Az OTP Bank Liga 2024/25-ös kiírásának őszi félszezonjában nem kevesebb, mint 7 olyan NB II-ből érkező és 2004-ben vagy azután született játékos szerepelt, aki legalább 500 percet pályán töltött, ráadásul a hétből négynek az 1000-et is sikerült túlszárnyalni. Róluk egyértelműen kijelenthető, hogy stabil alapemberekké váltak – közülük emeltünk ki cikkünkben öt játékost.
A legtöbb időt a pályán töltő fiatal az ETO hatosa, Tóth Rajmund volt, aki az eddig lejátszott 1477 percével az eggyel korábbi kiírás végelszámolásánál is benne lenne az 5 legtöbbet foglalkoztatott fiatal között, nem véletlen, hogy néhány hónap leforgása alatt megsokszorozta piaci értékét.
Tóth már az NB II-ben is képes volt egyes statisztikai mutatókban a legjobbak közé kerülni. Például neki volt a legtöbb megelőző labdaszerzése kilencven percenként (7,79), illetve mérkőzésenkénti átlagban ő vállalta a tizedik legtöbb párharcot (9,41). Az NB I-ben is tartja a nívót, megelőző labdaszerzések tekintetében a kilencedik (6,03), míg a párharcokat nézve a hetedik (9,32).

Dénes Csanád Vilmos az NB II-től búcsúzó Siófok játékosaként 10 kanadai pontot (5 gól + 5 gólpassz) jegyzett a másodosztály tavalyi küzdelmeiben. A 20 éves támadó ezt az idényt már Zalaegerszegen kezdhette meg, ahol szintén nem tétlenkedett, hiszen 4 góllal és 4 gólpasszal már hozzájárult a zalaiak kiesés elleni küzdelméhez. Szerdán a Ferencváros ellen szerzett duplájával hívta fel magára a figyelmet.
Kapcsolódó tartalom
A befejezéseken és előkészítéseken túl Dénes legfőbb erőssége a robbanékonysága és remek cselező készsége, ezt az NB I-ben, csak úgy, mint korábban az NB II-ben is, hétről hétre kamatoztatja. A 2024-25-ös szezonban egyetlen NB I-es játékosnak sem volt annyi cselkísérlete, mint neki. Több, mint 100 cselt vállalt, amelynek több mint 55 százaléka sikeres volt, ami egészen kiváló teljesítmény.

Ugyan Pécsi Ármin nem a 2024-25-ös szezonban robbant be az NB I-be, mégis illik a sorba, hiszen a 2023-24-es idényt még a Csákvár kezdőkapusaként kezdte és csak ezt követően foglalta el Markek Tamás helyét és lett a tavaszi szezonra a Puskás Akadémia elsőszámú kapusa.

A csákváriak kapuját félév alatt több, mint 2 góltól mentette meg, majd ezt a jó szériát folytatta az élvonalban is, tavasszal fél góllal, majd ősszel közel 4,5-tel. Tehát, amióta Hornyák Zsolt bizalmat szavazott Pécsinek csapata 5 góllal kevesebbet kapott kifejezetten az ifjú kapusnak köszönhetően. Nem mellesleg csak két NB I-es kapus tudta nála is nagyobb hatékonysággal megóvni csapatát az ellenfél lövéseitől.
Tóth Balázs személyében még egy fiatal kapusról is említést kell tenni, aki a 2023-24-es idényben még a Kazincbarcika kapujában töltött el több, mint 2000 percet, hogy a jelenlegi szezonra a Nyíregyháza első számú kapusa lehessen. A szabolcsiak kapuját a teljes szezont figyelembe véve másfél góltól mentette meg, ami még mindig jó eredménynek számít, és a Szpari is egy góllal kevesebbet kapott Tóth által, de ami ennél szembetűnőbb az az, ahogyan a gólvonalat elhagyja.

Kilencven percenkénti átlagban egyik másik NB I kapus sem hagyta el annyiszor a kapuját, mint Tóth, ennek a jelentősége a mai labdarúgásban pedig egyre inkább felértékelődik, hiszen sok csapat játszik magasra tolt védelemmel, amelyek mögött söprögetni kell, illetve a beadásoknál is óriási segítség, ha egy kapus képes kijönni és hatástalanítani a középre érkező labdákat.
Molnár Ádinnak a fenti négyessel ellentétben még nem teljesen sikerült kiharcolnia a stabil kezdőjátékos szerepet, illetve neki még nincs 1000 játékperce az élvonalban, ugyanakkor a 784 perc sem olyasmi, amivel szégyenkeznie kellene, ráadásul 9 alkalommal már ott volt a kezdőtizenegyben, tehát jó úton jár afelé, hogy ugyanolyan kirobbanthatatlanná váljon a Horváth Dávid vezette MTK-ban, mint amilyen egy évvel ezelőtt a Kozármislenyben volt.
A Baranya megyei egyesületben 9 kanadai pontot gyűjtött (4 gól és 5 gólpassz), ő vállalta a 6. legtöbb cselt és a 16. legtöbb beadást. Ezutóbbiak amiatt fontosak, mert a jelenlegi MTK-ban is sokszor kell egy az egyeznie a szélsőknek és minőségi labdákat kell a tizenhatoson belülre juttatniuk, tehát valamilyen szinten adta is magát a szituáció, hogy a szélsőkben nem kimondottan dúskáló MTK az NB II-ben már bizonyított fiatal játékosára bízza ezt a feladatot.
A csapat elsőszámú szélsőjétől Molnár Rajmundtól nem sokkal elmaradva ő vállalja liga szinten meccsenkénti átlagban a 8. legtöbb cselt (51%-os hatékonysággal) és a 19. legtöbb beadást. Ezutóbbi tekintetében inkább mennyiségben van hova javulnia, hiszen a 37 százalékos pontosság nem számít rossznak. Mindenesetre az látható, hogy a cselezéseiben, labdacipeléseiben és beadásaiban bőven van potenciál.

Lehetséges, hogy kivételes korosztályról van szó, de azt nehéz lenne elvitatni, hogy a 2023-24-es idényben az NB II-ben pallérozódó fiatalokat nem volt hiábavaló játszatni, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az NB I-ben is szép számmal megállják a helyüket. Egy szezonos mintából messze menő következtetéseket nem lehet levonni, ugyanakkor látható egy fajta ösvény, mégpedig az, hogy aki képes 18-19 éves korában az NB II-ben kimagasló teljesítényt nyújtani, az jó eséllyel képes lesz ugyan azt megismételni egy évvel később az NB I-ben is.
OTP BANK LIGA
19. FORDULÓ
Február 7., péntek
MTK Budapest-Debreceni VSC 20.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
február 8., szombat
Paksi FC-Fehérvár FC 17.00 (M4 Sport és m4sport.hu)
ETO FC Győr-Újpest FC 19.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Február 9., vasárnap
Zalaegerszegi TE FC-Diósgyőri VTK 15.30 (M4 Sport és m4sport.hu)
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 18.00 (M4 Sport és m4sport.hu)