligában.

 

További tartalmak