Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mitrovics az Újpest II-ben lépett pályára

Mitrovics az Újpest II-ben lépett pályára

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Az m4sport.hu információi szerint Nikola Mitrovics valóban pályára lépett az NB III-as Újpest II színeiben, de úgy tudjuk, hogy nem lesz a klub játékosa.

A csakfoci.hu számolt be róla, hogy a lila-fehérek korábbi közönségkedvence, Nikola Mitrovics pályára lépett az NB III-as Újpest II szerdai, Vasas II elleni edzőmérkőzésén.

Információink szerint a 38 éves középpályás valóban az újpestiek második csapatánál tatja karban magát, és játszott is a klub színeiben felkészülési mérkőzésen, de csak segíteni „ugrott be”, mert a fiatalok kevesen voltak. Ugyanakkor úgy értesültünk, hogy Mitrovics nem lesz az Újpest II játékosa.

A rutinos játékos két ízben szerepelt a IV. kerületieknél, először 2010 és 2011, majd 2020 és 2022 között. Ez idő alatt összesen 109 tétmeccsen kapott lehetőséget, ezeken nyolc gólt szerzett és 35 asszisztot adott. Magyarországon megfordult még a Fehérvárnál, a ZTE-nél, a Honvédnál, a legutóbbi idényben pedig a BVSC játékosa volt. A másodosztályban szereplő zuglóiak színeiben 30-szor lépett pályára, 2024 nyarán azonban szerződést bontottak, és azóta nincs csapata.

Az Újpest második csapata az NB III Északnyugati csoportjának 11. helyén áll.

Mitrovics ügyében kerestük az Újpestet, ám a lila-fehér klub nem kívánt reagálni az értesülésekre.

Borítókép: Budapest, 2022. március 5.Az újpesti Nikola Mitrovic reklamál a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában játszott Újpest FC-Puskás Akadémia FC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2022. március 5-én.MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak