A téli szünet előtti utolsó fordulóban az első helyen álló Kazincbarcika döntetlent játszott a szintén feljutásért küzdő Kisvárdával, így a Kozármisleny vált a Merkantil Bank Liga éllovasává. Nem sokkal van lemaradva a Kisvárda és a Vasas sem, ez a két csapat a bajnokság „tavaszi” nyitányán éppen egymással találkozik. Némi meglepetésre az utolsó helyen a Budapest Honvéd áll, de az utóbbi hetekben jelentős változások mentek végbe Kispesten – kérdés, hogy ennek hatására sikerül-e ellépni a kiesőzónából. Röviden összefoglalva innen folytatódik a Merkantil Bank Liga, a vasárnapi rajt előtt viszont nézzük, mi történt a szünetben.

Változások a kispadokon
A szünet elején a legnagyobb mozgolódás a Honvédnál volt, ugyanis menesztették vezetőedzőjüket, Laczkó Zsoltot, aki távozása után nyilatkozott az m4sport.hu-nak. Helyét Feczkó Tamás vette át, akinek érkezése után több játékost is szerződtettek annak reményében, hogy a bajnokság újraindulása után elmozduljanak a kiesőzónából.
Kapcsolódó tartalom
Feczkó Tamás mellett Aleksandar Jovic is NB II-es kispadot kapott. A Ferencváros korábbi támadója a féltávnál 10. helyén álló Szeged vezetőedzője lett. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia Michael Borissal kezdte a szezont, ám a német szakember október végén közös megegyezéssel távozott a csapat éléről. A klub megbízott vezetőedzője azóta Simon Ádám volt, most pedig egykori jugoszláv válogatott játékos vette át az irányítást.

Nem mindenhol járt azonban edzőváltással a gyengébb szereplés: a Honvédhoz hasonlóan kiesést jelentő pozícióban, egészen pontosan a 15. helyen telelt az újonc Tatabánya, amely a félszezon után közleményt adott ki arról, hogy bár a célkitűzést nem teljesítette a csapat, de nem válnak meg sem az ügyvezetőjüktől, Dragóner Attilától, sem vezetőedzőjüktől, Gyürki Gergelytől.
Jelentősebb átigazolások a téli szünet alatt
A Honvéd újonnan kinevezett vezetőedzője korábban Nyíregyházán is dolgozott, Feczkó Tamás pedig két játékost el is csábított a fővárosba. Baki Ákos és Pinte Patrik személyében két olyan labdarúgó érkezett Kispestre, akik a 2024/25-ös szezonban az OTP Bank Ligában is rendre lehetőséget kaptak.

Kapus poszton is történt változás a Honvédnál, ugyanis a kezdőtizenegyből kiszorult Dúzs Gellért kölcsönben a Budafok játékosa lett, helyére az MTK rutinos kapusát, Rácz Gergőt szerződtették. Ráadásul a sereghajtótól két alapember is távozott: Lőrinczy Attilával szerződést bontottak, Benczenleitner Barna pedig a Szparival kötött játékoscsere miatt tudott az NB I-be igazolni. Utóbbi helyére a ZTE-től érkezett a Ferencváros nevelésű Csontos Dominik, aki egyetlen percet sem játszott tétmérkőzésen Zalaegerszegen. Legutóbbi igazolásuk, Földi Dominik pedig Paksról érkezett, ő a 2024/25-ös szezonban leginkább az NB III-ban kapott lehetőséget.
Szintén sok transzfert hajtott végre a Mezőkövesd, amely nyolc játékost szerződtetett – éppen a matyóföldiek csaptak le a Honvédnál mellőzött Lőrinczy Attilára. Mellette kölcsönben szerződtették a Paks frissen igazolt csatárát, az NB I-es rutinnal is rendelkező Szendrei Ákost, volt egy nagy visszatérőjük is Farkas Dániel személyében, valamint megszerezték a rutinos Bertus Lajost a kieső helyen álló Tatabányától. Az érkezők mellett volt hét távozójuk is, azaz jelentősen átalakult a Mezőkövesd kerete a téli átigazolási időszakban. A legérzékenyebb veszteség minen bizonnyal Kállai Kevin, akinek a játékjogát értékesíteni tudták a Diósgyőrnek.
Bertus ugyan távozott, de érkezőkből Tatabányán sem volt hiány. Két játékost is igazoltak a Győri ETO-tól: Kulcsár Martin mellett Lawrenzo Nathaniel Mascoe személyében kanadai támadó érkezett az utolsó előtti helyen telelő csapathoz. Kölcsönben pedig a Nyíregyháza kapusát, Bese Balázst szerezték meg, így vélhetően a 19 éves Lóth Péter – akivel a csapat eddig a fiatalszabály nagy részét teljesítette – kiszorul a kezdőtizenegyből.
Budafokon is változás történt a kapusposzton: Auerbach Martin a Szentlőrinchez szerződött, a helyére pedig a Honvédtól távozó Dúzs Gellért érkezett.
Kisvárdáról távozott a montenegrói válogatott támadó, Driton Camaj, aki a Kecskemét színeiben ismét az NB I-ben játszhat. A Vasas pedig egy már jól bevált cserét hajtott végre: Zimonyi Dávid visszatért Angyalföldre, Könyves Norbert pedig ismét a Paks erőcsatárai között szerepel.

