Ferencváros–Viktoria Plzen 1–0
A Ferencváros csütörtök este 1–0-ra legyőzte cseh ellenfelét az Európa-liga rájátszásában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén, hazai pályán. A magyar csapat helyzetét megnehezítette, hogy a találkozót megelőző bemelegítésnél megsérült Varga Ádám, emiatt a tíz napja szerződtetett Gróf Dávidnak kellett beállnia a kapuba – a 35 esztendős játékos lehúzta a rolót, s több védést bemutatva, kapott gól nélkül zárt.
Kapcsolódó tartalom
Robbie Keane meg is dicsérte a kapust.
„Gróf egy tapasztalt kapus, ezért is hoztuk. Nagyon jól teljesít nyomás alatt, az edzéseken is láttuk, milyen jó karakter, aki állandóan hallatja a hangját. Sosem ideális egy ilyen csere, de azt mondtam a srácoknak, hogy maradjanak nyugodtak, ez egy jó lehetőség. Ezért kell mindig készen állni, mert bármikor jöhet egy ilyen dolog, még akkor is, ha az ember nem is gondolja. Gróf szerencsére készen állt és jól sikerült kezelni a helyzetet.”
Az ír szakember a ferencvárosi védelmet emelte ki.
„Az volt a terv, hogy intenzíven kezdjünk, nem csupán a játékosok, hanem a drukkerek miatt is, hogy legyen valami, ami miatt szurkolhatnak. Elképesztőek voltak, végig énekelték a mérkőzést. Tudtuk, hogy lesznek pillanatok, amikor lesz lehetőségünk kárt okozni az ellenfélnek, ez főleg az első félidőben sikerült is. Leginkább annak örülök, milyen jól védekeztünk csapatszinten. Gyakorlatilag az utolsó pillanatig kezeltük az ellenfelet. A második játékrészben talán hiányzott a sorainkból egy kis nyugalom. Túl gyorsan próbáltuk megjátszani az utolsó passzokat, igyekeztünk újra betalálni, de egyszerűen nyugodtabbnak kellett volna maradnunk. Az ellenfélnél végül bejöttek a magas emberek és elkezdtek rájuk ívelgetni, de ezt is jól kezeltük.”
Keane szerint a Plzen ellen mutatott mentalitást át kell menteni az OTP Bank Ligára is.
„Még csak az első meccset nyertük meg, a félidőben vagyunk, nem szabad elszállnunk. Illetve még vasárnap is lesz egy bajnokink, ez is egy kihívás. Ezt a fajta hozzáállást minden találkozón meg kell mutatnunk, így a hétvégén is. Ez is egy feladat, hogy ezzel a mentalitással és intenzitással álljunk ki vasárnap is.”
Szóba került Varga Barnabás sárga lapja, aki emiatt nem játszhat a párharc visszavágóján – Keane megjegyezte, túlságosan is szigorú volt az ítélet, s ez a megmozdulás nem ért volna lapot.
„Ez egy nagyon kemény döntés volt, utólag váltottam is néhány szót a játékvezetővel, aki egyébként jó munkát végzett, de ez egy hiba volt. Kénytelenek leszünk helyettesíteni Vargát, ahogy ez most megtörtént például a kapusposzton is. Ez ismét lehetőséget jelent valaki másnak, amit meg kell ragadni. Ideális esetben nem hagynám őt ki a csapatból, mivel nagyon hasznos és nagyon nehéz ellene játszani, de a jövőt illetően jobban kell kezelnünk az ilyen szituációkat, még akkor is, ha ez nem ért lapot. Nem engedhetjük meg, hogy az ilyen játékosokat elveszítsük. Az előző héten is ez történt. Mindenképpen le kell ülnöm a srácokkal, de nem gondolnám, hogy ez ma este sárga lett volna.”
A párharc visszavágóját jövő hét csütörtökön, 21 órától rendezik Plzenben – az M4 Sport és az m4sport.hu azt a mérkőzést is élőben közvetíti!
Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Viktoria Plzen (cseh) 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 18 519 néző, v: Giorgi Kruasvili (georgiai)
gólszerző: Abu Fani (23.) sárga lap: Varga B. (89.), illetve Koubek (88.)
Ferencváros: Gróf – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo – Zachariassen (Ben Romdhane, 59.), Julio Romao, Abu Fani (Rommens, 80.) – Saldanha (Traoré, 64.), Varga B., Civic
Plzen: Jedlicka – Dweh, Markovic, Jemelka – Havel (Memic, 55.), Cerv, Kalvach (Panos, 77.), Sulc, Cadu (Doski, 77.) – Vydra (Durosinmi, 66.), Adu