Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az Újpest új játékosa már alig várja, hogy megtapasztalhassa a derbi hangulatát

Az Újpest új játékosa már alig várja, hogy megtapasztalhassa a derbi hangulatát

m4sport.hu | | Szerző: Határ Dávid
Az Újpest FC január végén szerzőtette Damian Rasakot, aki az m4sport.hu-nak adott interjúban többek között az átigazolásáról, Bartosz Grzelak szerepéről, a derbiről és a céljairól is beszélt.

A pályafutása jelentős részében otthon, Lengyelországban szereplő Damian Rasakot a felkészülési időszak hajrájában szerezte meg az Újpest. A 29. életévét február 8-án betöltő középpályás elmondta, szerette volna egy másik országban is kipróbálni magát, és azért esett végül a magyar csapatra a választása, mert az Újpestnél folyamatosan éreztették vele, hogy mennyire meg akarják szerezni.

Már régóta Lengyelországban játszottam, és úgy döntöttem, hogy váltanom kell, máshol is szeretném kipróbálni magam. Az Újpest nagyon meg akart szerezni, és ezért is választottam a csapatot, így a tárgyalások is gyorsan zajlottak. Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú csapathoz csatlakozhattam.”

A Górnik Zabrzétől érkező labdarúgónak meggyőző volt az Újpestnél elindított projekt.

„Elmondták, hogy egy nagyszabású projekt zajlik az Újpestnél, a cél, hogy a csapat belátható időn belül nemzetközi kupaszereplő legyen, és hogy néhány év múlva a bajnoki címet is megszerezze. Ez nagyon meggyőző volt.”

Rasak szerződtetését január 23-án jelentette be az Újpest, így adódik a kérdés, hogy okozott-e bármi nehézséget, hogy csak a felkészülési időszak végén tudott csatlakozni a csapathoz.

„Nyilván nem optimális, hogy a spanyolországi edzőtáborban még nem voltam ott, de a felkészülési időszakot gyakorlatilag végigcsináltam a Górnik Zabrzéval, így jó állapotban érkeztem meg Budapestre – mondta Rasak, aki azt is elárulta, könnyen és gyorsan ment a beilleszkedés, mindenki örömmel fogadta. – Csak pozitívan tudok beszélni az új csapattársaimról, mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt, és ezért nagyon hálás vagyok. Az öltözőben mindenki beszél angolul, lakást is sikerült találni, szóval nem okozott gondot a beilleszkedés, szerencsére semmi sem vonja el a figyelmemet a játékról és hogy minél jobban teljesítsek a pályán.”

Bartosz Grzelak személye sokat jelentett Damian Rasaknak a döntés meghozatalában (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A gyors beilleszkedésben Bartosz Grzelak, az Újpest svéd-lengyel vezetőedzőjének személye is sokat jelentett. A sokszoros lengyel utánpótlás-válogatott középpályás elmondta, mivel minden nagyon gyorsan történt az átigazolásával kapcsolatban, nagy segítség volt, hogy az új edzője mindent alaposan és érthetően elmagyarázott, a taktikától kezdve a csapatot jellemző játékstílusig.

„Ez egy nagy pluszpontot jelentett, amikor meghallottam, hogy ő a csapat edzője. Tudtam, hogy ez nagyban megkönnyíti majd a kettőnk közötti kommunikációt, és ez így is történt. Már az első beszélgetésünkkor mindent alaposan elmagyarázott, így már nem ért olyan nagy meglepetés, amikor csatlakoztam a csapathoz. Ráadásul a Górnik hasonló rendszerben játszik, mint az Újpest, jellemző rá a letámadás, illetve a védekezés és a támadás közötti gyors átmenet, így tényleg gyorsan ment a beilleszkedés.”

És ugyan lengyel játékosa nincs az Újpestnek, Grzelakon kívül is van, akivel azonnal megtalálta a közös nevezőt (és hangot) Rasak.

„Az első napokban a legtöbbet Joao Nunes segített. Ő ugyan portugál, de korábban játszott Lengyelországban, ráadásul a menyasszonya is lengyel és beszéli a nyelvet. Ez is rengeteget jelentett, sok mindent segített megszervezni, hiszen ő már régebb óta itt játszik. De tényleg mindenki nagyon segítőkész volt, bármit is kértem.”

Rasak bemutatkozására nem kellett sokat várni, a DVTK ellen már ott volt a kezdőben, és 88 percet játszott is az 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen.

„Egy nagyon jól szerevezett csapattal találkoztunk, mélyen játszottak, így nem volt könnyű helyzeteket kidolgozni. Az első félidő jól sikerült, az átmenetek rendben voltak, és a szélsőink jelentették a különbséget, nem véletlen, hogy Karamoko góljával szereztük meg a vezetést. Biztos voltam benne, hogy a második félidő is rendben lesz és megszerezzük a három pontot, de aztán gólt kaptunk és jött a piros lap, ami megnehezítette a helyzetünket.”

Az eddig tapasztaltak alapján Rasak úgy érzi, hogy a lengyel és a magyar bajnokság hasonlít egymásra, és biztos benne, hogy a 12 csapatos NB I-ben egyik csapat ellen sem lesz könnyű dolguk. Igaz ez a hétvégi, Győr elleni idegenbeli mérkőzésre is.