A tabella éllovasánál, a Kozármislenynél nem történt nagy változás, két fiatalt szerződtettek Lacza Alex és Átrok István Zalán személyében. Utóbbi már élvonalbeli rutinnal is rendelkezik, Pinezits Máté pedig jól ismerheti, hiszen korábban a Honvédnál dolgoztak már együtt. Nagy előnye lehet a baranyaiaknak, hogy egyben maradt a keret, és úgy néz ki, hogy a góllövőlista élén álló Kirchner Krisztián sem távozik.
Kazincbarcikán sem volt nagyobb a mozgolódás, két erősítés érkezett az NB I-ből. Myke Bouard Ramos Nyíregyházáról tette át a székhelyét, Baranyai Nimród pedig a több játékperc reményében kölcsönben érkezett Újpestről.

December közepén az Aqvital FC Csákvár hivatalos közleményt adott ki arról, hogy a góllövőlista második helyén álló csatárukat, Nagy Zoárdot csak az FC Barcelonához engednék el. Ezzel szemben a 24 éves támadó elutazott Spanyolországba a Puskás Akadémiával, de az edzőtábor után végül visszatért Csákvárra.
Kapcsolódó tartalom
Kérdés, hogy a Soroksár ezúttal hány ferencvárosi fiatallal számolhat: Szabó Szilárdot elvitték a zöld-fehérek a spanyol edzőtáborba, Tóth Alex pedig legutóbb kezdőként lépett pályára az Európa-ligában és a bajnkoságban is. Tóthtal láthatóan hosszú távra tervez a Fradi, míg a 2006-ban született Szabó Szilárd kiemelkedő szezont fut (a másodosztályban féltávnál hat gól és hat assziszt a mérlege), ő még várhatóan az idény hátralévő részében is a Sori sikereiért fog küzdeni.
A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila új esélyt adott a csapat légiósának, Bernardo Maticnak.
„Az utóbbi időben Magyarországon divattá vált, hogy játékosok megbuktatják a turpisságukkal és csalásukkal az edzőiket. Most láttam én is, hogy nálunk is van néhány játékos, akik az alibizést és a takarékon való teljesítést tartják fontosnak. Van olyan játékos is, aki aláírta a szerződéshosszabbítását és azóta nem futott ötszáz métert, az első félidő derekáig még a masszőröm is többet futott, mint ő bent a pályán” – nyilatkozta Révész egy korábbi sajtótájékoztatón, majd Matic kikerült a csapatból. A szünet alatt viszont a Kisvárda honlapja adott tájékoztatást a horvát védő helyzetéről: „A teljesítménye és a megfelelő hozzáállása miatt kapott még egy esélyt, és láthatóan nagy kedvvel kezdett bele a munkába.”

Történtek érdekességek a téli felkészülés során
A téli felkészülési mérkőzések során több érdekes eredmény is született. A Budafok 0–0-s döntetlen játszott az Újpesttel, a Kozármisleny pedig hétgólos mérkőzésen kapott ki a több magyart is foglalkoztató, szlovén első osztályú Nafta Lendavától, sőt, Pinezits Máté csapatát a sereghajtó Honvéd is megverte 2–1-re.
Kispesten viszont több érdekes meccs is volt a félkészülés során. Hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy román ellenfelük, az FC Arges lemondta az edzőmeccset, azonban a csak.taccs.hu kiszúrta, hogy az ellenfél valójában nem is tudott erről a találkozóról. Feczkó Tamás csapata ezért az edzőtáborban csak két mérkőzést tudott játszani, de a felkészülésükben van még egy csavar: a Sahtar Doneck hivatalos oldala szerint U19-es együttesük Törökországban játszott felkészülési mérkőzést a Honvéd U19-es csapatával. Csakhogy a mérkőzés fotóin több NB II-es labdarúgó is látható, így vélhetően a Honvéd első számú csapatával játszottak az ukránok, de a magyar klub nem adott tájékoztatást a mérkőzésről.
A Vasas is Törökországban edzőtáborozott, azonban betegséghullám miatt kénytelenek voltak lemondani egy edzőmeccset. Mivel a helyzet a hazatérés után sem lett jobb, több játékos is az ágyat nyomta, így a Mezőkövesd és a Budafok elleni összecsapásuk is elmaradt.

