A Ferencvárostól január elején kölcsönvett Owusu Kwabena mindössze három hét után távozott a Zalaegerszegtől, így a klubnak csatárra volt szüksége.
Kapcsolódó tartalom
Sallói István sportigazgató intézkedett, és a ZTE csütörtökön bejelentette, hogy kölcsönvette a cseh Baník Ostravától a közel két méter magas Almási Lászlót, aki az őszi szezont a Dunaszerdahelynél töltötte, 13 bajnokin két gólt szerzett.
A 25 éves center a Szenicénél kezdte pályafutását, majd 2016-ban a DAC-hoz szerződött. Két másodosztályban töltött kölcsön után, 2020 januárjában Rózsahegyre került, majd egy fél idényt Oroszországban, az Ahmat Groznijnál is lehúzott. 2021 nyarán igazolt a Baník Ostravához, és rögtön karrierje legeredményesebb első osztályú bajnoki idényével hálálta meg a bizalmat – 27 bajnokin 13 gólt és három gólpasszt jegyzett. Azóta azonban nem volt öt gól feletti szezonja a cseh csapatánál, az Eszéknél és a DAC-nál sem, most viszont pályafutása során először az NB I-ben bizonyíthat.
Almási 2021-ben debütált a szlovák válogatottban, amelyben összesen kilenc találkozón szerepelt, ezeken ugyan nem volt eredményes, de egy asszisztot már kiosztott.
Nem a magyar származású Almási lehet az egyedüli támadó, akit szerződtetnek a zalaiak, úgy tudjuk, hogy Gruber Zsombor kölcsönvétele az MTK mellett a ZTE-nél is felmerült, de elképzelhető, hogy a fiatal továbbra is marad a Fradinál.
Ugyan a Zalaegerszeg közleménye nem tért ki rá, de Almási László ügynöke, Roman Vojtek elárulta, hogy a ZTE-nek nincs opciója ügyfele végleges átigazolására.
„Ez egy kölcsönösen előnyös megállapodás: a klub segít neki, ő pedig a klubnak. A szezon után Lacinak vissza kell térnie a Baník Ostravához, és majd akkor foglalkozunk a jövőjével” – idézte a sport.aktuality.sk.