„Újabb idegenbeli mérkőzés vár ránk, de remélem, hogy a szurkolók az előző találkozóhoz hasonlóan most is elkísérnek minket. Természetesen videón már elemeztük az ellenfelet, nem lesz könnyű dolgunk. Leginkább magunkra és a játékunkra kell koncentrálnunk. A játéktervünk egyértelmű, a három pontért utazunk, de biztosan jobban kell teljesítenünk, mint a DVTK ellen. Ha így lesz, akkor megnyerjük a mérkőzést.”

Damian Rasak akcióban (Fotó: Újpest FC)

Egy Lengyelországból érkező játékosnak aligha kell ecsetelni, hogy milyen egy jó hangulatú mérkőzés, Rasak is jó néhány remek atmoszférában megrendezett összecsapással a háta mögött érkezett Magyarországra – az április eleji, Ferencváros elleni derbit azonban már ő is alig várja.

„Beszéltem már a csapatársakkal a derbiről, alig várom, hogy megtapasztalhassam azt a forró hangulatot, amiről meséltek. Lengyelországban is remek szurkolók vannak, sok nagyon jó hangulatban lejátszott mérkőzésen léptem már pályára, de tudom, hogy az Újpest szurkolói is nagyon fanatikusak. Biztosan nagyon jó mérkőzés lesz, tényleg nagyon várom már.”

És hogy mivel lenne elégedett a szezon végén?

„Én először mindig csapatban gondolkodom, a harmadik helytől jelenleg mindössze három pontra vagyunk, így a lehetőség adott, teljesen nyílt a küzdelem. Ha egyéni szinten nézzük, akkor szeretném gólokkal és gólpasszokkal segíteni a csapatot, ahogy azt tettem a Górnikban is. Tudom, hogy képes vagyok rá, és minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy minél jobb teljesítménnyel segítsem az Újpestet.”

AZ ETO FC GYŐR–ÚJPEST FC MÉRKŐZÉST SZOMBATON 19:30-TÓL ÉLŐBEN KÖZVETÍTJÜK AZ M4 SPORTON ÉS AZ M4SPORT.HU-N.

OTP BANK LIGA
19. FORDULÓ
Február 7., péntek
MTK Budapest-Debreceni VSC 20.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
február 8., szombat
Nyíregyháza Spartacus FC-Kecskeméti TE 14.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Paksi FC-Fehérvár FC 17.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
ETO FC Győr-Újpest FC 19.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Február 9., vasárnap
Zalaegerszegi TE FC-Diósgyőri VTK 15.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 18.00 (M4 Sport és m4sport.hu)

Borítókép: Damian Rasak (Fotó: Újpest FC)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Játékoskijáró: mire megy a Ferencváros Varga Barnabás nélkül Felcsúton?
Az OTP Bank Liga 19. fordulója pénteken, az MTK Budapest–Debrecen mérkőzéssel indul, majd szombaton a Nyíregyháza–Kecskemét, a Paks–Fehérvár, a Győri ETO–Újpest és a Zalaegerszeg–DVTK bajnoki következik. A forduló rangadója egyértelműen a vasárnapi Puskás Akadémia–Ferencváros összecsapás lesz, amelyet a címvédő ugyan egypontos előnyből vár, de gólvágójára, Varga Barnabásra eltiltás miatt nem számíthat.
Magyar futball
Élvonal: öt NB II-es felfedezett, aki már az NB I-ben emelkedik ki
Az NB I-hez hasonlóan az NB II-ben is központi témát szolgáltatnak a fiatalpercek. Annyi eltéréssel, hogy élvonalhoz képest a Merkantil Bank Ligában nem ösztönzésként, hanem szabályként funkcionál: a csapatok nem dönthetik el, hogy eleget tesznek az előírásnak vagy sem, hanem mindenkinek kötelező, illetve az NB II-ben mindig egy évvel fiatalabb labdarúgókkal lehet teljesíteni a kötelezettségeket. A cél persze az, hogy nem csak az előírás miatt alkalmazzák a fiatalokat, hanem a tehetség valóban utat törjön magának. Megnéztük, hogy az NB I őszi szezonjában mely NB II-ből érkező tehetségek tudták a legnagyobbat dobbantani, mert bizony akadnak szép számmal!
Magyar futball
A Zalaegerszeg Fradi ellen duplázó fiatal hősét külföldről is keresték, de egyelőre nem gondol a klubváltásra
A zalaegerszegi Dénes Csanád Vilmos az m4sport.hu-nak elmondta, leírthatatlan érzés, hogy épp a Ferencváros ellen tudott duplázni, és reméli, minél jobb szezont tud zárni az együttessel. A támadó elárulta azt is, hogy a jövőben szívesen szerződne külföldre, s már télen is érdeklődtek iránta, ám egyelőre a ZTE a prioritás.
Magyar futball
Varga Barnabás nemcsak góljaival tett hozzá a Ferencváros El-továbbjutásához – elemzés
A Ferencváros múlt csütörtökön biztosította be helyét az Európa-liga tavaszi folytatásában, így a zöld-fehérek zsinórban harmadik alkalommal lesznek ott az egyenes kieséses szakaszban. Mindezt az alapszakasz 17. helyén végezve, 12 pontot gyűjtve harcolták ki, ami abszolút megsüvegelendő eredmény. Azonban nézzük meg, mi húzódik a pontok és helyezések mögött: melyek voltak a Fradi erősségei, kik voltak a kulcsjátékosok, és a 12 pont összességében alul- vagy felülteljesítésnek számít-e?
Magyar futball