A Kisvárda egyik edzőmeccse szintén nem mindennapi módon ért véget. Mivel véleményük szerint a játékvezető jogtalanul ítélt tizenegyest ellenük a 95. percben, a játékosok még a hármassípszó előtt levonultak a pályáról. „A játékvezető tizenegyest ítélt, de annak elvégzéséhez nem akartunk asszisztálni” – írta a Kisvárda hivatalos felülete.
Kapcsolódó tartalom
Kozármislenyben és Kazincbarcikán sem kimodott cél a feljutás
December elején a Kozármisleny ügyvezető igazgatója, Feleki Attila azt nyilatkozta, hogy nekik van az egyik legalacsonyabb a költségvetésünk a ligában és több NB III-as csapatnak jobb is a feltételrendszere, mint a baranyaiaknak.
„Határozottan kijelentem: nem cél a feljutás. Itt az a cél, hogy egy nézhető foci mentén, fiatalokat beépítve maradjon bent a csapat” – árulta el a Kozármisleny trénere, Pinezits Máté.
Kapcsolódó tartalom
Kazincbarcikán sem úgy indultak neki a szezonnak, hogy mindenképpen fel akarnak jutni a legmagasabb osztályba. Sportigazgatójuk, Koszta Péter – aki főállásban tanár – úgy nyilatkozott, hogy még a legelvetemültebbek sem várták őket az első két helyre.
„A nagyobb nevű csapatokhoz képest korlátozottak a lehetőségeink, korántsem tudunk hasonló feltételeket biztosítani”– nyilatkozta a Kazincbarcika sportigazgatója az m4sport.hu-nak.
A KBSC szerepléséről a vezetőedző, Erős Gábor is szót ejtett: „Az volt az elsődleges cél, hogy stabil, bennmaradást érő helyen végezzünk, ezt sikerült kicsit túlteljesítenünk. Ha a csapat odakerülne, akkor természetesen elvállalnánk az NB I-et, de ezt nem lehet célként kitűzni.”
Ennek ellenére 2013 óta, amióta az NB II-es csapatok egy mezőnyben szerepelnek, a számok egyértelműen azt mutatják, hogy az első két helyen telelő csapatok egyike szinte biztosan feljut az OTP Bank Ligába. Az elmúlt 11 évben mindössze egyszer történt meg az, hogy a féltávnál első helyen álló csapat nem jutott fel az NB I-be.
Kapcsolódó tartalom
A télen tehát a Kozármisleny és a Kazincbarcika kerete is egyben maradt, ezért jó esélyekkel vághatnak neki a szezon második felének. Ráadásul mivel egyik csapatnál sem kimondott cél a feljutás, ezért nyomás nélkül játszhatnak hétről hétre. A nyomás viszont annál nagyobb lesz a két üldözőn, a Kisvárdán és a Vasason. Mindkét klub erős játékoskerettel rendelkezik, játékosaik neve még az NB I-ben sem csengene rosszul. Jelentősebb erősítés azonban egyikőjükhöz sem érkezett, igaz, a keret egyben maradt náluk is.
A Honvédnak sikerült erősíteni a játékoskeretén, bár a távozók között akad olyan név, aki hiányozhat majd a szurkolóknak. Ha Feczkó Attila kamatoztatni tudja elképzeléseit Kispesten, akkor könnyedén elmozdulhatnak a kiesőzónából, de az biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk. Várhatóan a Tatabánya és a Békéscsaba is a végsőkig fog küzdeni a kiesés elkerüléséért, míg a Mezőkövesd az erősítések fényében akár az alsóházból is elmozdulhat. Ajkán sem lehetnek teljesen nyugodtak, hiszen nagy erősítés nem érkezett hozzájuk, de mivel kooperációs szerződést kötöttek a Fehérvárral, a Viditől érkezők a fiatalok ajár nagy löketet adhatnak a veszprémieknek.
A Merkantil Bank Liga 16. fordulójából a Kisvárda–Vasas mérkőzést hétfőn 20 órától élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
MERKANTIL BANK LIGA
16. FORDULÓ
Február 9., vasárnap
14.00: Kazincbarcika–Csákvár
14.00: BVSC–Mezőkövesd
14.00: Gyirmót–Soroksár
14.00: Szentlőrinc–Ajka
14.00: Békéscsaba–Kozármisleny
15.00: Szeged–Tatabánya
17.00: Honvéd–Budafok
Február 10., hétfő
20.00: Kisvárda–Vasas (M4 Sport és m4sport.hu)