Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gruber Zsombort két NB I-es klub is leigazolná a Ferencvárostól

Gruber Zsombort két NB I-es klub is leigazolná a Ferencvárostól

m4sport.hu | Szerző: Kerényi Ervin
Az m4sport.hu értesülései szerint a Ferencváros támadója, Gruber Zsombor leigazolása a Zalaegerszegi TE-nél és az MTK Budapestnél is felmerült, de elképzelhető, hogy továbbra is marad a zöld-fehéreknél.

Az átigazolási időszak az OTP Bank Ligában február 14-én zárul, addig tehát biztosan eldől a 20 éves támadó sorsa. Grubert 2024 februárjában vásárolta meg a Ferencváros a Puskás Akadémiától, ám egyből kölcsön is adták Zalaegerszegre. Az egyszeres magyar válogatott csatár nem érkezne tehát ismeretlen közegbe a ZTE-hez, hiszen fél évet játszott már Márton Gábor irányítása alatt.

A fél év zalai kitérő jól sikerült Gruber Zsombor számára, annak ellenére is, hogy sérülésekkel bajlódott. A kihagyások miatt csak 8 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a kék-fehéreknél, melyeken 3 gólt szerzett.

A támadó több poszton is bevethető, ezért jelentősen megnövelné az MTK és a ZTE merítési lehetőségeit is. Nem csak centerként tud játszani, hanem a támadósor jobb és bal oldalán is, amit láthattuk a Fradinál is, hiszen a korábbi vezetőedzőjük, Pascal Jansen leginkább szélsőként számolt vele.

Gruber Zsombor a ZTE játékosaként ünnepel, éppen az MTK ellen szerzett gólját követően (Fotó: ZTE FC /Facebook)

Úgy néz ki, hogy Robbie Keane nem igazán számol a fiatal támadóval, kinevezése óta mindössze 55 percet adott neki. Az ír vezetőedző irányítása alatt egy félidőt kapott a Münster elleni felkészülési meccsen, 10 percet pedig éppen az egyik jelenlegi érdeklődő, és egyben volt csapata, a Zalaegerszeg ellen kapott.

Az MTK egyetlen játékost sem igazolt a téli átigazolási időszakban, de a távozók között is csak a balhátvéd, Nemanja Antonov neve szerepel. Mivel az OTP Bank Liga 19. fordulójában kiállították egyik támadójukat, Molnár Ádint, ezért Horváth Dávid vezetőedző bevethető játékosai csökkentek a támadóharmadban.

A ZTE pedig ugyan már igazolt egy csatárt januárban Owusu Kwabena személyében, aki már távozott is, ezért az ő helyére minden bizonnyal keresnek még játékost Sallói Istvánék, aki a Góóól! 2 vendége volt az M4 Sporton. De nem csak Owusu távozott a zalaiak támadó szekciójából. Josip Spoljaric és Kristian Fucak mellett Vogyicska Balázs is eligazolt, így nem áll nagy merítési lehetőség Márton Gábor számára.

A ZTE viszont a hírek szerint nem csak Gruber Zsombort szeretné a soraiban tudni, hamarosan aláírhat hozzájuk a szlovák nemzetiségű Almási László is, aki kölcsönben Dunaszerdahelyen játszott a 2024/25-ös szezonban, de már nem tartanak igényt a szolgálataira.

A korábban Svájcban légióskodó Gruber Zsombort értesüléseink szerint másfél évre adná kölcsön a Ferencváros, de mivel a helyzete még nem dőlt el, az sincs kizárva, hogy ezt a szezont az Üllői Úton fejezi be. A 20 éves támadót nevezte a Fradi az Európa-liga keretébe is, de a több játékperc reményében másik magyar együtteshez igazolna.

Borítókép: Tiszafüred, 2024. október 31. Engel Alex (b), a Tiszafüred és Gruber Zsombor (j), a Ferencváros játékosa a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában játszott a Facultas-Tiszafüredi VSE - Ferencvárosi TC labdarúgó-mérkõzésen a tiszafüredi Lipcsey Elemér Sporttelepen 2024. szeptember 31-én. MTI/Derencsényi István

További tartalmak