A 26 esztendős középpályás 2022 nyara óta az azeri Qarabagot erősítette, ám az alakulat épp ma jelentette be, hogy szerződést bontottak a felek. Júlio Romao előtte két évet a portugál Santa Clarában, azt megelőzően hazájában, Brazíliában futballozott.
Romao a Qarabag színeiben összesen 120 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólja mellett kiosztott öt gólpasszt is – a brazil játékos komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik, eddigi pályafutása során ugyanis 21-szer az Európa-ligában, kétszer pedig a Konferencia-ligában is pályára lépett. Érdekesség, hogy az azeriek színeiben, 2022 októberében szerepelt a Fradi elleni El-selejtezős párharcban: az első mérkőzésen négy, a másodikon pedig hét perc jutott neki.
A védekező középpályás a jelenleg is zajló, 2024–2025-ös szezonban eddig összesen 28 találkozón lépett pályára, az Európa-ligában hét összecsapáson volt a pályán, a norvég Bodö/Glimt ellen eltiltás miatt nem szerepelhetett, mert az azt megelőző, Ajax elleni meccsen már a 15. percben piros lapot kapott.
Kapcsolódó tartalom
Egybehangzó sajtóhírek szerint a zöld-fehérek tulajdonképpen csereüzletet bonyolítottak le, amelynek keretében Kady Borges (akivel a magyar klub kedden bontott szerződést, s a támadót nem sokkal később be is jelentette épp a Qarabag) helyére érkezett Romao.
A Ferencváros akár az Európa-liga keretébe is benevezheti az újszerzeményt, hiszen február 6-án, éjfélkor zárul a 26 fős keret nevezésének leadási határideje.